Amíg a nap elbontja a valót,
én, az őrült magamhoz vagyok kötve.
Hangyák hordják el mellemről a szót,
és gyűrött kezek simogatnak össze.
2020. február 13.
térségi kötelék – Hegedűs Gyöngyi versciklusa
Ezek a versek Krisztus urunk mennybemenetelében és utána mutatják meg a személyes hollét egybecsengését a közvetlen transzcendenssel: elemelkedés, miközben a kapaszkodó köznapok nem vesztik súlyukat.
Összehoz a seb – Székelyhidi Zsolt versei
Ősi szertartások a mában: a döntés, mint megidézés, hívás, oldás és kötés. Csupa ismerős, kulturális múltunkban, babonáinkban, hiteinkben gyökerező fogalmak, itt és most, mint egy magánmitologikus kupolaként jelennek meg a versekben.
Egyensúlyoz a nincs ‒ Acsai Roland verse
Tájverset kapunk a költőtől, egészen közelit: a konyhában, szobában, legfeljebb a verandán állunk. Érzékletes, kontúros ábrázolás áll szemben a semmi szürkébe mosódó határaival.