A rendszerváltás a hazai koncertszervezés pártállami monopóliumának fellazulását, majd megszűnését hozta el. Az új zenei események az egypárti diktatúrából való szabadulás ünnepeivé váltak.
Az első, amely már a rendszerváltás előszobájának tekinthető ebben a tekintetben, az 1988. szeptember 6-án a Népstadionban az Emberi és Polgári Jogok Egyetemes Nyilatkozata elfogadásának 40. évfordulója alkalmából tartott, telt házas koncert volt. Az öt földrészt átfogó koncertsorozat az emberi jogokért kiálló Human Rights Now! elnevezésű, Párizsban és Londonban induló, majd Buenos Airesben végződő koncertsorozat budapesti állomása volt. Ezt hivatalosan a pártszervek is támogatták, mert többek között a gyarmatosítás és a kisebbségek elnyomása ellen demonstráltak a zenészek, de köztudott volt, hogy szocialista Magyarországon a politikai és polgári szabadságjogokért és a politikai okokból elítéltekért emelik fel a hangjukat. A rendszer, hogy demonstrálja az emberi és polgári jogok, ezen belül pedig a vallásszabadság melletti kiállását, álságos húzással a koncert előtt kiengedte a börtönből a kötelező sorkatonai szolgálat megtagadása miatt fogva tartott fiatalembereket.
Az este hatkor, szakadó esőben kezdődő és késő éjszakába nyúló rendezvény előtt az 1948. december 10-én az ENSZ által kiadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát is megkaphatták kis brosúrákban a környező szocialista országokból is érkező érdeklődők. Az ilyenkor szokásoshoz képest fordított módon a koncert elején énekelte el Bob Marley Get Up, Stand Up című számát a szenegáli Youssou N’Dour, az éppen első nagylemezét ünneplő Tracy Chapman, valamint Peter Gabriel, Sting, Bruce Springsteen, Bródy János és Hobo. A jótékonysági hangverseny fénypontja az éjféltájban színpadra kerülő Bruce Springsteen volt, ő kapta a legtöbb műsoridőt. A Főnök becenevű, a közönséget magyarul köszöntő művész azóta sem járt hazánkban. A koncert előtti napon Debrecenben többek között Bródy János fellépésén több ezer fiatal vett részt a Déri Múzeum előtt, ahol szintén a progresszív politikai és társadalmi folyamatok támogatását kérték. A megmozdulás politikai súlyát bizonyítja, hogy az MSZMP PB tagja, a KB-titkára, Berecz János volt a fővédnök, aki ez alkalomból hivatalosan találkozott Bródyval. A kommunista felsővezetés reformer csoportja ezek után előszeretettel mutatkozott más sztárokkal is. Például Pozsgay Imre államminiszter – és MSZMP PB-tag – 1989. június 9-én hivatalosan fogadta a Parlamentben Stevie Wondert, aki aznap este a Budapest Sportcsarnokban lépett fel.
/Budapest, 1988. szeptember 6. A fellépők közös éneklése a színpadon az emberi jogokért rendezett, öt világrészt átfogó turné harmadik, budapesti koncertjén a Népstadionban. MTI Fotó: Fényes Gábor /
A határon túli magyarok felé az anyaországból nyújtott segítő kézként értékelhető a Cél koncert, amelyet az Erdélyből Magyarországra települt fiatalok továbbtanulásának megsegítésére szerveztek. 1989. szeptember 30-án a Budapest Sportcsarnokban az East együttes élőben játszotta el tizenkétezer ember előtt a rendszerváltás egyik emblematikus dalává vált, 1956 című számát, amelyet egy ország ismerhetett meg ezt megelőzően három héttel, amikor videoklipjét 1989. szeptember 10-én, az osztrák–magyar határnyitás apropóján leadta a Magyar Televízió, állítólag Sándor István, A hét című hírműsor akkori főszerkesztő-helyettese támogató beleegyezésével. Az MHV együttes (Menyhárt–Homonyik–Vikidál-trió) is fellépett, amely már nevével is, egyfajta fricskaként, a sok muzsikus és rajongó számára rossz emlékű monopolszervezetre, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalatra (MHV) emlékeztetett. Vikidál Gyula miatt a tömegből sokan skandálták a Dinamit, a P. Mobil és a P. Box együttes nevét, de a hangzásában is új együttes erre nem reagált. A nemzeti érzést 1989-ben már nem kellett véka alá rejteniük, így nyugodtan énekelhették, hogy „Ébredj, nemzetem!” az Ébresztő című lemezükről. Ennek a dalnak különös jelentősége lett ezen az alkalmon, hiszen az erdélyi Torda városa is megjelenik benne az 1848–1849-es szabadságharc színhelyeként. A Nyissatok ajtót! című számban a határok megnyitása szintén aktualitást nyert, ami ez esetben nem csupán a szabad utazást és a vasfüggöny elbontását jelentette, hanem a határon túli és az anyaországban lévő magyarok kapcsolatának biztosítását is. Az Ég és Föld gyermekei című számukban a rendszerváltás idejének létbizonytalanságát énekelték meg, ahogy ennek a kornak a lenyomata a fiatalok életérzését megtestesítő Nem tudok várni című szerzeményük is, amely Petőfi-parfrázist tartalmaz: „Itt van az idő, most vagy soha” után a második verzióban már „Itt van az idő, közel a csoda” sor következik.
A Hobo Blues Band „Ne tovább a lenini úton!” jelszóval indította koncertjét, valamint Hobo felsorolta az együttes tagjait és poénból azt is, hogy közülük ki melyik, újonnan alakult vagy újjáalakult demokratikus párthoz tartozik. Tátrai Tibor felkonferálása volt talán a legérdekesebb, őt a nem létező Erdős Péter Baráti Társaság tagjaként említette a frontember. A legradikálisabb összekötő szövege viszont az volt, amikor külön köszöntötte a „szomszédos ország nagy vezetőjét, akinek segítségével eljutottunk ide”. Mindenki tudta, hogy Románia magyargyűlölő diktátoráról, Nicolae Ceaușescuról van szó, akit nem egészen három hónap múlva kivégeztek feleségével együtt. A rendszerváltást a kisemberek alulnézetéből közelítette meg a Hajtók dala, amelynek végén új a szöveg: a főhős nem lép be új pártba, hanem inkább GMK-zik, hogy legyen pénze venni egy ARO-t, hogy elvihesse kedvesét nyaralni. A Mesél az erdő című slágerüket pedig kifordítva, a szám második felében már egy talán túlságosan is kézenfekvő szóviccel „Mesél az Erdősként” énekelte Hobo. Az utolsó nóta, a Közép-Európai Hobo Blues előtt az énekes bemondta, hogy úgy tiltották ki őket Romániából, hogy soha nem játszottak ott, ahogy Lengyelországgal is így jártak, ezért mindenkinek játsszák ezt a számot, akik szívükben magyaroknak érzik magukat. A koncerten a Hungaria még az 1977-es esztendőt felidézve Beatles-műsorral rukkolt elő, míg a Bergendy Demjén Rózsival szórakoztatta a nagyérdeműt. Azonban az est furcsán zárult: az utolsó fellépő, a nagy múltú élő hardrock-legenda, a Uriah Heep attrakciójára már csak kevesen voltak kíváncsiak, mert nagyon elhúzódott a program, és a többség szaladt az utolsó metróhoz.
/Budapest, 1989. december 29. Bródy János (b1), Gerendás Péter (b2, takarva), Szikora Róbert (b4), B. Tóth László műsorvezető (b5, takarva), D. Nagy Lajos (b6), Vincze Lilla (j4), Laár András (j3), Flipper Öcsi (j2, hátul) és Földes László (Hobo), j1) a Temesvár '89 című dal felvételén a Rádió 8-as stúdiójában. MTI Fotó: H. Szabó Sándor/
A könnyűzenei élet ezek után sokkal nagyobb esélyt kapott arra, hogy reagáljon az egyre gyorsuló eseményekre. Például a Ceaușescu-házaspár kivégzése egyfajta elégtételt jelentett, és az érzést koncerttel juttatták kifejezésre 1990. február 24-én az Olimpiai Csarnokban. A Drakula Fesztiválra szóló belépőjegyeket a véreskezű diktátor vámpírfogú arcképével díszítették, és a beengedésre váró többezres tömeg már félelem nélkül skandálhatta a „Ruszkik haza!” akkorra már jól bejáratott rigmusát. A megmozduláson, talán az apropó brutalitása miatt is, inkább keményrock-zenekarok és metálbandák léptek fel: a Beatrice, Deák Bill Gyula, a Lord, a Moby Dick, az Ossian, a Sing Sing és a Szekeres Tamás Project. A koncert után Nagy Feró az ottmaradt óriási tömegnek vígan osztogatta az autogramokat, a legnagyobb sikerük nekik volt az Azok a boldog szép napok című, rendszerváltáshoz fűződő slágerükkel. Ugyanezt a trendet követve Nagy Feró megszervezte a Rendszerzáró házibulit az első szabad parlamenti választások előestéjén és a rossz emlékű Tanácsköztársaság évfordulóján, 1990. március 21-én a kis Sportcsarnokban. Itt szintén a Beatrice kultikussá vált számát, az Azok a boldog szép napok aktualizált szövegű változatát énekelte egy emberként a közönség ovációja közepette a feltörekvő új politikusnemzedék: Orbán Viktor, Szájer József, Fodor Gábor és Szelényi Zsuzsa a Fidesz képviseletében, valamint a zenészek közül D. Nagy Lajos, Kovács Ákos, Nagy Feró, Pataky Attila, Vikidál Gyula és Vincze Lilla. Ezen az alkalmon már mindenki tudta – Ákos egyik Bonanza Banzaiban játszott slágere után szabadon –, hogy „valami véget ért”, de ellentétben ugyanennek a számnak a következő sorával, ez abban a pillanatban egyáltalán nem fájt senkinek.
Nagy Feró így idézte fel a rendezvény felemelő pillanatait: „Azt mindenki tudta rólam, hogy nagyon örültem, hogy lett egy csomó párt. Jó érzés volt, hogy nemcsak a Hazafias Népfrontra lehetett szavazni. Aztán végre jött egy olyan korszak, amikor azt mondták, hogy mindenféle párt lesz. Állatira örültem neki. Akkor még elkötelezett SZDSZ-es voltam, de megtaláltak a fideszes fiatalok, hogy ezt a bulit meg kellene csinálni, említették, hogy legyen az Azok a boldog szép napok is, akkor átírtam a szövegét. Boldogok voltunk, hogy ez lehetséges. Tulajdonképpen a fene gondolta volna, hogy éppen történelem születik. Pedig akkor tényleg elhittük, hogy itt valami csoda történik majd velünk, nem tudtuk, hogy esélyünk sincs a csodára.”
Mindeközben az erdélyiek sem maradtak anyaországi együttesek koncertjei nélkül: éppen a Drakula Fesztivállal megegyező és a rá következő napon a Bikini együttes adott felejthetetlen dupla hangversenyt Temesváron, amelyből koncertalbum is született Temesvári vasárnap címmel. Németh Alajos, a zenekar vezetője így emlékezik vissza az akkori viszonyokra: „Amikor kitört a romániai forradalom, első utam Temesvárra vezetett. Ez egyébként definiálta a zenekar törekvését is, hiszen az első banda voltunk, amely lépéseket tett a megalázott, szétrombolt nemzet kulturális összekovácsolásáért. Ez sikerült Temesváron: tele volt a sportcsarnok. A koncerteket sírva hallgatta végig kétszer hatezer ember. Az MDF egyből azt mondta, hogy mi vagyunk a magyarok, de nem ez volt a lényege az egésznek, hanem az, hogy olyan lelki örömöt okozzunk embereknek, ami után nem érzik magukat egyedül. Mert azért közel száz évig elég rosszul érezte magát a határon túli magyarság, sőt a mai napig is, ami nagy szégyen. Ez volt az egyik. A másik, hogy erősítettük a balladáinkat: »Uram Isten, mibe keveredtél velünk, a ruhánk szakad le rólunk, nem a szégyenünk.« Tehát próbáltunk bemutatni egy valós képet a világról, mert tényleg elég rossz helyzet van a mai napig. Rendet akartunk rakni olyan szövegekkel, amik nem valami ellen, hanem valakik mellett szólnak, ez az óriási különbség a lázadás és a segítség között, és ez a Bikini útja.”
/Budapest, 1990. szeptember 16. Hobo (Földes László), a Hobo Blues Band (HBB) énekes-zeneszerzője autogramot ad a koncert előtt Közép-Európa első nemzetközi blues-fesztiválján, melyet szeptember 14-16 között tartottak a Petőfi Csarnokban. MTI Fotó: Földi Imre/
Erdélyben egyébként legelőször a Hobo Blues Band játszott a változások után: 1990. január 29-én Aradon (ahová március 14-én még egyszer visszatértek). Ezt követően március 3-án Kolozsváron – az Első Emelet, az R-GO és a 100 Folk Celsius társaságában –, majd március 5-én Székelyudvarhelyen léptek fel. Itt 1990-ben rajtuk kívül a Bikini, az Ossian és az Edda is koncertezett. A Petőfi Csarnok saját ötéves jubileumát ünnepelte 1990. május 1-jén, mégis érdemes feljegyezni, mert euforikus hangulat uralkodott, a szabadságvágyat pedig az első szabadon választott parlament első ülésének előestéjén a Karthago együttes énekelte meg a szabadtéri színpadon, ahol nézőcsúcsot értek el: 7800 néző vett jegyet, miközben 6500 főre volt engedélye a helyszínnek. A koncertet viszont ennél sokkal többen láthatták-hallhatták, mert – a fenti hazai eseményekhez hasonlóan – ezt is felvette a Magyar Televízió és a Magyar Rádió is.
A szovjet katonák búcsúztatása alkalmából az Aurora együttes slágeréből átvett Búcsúzzunk szépen, Iván! címmel 1991. június 28–30-án megrendezték az óbudai Hajógyári-szigeten az I. Kelet-európai Rockfesztivált, ami három napig tartott, és szinte a teljes magyar élvonal szerepelt rajta. Tematikusan alakították ki az egyes napokat: az elsőn a rock- és a blueszenekarok (mások mellett a Beatrice, a Bikini, Deák Bill Gyula, az Edda Művek, a Hobo Blues Band, a Lord, a Republic és a Sing Sing), a másodikon a metálcsapatok (Akela, Aurora, Diktátor, Moby Dick, Omen, Ossian, Pokolgép, Stress, Szekeres Tamás Project, Tankcsapda), a harmadikon az alternatívok (Kispál és a Borz, Pál Utcai Fiúk, Sexepil, Sziámi, Waszlawik László) léptek fel. Ezzel időben párhuzamosan rendezték meg a Budapesti Búcsút 1991. június 30-án a Tabánban, az elnevezés a szovjet csapatok kivonulására utalt. Rocktörténeti kuriózum, hogy az 1993-ban elhunyt Frank Zappa életében legutoljára a magyar fővárosban, ezen a rendezvényen muzsikált közönség előtt úgy, hogy már tudta, halálos beteg. (Utána már csak 1992 őszén, a Frankfurti Fesztiválon lépett színpadra karmesteri pálcával.)
/Indulókép - A Fidesz képviselőjelöltjei: Szájer József, Orbán Viktor, Fodor Gábor és rockzenészek: Nagy Feró és Takács Tamás a színpadon március 21-én a Fidesz kampány- és rendszerzáró házibuliján, a Nemzeti Sportcsarnokban. Fotó: Bartos Gyula/MTI/
