Petőfi Sándor életútja és költészete történelmünk meghatározó időszakához kötődik. Csak 26 esztendő adatott meg számára, de lángolása, tenni akarása mélyen beleivódott irodalmunkba és történelmünkbe. Emlékéve alkalmából színes programsorozattal tisztelegnek előtte Bács-Kiskun vármegyében is. Tematikus túrák, tudományos konferenciák, fesztiválok, szavalóversenyek, múzeumpedagógiai foglalkozások és kulturális események sora várja az emlékezőket. A vármegye szinte minden települése aktív részese a Petőfi 200 eseménysorozatnak. „Itt születtem én, ezen a tájon / Az alföldi szép nagy rónaságon” – írta Petőfi. Hogy valójában pontosan hol és mikor született, sokáig vita tárgya volt.

Petőfi Sándor szülőháza Kiskőrösön  Fotó: Koczka Máté

 

Kiskőrösön kezdtük utunkat, ahol minden valószínűség szerint 1822. december 31-éről 1823. január 1-jére virradó éjszakán látta meg a napvilágot költőnk egy hagyományos, háromosztatú kis parasztházban. A helyi anyakönyvbe január elsején jegyezték fel nevét szülei és hat keresztszülője nevével együtt. A keresztlevél eredetije a mai napig megtalálható a templom parókiáján. A szülőház utcai szobája a költő születéskori állapotát őrzi. A házzal szemben áll az Emlékmúzeum, melynek új kiállítása Petőfi alkotói pályájának hét évét mutatja be1842 és 1849 között. Nagy élmény volt a János Vitéz Látogatóközpont, ahol részévé váltunk híres elbeszélő költeményének. Modern hang- és fénytechnika és táblagépes tárlatvezetés segítségével egy mesés labirintuson kellett átjutnunk. Az interaktív színterek között őrizhettük a nyájat Kukorica Jancsival, majd próbatételeken kellett helytállnunk, és átélhettük, ahogy Kukorica Jancsiból János vitéz, végül pedig Tündérország királya lesz.
Mint megtudtuk, három év után a család felmondta a kiskőrösi bérleményt és Kiskunfélegyházára költöztek.

Láprét a Kiskunsági Nemzeti Parkban  Fotó: Szabóné Ronkó Erzsébet

 

A település mindig saját fiának vallotta a költőt és Petőfi is szülővárosának tekintette a kiskunsági mezővárost. Az itt töltött hét esztendő meghatározó volt a cseperedő gyermek életében. A Petőfi emlékház épületének helyén állt egykor az a nádfedeles ház, amelyben Petőfi Sándor korai gyermekéveit töltötte. „Hova szívem, lelkem/ Mindig, mindenhonnan vissza-visszavágyott, / Ujra láttam végre születésem földét, / A szép Kiskunságot!”– olvassuk sorait A Kiskunság című versében. A Duna–Tisza köze sok lényeges vonásában különbözik az Alföld többi részétől. Petőfi Sándor ezt a különbözőséget mutatta fel verseiben szinte túlfűtött szeretettel. A mai táj változatossága ugyan megkopott, de értékőrző területei mégis sejtetni engedik a lírai vallomások hitelességét. Élményt nyújtó és sok meglepetést tartogató maradványterületek a vadvizes szikesek, a szaggatott felszínű buckavidékek, vagy az a néhány vizes élőhely, amely a vízrendezések előtti táj összetett természetességét villantja elénk a Kiskunsági Nemzeti Parkban. A Petőfi emlékév alkalmából jött létre a „Petőfi nyomában” elnevezésű tematikus túra, ahol mi is felfedezhettük a költő által hőn szeretett tájat. Dunavecsén nemrég adták át azt az emlékhelyet, ahol a Szabadszálláson tönkrement Petrovics István itt élő sógora javaslatára családjával 1841 tavaszán vette bérbe a vecsei mészárszéket a helybeli Nagy Pál gazdától. Ennek épületében tavasz óta új tárlattal várják a látogatókat. 

A helyiek szerint bizonyos értelemben Dunavecse is Petőfi szülőhelyének tekinthető, mert itt használta először ezt a vezetéknevet. A költő ebben az időszakban, 1843-ban hagyta el a pápai iskolát és vándorszínésznek állt. Tavasszal a társulattal erre vitt az útja, felborult a szekere a faluszélen. Akkor épp nem volt jóban apjával, így inkább másoktól kért segítséget. Már visszatért Pozsonyba, amikor erőt vett rajta a lelkiismeret-furdalás, így onnan üzent haza a Távolból című verssel: „Kis lak áll a nagy Duna mentében / Oh mi drága e lakocska nékem!” Ez a vers a dunavecseiek himnusza lett. Végül hosszú távollét után, 1844 húsvétján kopogtatott újra a „kis lak” ajtaján. Ezt a kopogtatást idézi föl a magyar líra anyaverseinek egyik legszebb darabja, a Füstbe ment terv. Megható volt látni azt a kisszobát, ahová a költő betoppant édesanyjához.

A János Vitéz Látogatóközpontban, Kiskőrösön  Fotó: Koczka Máté

 

Petőfinek összesen harminc verse köthető Dunavecséhez. Ekkor írta az Egy estém otthon című családi versét és a Magány című költeményét is: „Messze, messze a világ zajátul / E kis faluban,/ Itt kivánok élni én ezentul /Csendben, boldogan.”1844 ősze meghozta Petőfi számára a rég áhított sikert: a Versek mellett megjelent A helység kalapácsa is. A család a Dunavecsén eltöltött négy év után ismét költözött, Petrovics István a szalkszentmártoni vendégfogadót és mészárszéket bérelte ki. Petőfi felvidéki utazása után, 1845. július 12-én érkezett először a szülői házhoz. Ekkor született megindítóan szép Fekete kenyér című, első szalkszentmártoni verse. Költeményei alatt 112-szer olvasható keletkezési helyként Szalkszentmárton neve, két drámát és egy regényt is írt itt. Egykori házukban emlékkiállítást hoztak létre. A mészárszék helyiségében az ehhez a mesterséghez szükséges szerszámokkal, tárgyakkal ismerkedhettünk meg, az ivó az 1800-as évek közepének hangulatát idézi. A szabadkéményes konyha minden tárgya korabeli, köztük Hrúz Mária konyhai eszközei és a család konyhaszekrénye. Ma is működik a kemence, az ivóban meg is kóstoltuk az ebben sült lepénykenyeret. Az utolsó helyiség a költő a költő hajdani lakószobája, ahol két személyes tárgyát is őrzik.

1846. április 24-én megszűnt a szülők bérlete. A családnak távoznia kellett, de a távozás előtti napon árverést tartottak a Petrovics család ingóságaiból, melyek közül 18 darab látható az Emlékmúzeumban. A szomorú esemény után Petőfi egyetlen parasztszekéren költöztette szüleit az utolsó talpra állási kísérlet színhelyére, Dömsödre.