Teljes feloldódás és átmeneti állapot

A fametszet mediális és technikai lehetőségeivel folyamatosan kísérletező német származású képzőművész, Stefan Osnowski hosszú évek óta Budapesten él és alkot. Az észak-német festészeti hagyomány, a portugál Atlanti-partvidék és a budapesti művészeti élet vizuális hagyományaira építő alkotó utóbbi fél évtizedének sorozatait már Budapesten készítette és állította ki. A festmény méretű fametszetek technikája sorozatról sorozatra változik, azonban a manuális sokszorosításból adódó hibák és a széria egyes példányainak váltakozó színei miatt minden darab sajátos karakterű, így joggal nevezhetők egyedi nyomatoknak, bár ugyanazon dúcról készülnek. Osnowski sorozatai szorosan kapcsolódnak egymáshoz, a művek témái és problémafelvetései egymásból következnek: az utazás élménye, ember és a táj kapcsolata, az elidegenedett városi tér (non-place), a kortárs médiumok és a hagyomány ütköztetése, valamit a műben megjelenő időkérdés is összekapcsolja őket. A műveket gyakran a bennük feszülő ellentétek határozzák meg, mások mellett a digitális és a manuális technika kettőssége, a kiindulópontként használt pillanatfelvételek elkészítésének és befogadásának, valamint a fametszet megszületésének fordítottan arányos ideje. De tanulságos eltűnődni az aprólékos, fába metszett vonalhálók és a digitális képpontok mikrovilága, valamint a belőlük összeálló hatalmas képek közti méretkülönbségről is.

Stefan Osnowski művészetének egyik közeli rokona a svájci Franz Gertsch munkássága: az ő hiperrealisztikusan kivitelezett, gigantikus méretű fametszetei egyszerre hordoznak valamit a neue Sachlichkeit rideg távolságtartásából, a hiperrealizmus látásmódjából és a tudományos látásmód személytelenségéből. A magyar művészek közül talán iskiKocsis Tibor Luna című sorozatának hasonló méretű szénrajzai állnak közel hozzá. Azonban Osnowski az utóbbi két évben eltávolodott a realizmustól, és fokozatosan az absztrakció felé közelített. E váltást – saját bevallása szerint – a magyarországi új geometrikus és optikai művészet ösztönözte. ENTRE (Átmenet) című sorozatában a látványt – a PASSAGE (Átjáró) sorozat horizontális vonalaival szemben – egymást metsző diagonálisok hozzák létre, így a kép egy geometrikus raszteren keresztül tárul fel. Ezeket a metszetek a teljes feloldódás jellemzi, egyfajta köztes, átmeneti állapot érzetét keltik a nézőben: az ég és a tenger, a nappal és az éjszaka, a világosság és a sötétség, a folyamatos mozgás és a teljes nyugalom közötti láthatatlan határvonalon léteznek.

A Floating World című sorozatán a japán fametszetek és a tipikus víz-ábrázolások digitális dekonstrukciói köszönnek vissza, egyfajta hommage-ként. Az ezeken használt technikai megoldásokat fejleszti tovább a művész a WALD és a LICHTUNG című sorozatain, ahol a látvány dekonstrukciójának következtében az ábrázolt tájidézetek a rész és az egész viszonyának vizsgálatára hívják fel a figyelmet. Arra kérdeznek rá, mennyiben ismerhető fel a látvány egy-egy kiragadott részlet tetszőleges ismétlése, redukálása és variálása révén, és mennyiben hordozza a rész(let) az egész szubsztanciáját.