Invitáció
A napnak ilyenkor már nincs ereje,
a hold mögöttünk foszlik el,
minden lépésünkkel kevesebb
marad belőle.
Az eget bárányok szaggatják:
bundájuk hab, a habon vörösbor,
szemükben üvegszilánk, szájukban acél,
minden pata helyén egy kétágú tövis.
Bégetnek: jöjjön hát velünk ön is, ön is.
Hogy hova, nem kérdezi azt már senki sem.
Nem stagnál a tér, hogyha én is elhiszem.
Az úgyhagyott gáztűzhelyről
,,Szomorú vasárnap, száz fehér virággal,
vártalak kedvesem templomi imával.”
(Jávor László: Szomorú vasárnap)
Sokáig vártalak, pedig tudtam,
amit frontra induló katona édesanyja.
Vártam, fogyjon el minden, amit tőled.
Pazarlás az egész.
Ha összeadnánk a filléreket, pont annyi időt találtunk
volna a zsebedben, ami talán elég lett volna
egy rendes kapcsolatra. Először –
és még nem is két mazeratti vagy a munkahelyem
feletti pentháuz ára – például.
Prioritások.
Ha a pár napos nyaralások összegét
hajnali szex utáni kézfogásokra váltottad volna,
ha a szerdák, péntekek is vasárnapok lettek volna,
akkor talán nem is tudom.
Másról meséltek, én magunkat láttam.
Húsz talán, negyven év túl sok.
Otthonban, bénán, demensen.
,,Nem, nem a nagyapa.”
Minden éjjel hazacipelni –
te kérted.
Húsz év és az alkohol mennyisége
bennünk a különbség – csak
– közben a kérdéses évnyi magány.
Ez már rég szavak közti szünet.
