Néha azt hiszem, elment az eszem
és vissza se jön már
ezt az időt igyekszem feltűnés nélkül eltölteni
kezembe veszek egy könyvet, lehalkítom a tévét
és várok…
de amikor rám jön a bolondóra
nem lehet csöndben végigülni
néha egy napig is eltart, bolondnap, bolondhét
akár hónapokig is rajtam van
sírok-nevetek egyszerre, raplizok, bántok embereket
holott nem folyamodom már szerekhez
de közben rászoktam a tévére
nagyon okos tévém van, néha magától elsötétedik
de ha nem alszom éppen, újrakapcsolom
ettől jön rám a bolondóra
nem tudom kidobni az ablakon, meg nem is akarom
talán egy szegény ember még használhatná
ha van lakása, egy darabig biztos el tudná viselni
sőt még nevethetne is rajta
én meg bolondkodhatnék anyámnak
ne fájjon úgy mindene
nézd anyuka: bolondórán bolondlány
bolond szívvel, bolond lábbal bolondtáncot jár…
Az utolsó boszorkány
A nőket eléggé jól ismerő férfiak hosszan tudnak mesélni arról, hogy a hölgyek, akikkel életük során dolguk volt, milyen nagy arányban vallják magukat boszorkánynak. Erre ők maguk – hallgatóságukkal együtt – csak mosolyogva legyinteni szoktak.
Isten és a fantázia tengelyén
Emléktáblát helyeztek el Marsall László (1933–2013) Kossuth-díjas költő, akadémikus egykori lakóhelyén, Budapesten, a XII. kerületi Schwartzer Ferenc utca 4. számú házon, szeptember 10-én. Ám a szerző írása mélyebb és több, mint puszta tudósítás.
Történelmi némafilmkockák
Szimfonikus költeményeket ihlető festmények, megzenésített versek, szoborba merevített történetek mintájára a közelmúltról mesélő fotókból nyert ihletet az író-újságíró Gazsó L. Ferenc, akinek kétperces tárcanovella-füzéréből felsejlik a zaklatott magyar XX. század.