Vers a mesterséges intelligenciához, ’90-ből
A hányadost, mikortájt tanítom, egybetűs tájtöltelékszavakat íratnak
naplókba a nevek után. Egy nagybetűvel, pirossal kell C-t jegyezni,
ha valaki cigány, V-t zölddel, ha veszélyeztetett. Tesznek róla, a CV-ről
a mai napig ne a kurríkulumvíté jusson eszembe: engedi a rendszer
egyesek C-jét meg V-jét egyszerre, egymásutánban. Egy s más hamis
tudatában nem én írom, pedig hivatalosan az első családlátogatás
után nekem kéne dönteni, mi kerüljön, ha kerülnie kell oda bárminek.
Veszélyérzetem sincs, a szakfelügyelő szerint nem alacsony, de lehet,
hogy mesterségtelen az intelligenciám, engedelmet nem tanúsítok.
Az intelligencia hányadék szó, ha a tanítással egy lapon így emlegetik,
jegyzőkönyvbe kell mondanom, legyen meg a teakaratod hivatalos
része. Ha azt akarom, hogy kirúgjanak, mondja a szakfelügyelő,
csak jártassam tovább a számat arról, hogy aki után nincs semmi,
az micsoda, jellemzésemben majd a megbízhatatlan szó elé a lejárt
politikailag helyett kell írni ismét hasonlót, és akkor nekem annyi,
mert jobban megfigyelnek, mint most, ugye tudok róla, hogy ’89
januártól figyelnek, minek jártam az Emdéef köreibe, mondom, nem
oda jártam, egy irodalmi alkotócsoportba, ja, hát igen, az a fedőneve,
irodalmi, alkotó, csoport, megesik rajtam a szíve, súgja, hogy nincs
a rendszer úgy lebontva, mégiscsak jóindulatú ez a szakfelügyelő,
maradhatok úgy is, hogy nem én cévézek, majd cévézik a vezető.
Tandori a háromperháromból küld intelligenciákat, Szpérótoll pl.,
a szépíró mesterséges ellírása is lehet. Elmondom neki később ezt
a szakfelügyelést, meg hogy a mi lépcsőházunk háromperhármában
Vörös bácsiék laknak, velük ijesztgetnek a szülők, ha túl hangosak
vagyunk, feljönnek Vörösék. A szüleim temetésére virágot kötő lány
Vörös, elmondja, őket azzal ijesztgették, lejönnek Vassék. Még nem
tudunk róla, hogy egymás szemében mi vagyunk az intelligencia
hányadosa: amikor mi a cék, akkor ők a vék, aztán fordítva. Vécénk
az övék felett, ötünktől ettől ezügyben nálunk többet szenvednek.
