Nemes Anna a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán szerzett diplomát, 2016 óta a Várfok Galéria alkotója. Számos egyéni és csoportos kiállításon mutatta be képeit.

Művészetének fő témája az emberi test. A többnyire meztelenül ábrázolt alakokat egyéni módon festi meg: főképp oldott akvarelltechnikát alkalmaz, amelyet hosszas kísérletezéssel dolgozott ki. Alapozás után a festéket vertikálisan viszi fel a felületre, ecset nélkül, és a vászon mozgatásával alakítja ki a jelentéssel bíró foltokat. Az egyszerre könnyed és súlyos üzenetű, kitárulkozó, de titkaikat sejtelmesen őrző képek különleges hangulatúak.

Az elmosódó akvarellfoltok az organikus absztrakt és az organikus figuratív ábrázolásmód határán jelölik ki a művek helyét. Az akvarellfesték és a víz találkozása finom árnyalatokat, strukturálisan változatos (sejtekre vagy kiszáradt tómederre emlékeztető) foltokat hoz létre, amelyek egymásba játszanak, elfedik és felfedik egymást.

Az alkotási folyamatban a véletlennek is szerepe van: szabadon működik a vízben oldott festék, így jelöli ki a figura sziluettjét.

Ekkor az alkotó kevésbé cselekvő, csupán reagál a víz és a pigment eróziójából létrejövő felületekre, ezekből asszociál az emberi testben végbemenő folyamatokra.

A háttér nélkül, nagy méretben megfestett kompozíciók érzékiek, bizarrak, és gyakran zavarba ejtik a nézőt. Nemes Anna modelljei között egykori testépítő nők és a Baltazár Színház fogyatékkel élő színészei is szerepelnek. Korábbi műveinek uralkodó árnyalata a fehér, újabban feketébe burkolja képeit.
(Nyitott testek, Várfok Galéria, 2019.)

Nemes Anna
1989, Budapest
https://www.varfok-galeria.hu/muveszek/nemes-anna/
https://www.instagram.com/anna.nemes/


/Nemes Anna: Figura (Viola és én), 2015,140x160 cm, akril, vászon. A Várfok Galéria jóvoltából/


/Nemes Anna: Gólem, 2015,160x160 cm,akril, vászon. A Várfok Galéria jóvoltából/

 /Nemes Anna:  Táncosok 1., 2019,100x150cm, akril, vászon. A Várfok Galéria jóvoltából/

/Nemes Anna: Derék, 2018, 70x100 cm,akril, vászon. A Várfok Galéria jóvoltából/

/Nemes Anna: Oldalra forduló, 2019, 50x200cm, akril, vászon. A Várfok Galéria jóvoltából/


/Nemes Anna: 3 years old, 2018, 35x28cm, akril, vászon.  A Várfok Galéria jóvoltából/


/Nemes Anna: Mások, 2019, 90x60 cm, akril, olaj, tus, vászon. A Várfok Galéria jóvoltából/

/Nemes Anna: Belül alszik I., 2019, 50x200 cm, akril, olaj, tus, vászon.  A Várfok Galéria jóvoltából/