Szlovákia február 29-én választott. Eddig minden szlovákiai választás izgalmas volt, de ilyen piszkos és alpári kampányra alig emlékeznek a választók. Ján Kuciak újságíró és kedvese 2018-ban történt meggyilkolása is árnyékot vetett az eseményekre. Marián Kočner kétes hátterű vállalkozó és Pavol Rusko volt médiamágnás büntetőpere szintén felkorbácsolta az indulatokat. Nyilvánosságra került ugyanis Kočner elektronikus levelezése, amelyet a befolyása alatt álló politikusokkal, bírókkal és ügyészekkel folytatott. Ezekből a választópolgár némi betekintést nyerhetett a Szlovákiát immár másfél évtizede uraló korrupciós hálózatok mindennapjaiba és stílusába.

Témák

Minden választásnak megvan a maga fő témája, amely részben az objektív körülményektől, részben a pártok tematizálásától függ. A mostani szlovákiai választások legfőképpen az országot immár három választási cikluson át uraló domináns politikai erő, a SMER/Irány teljesítményéről szóltak. Ezzel összefüggött a korrupció és az igazságszolgáltatásban uralkodó áldatlan állapotok kritikája is. Amikor úgy tűnt, hogy a gyengülő kormánypártok rovására főleg a szélsőjobboldali pártok fognak erősödni, az ellenzék egy része megpróbálta tematizálni a szélsőségesekkel szembeni radikális fellépést. Ezt a taktikát főleg a két hagyományos ideológiai párt, a szociálliberális Progresszív Szlovákia (PS) és a konzervatív Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) követte. Ez azonban nem vált be egyiküknek sem: nem jutottak be a törvényhozásba.

 

Szabályok és indulók

Ezt a választást a szereplők „fantáziadús” elnevezése bizonyosan emlékezetessé teszi majd. Amíg a rendszerváltás utáni években a pártok nevében majdnem mindig szerepelt a demokratikus, nemzeti, szociális, keresztény vagy magyar jelző, mostanra ezek a szavak kikoptak. Az új populizmus korában a pártok már inkább az ideológiamentes neveket kedvelik. Az Irány (SMER) nevű pártnak és a Most-Híd koalíciós partnerének tehát az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽANO) volt az egyik legfőbb kihívója, amelyet jól kiegészített a Család Vagyunk nevű formáció. Andrej Kiska volt köztársasági elnök az Emberekért nevű párttal szállt a választási küzdelembe, a SMER-ből és Most-Hídból kivált néhány politikus pedig Jó Választás néven indult. A kiábrándult szavazókat igyekezett megszólítani az agresszíven populista és nemzetieskedő Haza nevű csoportosulás. A gazdasági (neo)liberálisok megőrizték a 2010 óta használt, de némileg megtévesztő Szabadság és Szolidaritás (SaS) nevet. A Magyar Közösség Pártjakét kisebb párttal együtt indult a választásokon, és a Magyar Közösségi Összefogás (MKÖ) szlovákul – Maďarská komunitnás polupatričnosť – különösen bulgakovian hangzó listanevet választotta magának. Az Irány/SMER ugyan használja a szociáldemokrácia szót a nevében (SMER – sociálnademokracia, azaz Irány – Szociáldemokrácia), de semmiben nem hasonlít a nyugati balközép pártokra. Rajta kívül csak három komoly induló utalt a nevében valamilyen eszmerendszerre: a kereszténydemokraták, a kormányzó nemzetiek és a progresszívek. Ez utóbbiak egyike sem jutott be a parlamentbe. Ismét bekerült viszont a szélsőjobboldali Néppárt – Mi Szlovákiánk. Ennek elnevezése korábbanutalt a pártvezérre, Marián Kotlebára (Kotleba – Ľudovástrana Naše Slovensko), de az előbbi házelnök, Andrej Dankoáltal keresztülvitt párttörvény-módosítás megtiltotta a személynevek ilyen használatát. Így a Kotleba helyébe a Kotlebovci lépett.

A szlovák választási rendszer 1990 óta alig változott. A parlamenti választásokon csak a pártlistákra lehet szavazni. Minden választópolgárnak van viszont lehetősége négy preferenciális szavazattal befolyásolni a lista sorrendjét. Ha az adott listára voksolók 3 százaléka egy jelöltet vonzónak talál, és a nevét bekarikázza, az a lista élére ugrik. Így a mandátumokért nemcsak a pártok, hanem az egy listához tartozó jelöltek is harcolnak egymással.

 

Akik nyertek

A választások legnagyobb győztese Igor Matovič vezette Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽANO) csoportosulás lett, amelynek a népszerűségi mutatói tavaly nyáron még a bekerülési küszöb körül mozogtak. Februárban viszont a párt gyors növekedésnek indult. Matovič különböző performanszokkal, meglepő ötletekkel és azzal a képességével szerzett magának hírnevet, hogy Fico ex-kormányfőt mindig ki tudja hozni a sodrából.


/Igor Matovic - Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek/

A listája végül megszerezte a szavazatok 25,02 százalékát, és fölényesen legyőzte a második helyen 18,29%-kal végző Irány/SMER-t. Ilyen sikerrel eredetileg maga Matovič sem számolt. Amikor a voksolás előtt néhány nappal úgy nézett ki, hogy ő lesz a nyertes, akkor nyilatkozott először a miniszterelnöki ambícióiról. Reklám- és nyomdaipari vállalkozóként 2010-ben jutott be először a parlamentbe úgy, hogy három másik „egyszerű emberrel” együtt a liberális Szabadság és Szolidaritás nevű pártlistájának utolsó helyeiről a preferenciális szavazatok révén sikerült mandátumot szereznie. A következő két választáson az OĽANO már önállóan indult ma is használt nevén. Mivel Szlovákiában csak pártok nyújthatnak be jelöltlistákat, egyéni választókerületek pedig nincsenek, a pártstruktúrákon kívülről indulóknak nincs esélyük bekerülni a törvényhozásba. Matovič ezen akart változtatni. Sokáig csak ezért működtette négy-öt taggal rendelkező, de szabályosan bejegyzett pártját, és gyűjtött össze minden választás előtt százötven, a saját megérzése szerint érdekes képviselőjelöltet. Időnként a különböző párttöredékeknek és szakadároknak is lehetővé tette az egyre népszerűbb OĽANO márkanév alatti indulást. Így az OĽANO listáin a legkülönbözőbb hátterű és ideológiájú személyek gyűltek egybe: korrupcióellenes vagy konzervatív életpárti aktivisták, népszerű nyomozók vagy orvosok, környezetvédők és liberálisok, asztrológusok és humoristák, a maffiaáldozatok hozzátartozói, értelmiségiek, az 1989-es szónokok stb. A frakcióban emiatt mindig nagy volt a jövés-menés. Sokan ugródeszkának használták föl a pártképződményt, hogy bekerüljenek az országos politikába. A protesztpárt ugyanakkor nem vitte szélsőséges irányba a választópolgárokat, és tagjai közt a konzervatív beállítottságúak kerültek túlsúlyba.

A második jól szereplő párt a Család Vagyunk. És csakugyan családias légkört teremtett: frakciójában a sok barát mellett helyet biztosított Boris Kollár elnök egyik gyereke édesanyjának is. Minden barátnőjének persze aligha tudott volna helyet szorítani, mert a mostanra házelnökké avanzsált Kollárnak összesen tíz gyereke van kilenc különböző nőtől. A pártvezér egyébként konzervatív és családbarát értékeket vall, a listáján jó helyeket adott radikális életpárti és abortuszellenes aktivistáknak, ám az egyes anyukákat mégse vette feleségül, habár a gyerekeket vállalta, és gondoskodik róluk. A családbarát retorika és a sokszínű anyai gárda között feszülő enyhe ellentétet firtatják is néha, de a bulvársajtóban közkedvelt apuka azzal szokott válaszolni, hogy szereti a gyerekeket, és nem talált egy olyan nőt, aki tíz gyermeket szülne neki. Ennél jóval kellemetlenebb perceket szereznek neki az újságírók, amikor rákérdeznek gyermekkori barátjára, akivel együtt nőtt fel egy pozsonyi lakótelepen. A mára elhunyt Peter Steinhübel annak idején a fővárosi alvilág vezérének hírében állt. Kollár nem tagadja az ifjúkori barátságot, de a maffiával kapcsolatos vádakat élesen elutasítja.

A most 8,24 százalékot szerzett pártot a szálloda- és turizmusipari vállalkozó eredetileg megvásárolta, aztán átszervezte és átnevezte. Az ideológia nem erőssége a pártnak, amely egyébként harciasan migránsellenes, elutasítja az azonos neműek házasságát, és életbarát szerepben próbálja feltüntetni magát. A szlovák politikában azonban ez önmagában nem markáns megkülönböztető jegy. A 2019. évi európai parlamenti választások előtt Kollár belépett az olasz Salvini és francia Le Pen által frissen gründolt pártszövetségbe. A nemzeti parlamenti választási kampányban viszont a Család Vagyunk kapóstémákat talált magának. Ilyen a nagyszabású állami bérlakásépítési program, amely a koalíciós tárgyalásokon is az egyik prioritása maradt. Hasonlóan népszerű ötlet a köztulajdonban lévő gépkocsik kedvezményes bérlése.

A százötven fős parlamentben ötvenhárom mandátumot megszerző Matovič a választások után kényelmes pozícióba került. A porondon megmaradt három kisebb ellenzéki pártból pedig akár kettővel is működőképes kormánykoalíciót tudott volna létrehozni. Viszont minden fórumon jelezte, hogy minél szélesebb, az alkotmányozáshoz is elegendő koalíciót akar létrehozni, amely az igazságszolgáltatási reformokat is végre tudja majd hajtani. Az ügyes populista Kollárt azonban alkalmasint nem akarta ellenzékben hagyni. Ez a taktika egyelőre bevált, és minden fontos miniszteri posztot (belügy, hadügy, pénzügy) az OĽANO jelöltjei kaptak meg.

Mindkét, most említett pártnak valószínűleg sokat segített az, hogy gőzerővel támadták ugyan a korábbi koalíciót, de annak népszerű szociális intézkedéseit nem vonták kétségbe. Ebben ügyesebbek voltak, mint a hagyományos ellenzéki pártok. A szociális választási populizmus orgiáiról sokat elárul, hogy a 13. havi nyugdíj bevezetéséről kevesebb mint egy héttel a voksolás előtt döntött a rendkívüli módon összehívott parlament.

 

Akik talpon maradtak

A SMER már 2018-ban vesztett a népszerűségéből. A legjobb időkben 30 százalék fölötti támogatást szerzett, végül 20 százalék körül stabilizálta azt. A mostani kampánya enervált volt, noha Fico ex-kormányfő egyre agresszívabban viselkedett. A zuhanás az utolsó hetekben felgyorsult. Ehhez képest a 18,29 százalék körüli végeredmény nem is rossz. A SMER veresége tehát egyértelmű, de nem megszégyenítő. Sokan ezt, a végső soron kielégítő eredményt a 2018 óta kormányfő Peter Pellegrininek tulajdonítják, aki meg tudta mutatni a párt barátságosabb arcát. Egyébként 150 000 preferenciaszavazattal többet kapott, mint Fico.

A Néppárt – Mi Szlovákiánk, amely a nevében is utal a II. világháború alatt kormányzó, rossz emlékű Néppártra, az év elején úgy látszott, hogy begyűjtheti a protesztszavazatok jelentős részét, és akár a második helyen is végezhet. Végül azonban a kiábrándult szavazók legnagyobb részét az OĽANO nyerte meg. Szélsőségesen nacionalista, migráns- és főleg cigányellenes retorikájával a Néppárt mégis szerzett néhány ezer új szavazatot, hadrámai módon nem erősödött is meg.

 

Akik vesztettek

A választások fő vesztesei a hagyományos ideológiájú pártok. A legértelmetlenebb vereséget a balközép Progresszív Szlovákia és jobbközép Együtt nevű pártocska koalíciója szenvedte el. A választási törvény előírásai értelmében ugyanis az ilyen koalícióknak nem 5, hanem 7 százalékos küszöböt kell átlépnie. Emiatt épeszű szlovák párt nem indul választási koalícióban, inkább az egyik párt listájára felveszik a másik párt jelöltjeit is. Így tett a győztes OĽANO, a több magyar csoportosulásból álló Magyar Közösségi Összefogás, a Kotleba-párt, illetve a Szabadság és Szolidaritás is, amely a Polgári Konzervatív Párt jelöltjeit is vette fel a listájára.

A Progresszív Szlovákia és az Együtt koalíciója, amelyből Zuzana Čaputová köztársasági elnök asszony is érkezett, tavaly még 15 százalék körüli támogatottsággal rendelkezett. Az új, hasonló hátterű, konkurens pártok megjelenése és a szélsőjobboldal kemény antiliberális kampánya, valamint az ügyetlenül kiválasztott listavezetők miatt azonban folyamatosan vesztett a népszerűségéből. Végül 926 szavazat hiányzott ahhoz, hogy bejusson a parlamentbe. De a hasonló, csak árnyalatokkal konzervatívabb választópolgárokra pályázó Andrej Kiska volt államfő által 2019 nyarán létrehozott Emberekért nevű párt is csak 5,77 százalékot ért el, amivel a Nemzeti Tanács legkisebb frakcióját tudta megalakítani. Kiska, aki még 2014-ben a közvetlen államfőválasztásokon komoly előnnyel győzte le az akkor regnáló Robert Fico miniszterelnököt, érezte e kudarc súlyát, és egészségügyi problémákra hivatkozva át sem vette a képviselői mandátumát. Egyelőre azonban pártelnök maradt.

Nagy vesztesnek számít az egyik legpatinásabb szlovák demokratikus párt, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH), amely 1990-től 2016-ig megszakítás nélkül ott volt a szlovák parlamentben. 2016-ben viszont néhány ezer szavazat híján kiesett. Idén a párt valamivel több szavazatot kapott, mint 2016-ban, de a magasabb választási részvétel miatt az sem volt elegendő. Az is rosszul jött a pártnak, hogy az utóbbi években Szlovákiában túl nagy tolongás alakult ki a konzervatív-katolikus voksokért versenyző térfélen. A Tiso-rezsim után nosztalgiázó Néppárt is keményen beszállt a katolikus szavazatokért való küzdelembe, ahogyan az OĽANO is. Más katolikusok pedig a Kiska-féle projektet támogatták. Amikor több katolikus pap nyíltan kezdett kampányolni a szélsőségesek mellett, a katolikus püspöki kar rendre intette őket, és a híveket burkoltan a mérsékeltekre való szavazásra bíztatta.

Szintén nagy vesztes a Szlovák Nemzeti Párt Andrej Danko elnökkel együtt. A parlamentből egyszer már kiesett pártot előzőleg éppen ő juttatta vissza a törvényhozásba. Ő volt az első nemzeti párti elnök, aki nem épített a magyarellenességre, és jó viszonyt ápolt a magyarországi vezetőkkel. Pártjának jelentős befolyást harcolt ki a kormánykoalíción belül, és több népszerű szociális intézkedést is sikerült keresztülvinnie. Mindez azonban nem bizonyult elegendőnek. Ráadásul ő is sok fölösleges hibát vétett, és többször nevetségessé tette magát. Pártja így az egyik legrosszabb eredményét produkálta.

 

A magyarok

A választások egyértelmű vesztesei a magyar politikai pártok, és ezt kizárólag maguknak, saját hibájuknak köszönhetik, mert elmulasztották létrehozni a sokszínű, de egységes magyar választási listát. A szlovák választási szabályozásból ez következik – lásd az OĽANO példáját. Az utóbbi tavaly felajánlotta a Magyar Közösség Pártjának, hogy felveszi a jelöltjeit a listájára, az immár negyedszer megbukott MKP azonban nem élt ezzel a lehetőséggel. Már a tavalyi európai parlamenti választásokon is egyértelműen kiderült, hogy az alig félmilliós szlovákiai magyar közösség nem tud két magyar pártot bejuttatni a pozsonyi parlamentbe. A helyi magyarok jelentős része ugyanis Budapest hivatalos álláspontjától függetlenül a hidasokat szintén magyar pártnak tekinti, még ha vegyes jellegűnek tartja is őket.

A Most-Híd sokáig meg tudta szólítani a liberális és mérsékelt szlovák választókat szintúgy, ezzel pedig háromszor is bejutott a törvényhozásba. Csakhogy a 2014 utáni kormányzati részvétel miatt, illetve azért, mert a Kuciak-gyilkosság után sem lépett ki a koalícióból, népszerűtlenné vált a szlovák ellenzéki közvélemény szemében. A magyar szavazóit sem tudta megtartani, hiába érvelt a sikereivel: a déli úthálózat fejlesztésével, a kétnyelvű vasúti feliratokkal és különböző közösségi támogatásokkal.

Az MKP az elmúlt tíz évben egyáltalán nem volt képes tematizálni a szlovákiai magyar politikát, illetve profitálni a Most-Híd meggyengüléséből. 2019 nyarán ugyan komoly erőfeszítések történtek az egységes magyar lista létrehozására, de az végül a magyar politikusok közötti mély személyi ellentétek, a helyelosztási viták és a mondvacsinált szövetségkeresési ügyek miatt meghiúsult. A riválisok két blokkban indultak. A Most-Hídra alig 60 000-en szavaztak, ami 2,05 százalékot jelent. Erre már állami támogatás sem jár. A három pártot tömörítő MKÖ pedig csak112 662 szavazatot szerzett, hetvenezerrel többet, mint az MKP 2016-ban. Ez 3,9 százalékos eredmény. A szlovákiai magyarok egyre nagyobb számban kezdtek átszavazni a szlovák pártokra, amelyek most már tudatosan igyekeznek őket megszólítani. Először fordult elő, hogy egy szlovák párt – a Progresszív Szlovákia – magyar tagozatot is szervezett. Az OĽANO listáján is indultak magyar jelöltek, köztük a NOVA nevű párt akkori elnöke, Grendel Gábor, Grendel Lajos nemrég elhunyt szlovákiai magyar író fia, aki a legtöbb preferenciaszavazatot (131 866) szerezte Matovič után (az utóbbi félmilliót). Így Grendel lett az egyetlen kimondottan magyar nemzetiségű parlamenti képviselő Szlovákiában. Egy ideig úgy nézett ki, hogy a belügyi tárcát kapja meg, végül parlamenti alelnök lett.


/Grendel Gábor - Fotó: ma7.sk/

A magyar választópolgárok a mostani kampányban nem érzékeltek különösebb többségi fenyegetést. Az elmúlt négy évben nyugalom uralkodott a magyar–szlovák viszonyban, ami egyrészt az Orbán- és a Fico-kormány közötti jó partneri viszonynak, másrészt pedig a Most-Híd kormányzati szerepvállalásának volt köszönhető. A magyarellenesség tekintetében nemcsak a nemzeti érzelmű koalíciós partnerek, hanem a Kotleba-párt is visszafogta magát, mert a magyar lakta területeken is próbálta megszerezni a cigányellenes magyar szavazatokat. A mostani kudarc nagyon fájdalmas, de korántsem jelenti azt, hogy nincs visszaút a szlovák parlamentbe.

 

Összefoglalásul

A választásokon nemcsak Fico veszített, hanem az ellene harcoló ellenzék hagyományos pártjai is. Nem ők lettek ugyanis a Fico-rezsim meghatározó leváltói, hanem egy heterogén képződmény és a szövetségesei. A rendszerváltás utáni Szlovákia, amely nemzetiségi és vallási tekintetben is Közép-Európa egyik legheterogénebb állama, a belpolitikában részben a szubkulturális közösségekre támaszkodott. Ezeket hosszú éveken keresztül az egyes hagyományos politikai pártok képviselték – a magyar kisebbséget a magyar pártok, a gyakorló katolikusokat a kereszténydemokraták, a kisebbségellenes északi szlovák nacionalistákat a nemzeti párt, a protestáns vagy világi gyökerű liberális-konzervatív rétegeket különböző kisebb-nagyobb demokratikus csoportosulások és így tovább. Egy ciklust leszámítva, amikor Fico pártja egyedül volt képes kormányozni (2012–2016), az ország vezetéshez mindig több eltérő hátterű és kultúrájú csoport kiegyezése kellett. Ez növelte a korrupció szerepét, viszont mérsékletre intette a politikai elit egyes részeit, és növelte a parlamenti politikához szükséges kompromisszum-készséget. E szubkulturálisnak is mondható pártok döntő része, a szélsőséges nacionalistákat és radikális gazdasági liberálisokat leszámítva, azonban most eltűnt a politikai térképről. A helyüket átvették újszerű, politológiailag nehezen besorolható heterogén képződmények és üzleti vállalkozások. Ez nemcsak a győztesekre vonatkozik, hanem a SMER-re is. A győztes OĽANO esetében most az a fő kérdés, hogy a frakciótagok képesek lesznek-e fegyelmezetten szavazni, illetve az, hogy elindul-e ez a formáció a hagyományos párttá válás útján. Olyan nehéz körülmények között, mint amilyeneket a mostani járvány előidéz, eddig nem zajlott le Szlovákiában kormányváltás.

/Indulókép: Zuzana Caputova szlovák államfő, Peter Pellegrini leköszönö szlovák miniszterelnök (középen) és az új kormány megalakításával megbízott Igor Matovic, a szlovák parlamenti választáson győzelmet szerző Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLANO)  Mozgalom elnöke 2020.március 16-án. A felvételt Michal Svitok MTI/AP/TASR készítette. /