Kristályvilág
(Montázs-csontváz Pelevin nyomán)
Nincs halál. (De) a gondolat természetesen nem új.
Az országban nincs elég hús, mondta a Kenyér Fia…
A referensek ügyesen zsonglőrködtek, hányták a
Bukfencet; a vezetők viszont különböztek vadul…
Tehát: azért nincs halál, mert már eleve megtörtént;
S tér nyílik a metafizikai spekulációk
Számára – s érthetetlenek a visszhangzó parancsok,
A mérgezett acéltűk, a hurkok – és a szenvedély…
Lehet, hogy valamiféle isten van befalazva
A végtelen beton kozmikus megfelelőjébe…
A valamikor teremtett világ spirálbelébe
Pedig én akadtam: egy veszteglő vonatba fagyva…
[Miként szerzőmet sokéves ivászat – s verekedés
Zsákgödreibe varrva itat(hat)om fel magammal:
A galaxisok léte is éppoly felfoghatatlan,
Csordult át rajtam (az idézhetetlen) jelen-levés…]
Csak később született meg a gyenge önérzékelés…
Kezdetben vala az ige, sőt biztos, hogy több is volt,
És megértése a történés lényegébe hatolt:
Akár a minőség híján lévő tiszta létezés…
„Csak önjelölt vagy. Semmi esélyed” – szólt egy ismerős
Hang a fejében (a kiválasztott farkasembernek),
Aki a moziban írónk előtt kapott két helyet,
Hisz fordult-farkas volt, változó rém – s duplán ijedős…
Legjobban (ez talány?) saját eltűnésünktől félünk,
Holott éppen „az” eltűnés az örökkévalóság
Legfőbb feltétele… Álmunkban változik a világ,
Ám a semmi káprázatát ismétli ébrenlétünk…
Ó, élettapasztalat! – Azon gondolkodunk: hogy lett
Ilyen szemétdomb körülöttünk? Nem látunk túl poros
Fény(kép)-emlékeinken? – És grimaszolunk hold-kóros
Maszk alatt: tragédiá(n)król terelve a figyelmet…
A kaleidoszkóp (is) képes szimmetrikus képet
Létrehozni a káosz formátlan darabkáiból;
Ám mi ritkán álmodunk (álmunkban) paradoxonról…
Múlékony tudattal hordozott, szép névtelenségek:
Mert a Név az Álom fantasztikus attribútuma,
Egy betűkombináció, mely önnön árnyékát
Különbözteti meg a többitől – s értelmezi át.
A feltárás, a megfejtés: így lesz ködös mostoha…
Halhatatlanság atomjaiból összeálló halál…
Halál atomjaiból összeálló halhatatlanság…
