Dohnányi Ernő: Válogatott írások és nyilatkozatok.
Közreadja Kusz Veronika, Budapest, Rózsavölgyi Kiadó, 2020, 560 oldal

Dohnányi Ernőt polgári származása, a két világháború közötti vezető szerepe miatt háttérbe szorították és elhallgatták a Rákosi- és Kádár-korszakban. Ha művei még nem is tértek vissza teljesen a zenei repertoárba, művészetének, életművének újrafelfedezése már megközelíti az őt megillető szintet.


/Dohnányi Ernő Fotó: Wikimedia Commons/

A 2002-ben indult tudományos sorozat mellett – Dohnányi-évkönyvek, később Dohnányi- tanulmányok címmel – tavaly óta három könyvvel gazdagodott a zeneszerző szakirodalma. Kovács Ilona: Dohnányi új perspektívában; Kusz Veronika: A Wayfaring Stranger – Ernst von Dohnányi’s American Years, 1949–1960; majd idén tavasszal ugyancsak Kusz Veronika összeállításában: Dohnányi Ernő: Válogatott írások és nyilatkozatok.

Utóbbi a Zeneszerzők írásai című sorozat negyedik darabjaként látott napvilágot, a Mozart-, Debussy- és Arvo Pärt-kötet után. Levelek, dokumentumok, művészetről és zenéről tett vallomások bővítik ismereteinket az adott zeneszerzőről, az anyagot forráskutatáson alapuló jegyzetek és háttéranyagok egészítik ki.

Dohnányi Ernő írásait, nyilatkozatait a zeneszerző és zongoraművész amerikai emigrációját feltáró kutató, Kusz Veronika válogatta és adta közre (hallgassa meg a Dohnányi-kutatóval készült beszélgetésünket!) A jegyzeteken kívül alapos bevezető, a függelékben kronológia, a kötetbe nem került dokumentumok listája és névmutató igazítja el az olvasót. Száznál több, a szövegekben szereplő Dohnányi-zenemű felsorolása zárja a sort, előkészítve így egy leendő külön műjegyzéket a zeneszerző összes darabjával, amely művei újrajátszását, felfedezését szolgálhatná.

A kötet három fő részből áll: írások; nyilatkozatok és interjúk; végül a vegyes szerzőségű írások. Köztük akadémiai és pedagógiai előadások az egykori zeneakadémiai főigazgatótól, később amerikai egyetemi tanártól, illetőleg műismertetők, nyilatkozatok saját és mások műveiről, filharmóniáról és rádióról, ahol ugyancsak vezető tisztséget töltött be több éven át.

1934-ben nevezték ki főigazgatóvá. Újításainak egyikeként az addig különálló fenntartású egyházzene tanszakot az akadémia részévé tette. Debütáló tanévnyitó beszédéből idézek: „Művészi szempontból álljon szemünk előtt, hogy a teljes technikai készség csak eszköz arra, hogy a lélek megszólalhasson, a lélek pedig csak a széppel, fennkölttel és nemessel foglalkozzék. A széppel, ami nemcsak a zenében, hanem a művészet minden ágában megnyilvánul. A fennkölttel, ami a poézisben, tudományokban és a legfőbb erkölcsi jóban, a hitben nyilatkozik meg. A nemesben, amit az emberbaráti tettek mutatnak ki.”
Dohnányi bemutatásakor meg kell említeni az emigrációja után őt ért vádat: a nyilas hatalommal közreműködött, „fasiszta érzelmű személy” volt. Megtalálhatjuk a kötetben az e vádakra tett hivatalos nyilatkozatát 1948-ból, amelyben cáfolja, hogy párttag vagy Szálasi tanácsadója lett volna. A könyv bevezetőjében, A háborús ügy alcím alatt olvashatunk a vádaskodás körülményeiről, benne Weiner Leó leveléből vett idézettel. Tanártársa arról ír, hogy Dohnányinak köszönhetően nem jött létre az a zenei kamara, amelyet a zsidó származású művészek kizárására hoztak volna létre. Tehát a vádakkal ellenkezőleg, a főigazgató szemben állt a nyilasokkal.

A vegyes szerzőségű írásokban olvashatunk olyan személyes memoárt, amelyet Zachár Ilona, az emigrációban élő zeneszerző harmadik felesége jegyzett le. Bár a Búcsú és üzenet / Üzenet az utókornak szövege eredetileg angol nyelven jelent meg 1960-ban, és stílusa inkább a feleségéére hasonlít, az alapvető gondolatok hitelt érdemlőek. Így az a kijelentés, hogy a neves zongoraművész elsősorban komponistának vallotta magát, inspirációra szeretett alkotni, és zenében szerette kifejezni magát, akár az írás helyett is. 1942-ben a Magyar Nemzetnek nyilatkozta: „Elsősorban zeneszerzőnek érzem magam. Ha egyszer abba a helyzetbe kerülök, hogy teljesen a magam ízlése szerint szabhatom meg életkörülményeimet, nem marad más számomra, csak a papiros meg a toll, amivel a kottafejeket írom.” 

Az egyik dokumentum arról vall, hogy Dohnányi milyen műsortervet ismertetett 1939 októberében egy sajtóteán az újságíróknak.

A 86. éve fennálló Filharmóniai Társaság Zenekara előadásában az évadra tervezett művek között szerepelt Muszorgszkij Séta egy képkiállításon [sic!] című műve Ravel hangszerelésében, Takács Jenő Tarantellája, Bartók Két képe és Dohnányi saját, I. zongoraversenyének bemutatója. Folytatják a vidéki fellépéseket is, legközelebb Kassán – a város ekkor újra Magyarország része. Az évad során Wilhelm Furtwängler és Vittorio Gui lesz a vendégkarmester – nyilatkozta a Filharmóniai Társaság elnök-karnagyaként.

/Dohnányi és Bartók Fotó: MTA/

Külön érdekesség, hogy a szerző milyen hatásokra és mely módszerekkel, céllal, elgondolással alkotta egy-egy művét. Több ilyen háttértudást szerezhetünk: az első részben Saját és mások műveiről, a másodikban Saját műveiről alcím alatt. Például az Op. 38. Cantus vitae bemutatója idején Dohnányi interjúkban számolt be arról, a szimfonikus mű hogyan kapcsolódik Madách Tragédiájához, milyen inspirációk vezették a komponálásban, miként változott, majd állt össze elkészülésekor e kantátája, és egy későbbi levelében is írt erről.

Bizonyos szövegekkel, idézetekkel már találkozhattunk a korábbiakban. Így Kovács Ilona tavalyi könyvében közli annak a rádióban elhangzott visszaemlékezésnek egy részét, amelyben Dohnányi zenei indulására, pozsonyi gyermekkorára tekint vissza. Jelen kötetben az Emlékkönyvemből című, 1944-ben elhangzott rádió-előadás teljes anyaga olvasható. Az amerikai hagyaték egyik dokumentumát, A romantika Beethoven zongoraszonátáiban című, a wisconsini egyetem fesztiválján elhangzott és gépiratban fennmaradt angol nyelvű előadást Kusz Veronika saját fordításában közli. Az idei Beethoven-évet tekintve ez a szöveg külön értékes: egyszerre gazdagítja tudásunkat Dohnányiról és a bécsi klasszika mesteréről.

A kötet lapozgatásakor betekintést kaphatunk zenekultúránknak a múlt század harmincas éveiben virágzó korszakába, melyben Dohnányi Ernő meghatározó, vezető szerepet játszott, és többet megtudhatunk egy művész személyiségéről, a XX. századi magyar zene kiemelkedő alakjáról. 

/Indulókép: 1942. Magyarország,Budapest VI. Zeneakadémia, Nagyterem. Fotó: Fortepan, Adományozó: Lissák Tivadar/