Amíg a nap elbontja a valót,
én, az őrült magamhoz vagyok kötve.
Hangyák hordják el mellemről a szót,
és gyűrött kezek simogatnak össze.
2020. február 13.
Összehoz a seb – Székelyhidi Zsolt versei
Ősi szertartások a mában: a döntés, mint megidézés, hívás, oldás és kötés. Csupa ismerős, kulturális múltunkban, babonáinkban, hiteinkben gyökerező fogalmak, itt és most, mint egy magánmitologikus kupolaként jelennek meg a versekben.
Egyensúlyoz a nincs ‒ Acsai Roland verse
Tájverset kapunk a költőtől, egészen közelit: a konyhában, szobában, legfeljebb a verandán állunk. Érzékletes, kontúros ábrázolás áll szemben a semmi szürkébe mosódó határaival.
Csempebéke – Bukovenszki-Nagy Eszter versei
A szerző az Izmos nyelvű költők csoport tagja. Verseire egy különös, tapasztalatoktól tépázott naiv szemlélet jellemző, egyszerű motívumokból induló, az asszociációk mentén terebélyesedő, expresszív feltárulkozás.