Vezércikkében Rónai Balázs Zoltán az emberi történelmen végig húzódó természethódító harc aggasztó eredményével szembesít. Ellenpontként a lap kényes feladatra vállalkozva teret ad egy ismert klímaszkeptikus kutatónak, Szarka László Csaba akadémikusnak, aki arról próbálja meggyőzni az olvasót, hogy az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület klímamodellje nem írja le megfelelően a valóságot.

Európa közéletének „forró pontjai” közül Georg Paul Hefty Angela Merkel utódlásának kapcsán bemutatja a német kancellár asszony és potenciális utódai hatalomra törésében megfigyelhető párhuzamosságokat.

A függetlenség kérdésében mélyen megosztott skót közéletről, a skót nemzeti mozgalom történetéről ad képet Egedy Gergely. A Brexit újra feltüzelte az első népszavazással lecsillapodni látszó indulatokat, és felidézi azokat az esélyeket és kockázatokat, amivel egy több évszázados államjogi kötelék eloldása a mai átalakuló Európában járna.

Nem kevésbé konfliktusos Belgium helyzete, egy alapításkori, közel két évszázados mondást idézve a helyzet „súlyos, de nem reménytelen”. A meghasonlott ország helyzetét, flamandok és a vallonok nyelvi-kulturális vetélkedését a brüsszeli magyar lelkész, Havas István értékeli, aki szerint az ország kettészakadását csak az akadályozza meg, hogy a flamandok és vallonok képtelenek egyezségre jutni Brüsszel jövőjéről…

Lapunk vezető russzistákhoz intézett körkérdésére válaszolva Halász Iván és Kenéz Péter boncolgatják a mai orosz politika történeti kérdésekhez való viszonyulását, megvilágítva Vlagyimir Putyin és az Európai Parlament közelmúltbeli pengeváltását a világháború kitörésének felelősségéről. Az orosz nemzeti (és birodalmi) szempontokat ismerő és értő írások árnyalhatják a politikai propaganda által sulykolt egyoldalú sémák okozta fekete-fehér látásmódot.

Kiss Gy. Csaba a Berlin és Moszkva erőterében önmagát kereső közép-európai régió nemzeteinek sorsáról és jövőjéről, összetartozás-tudatáról és ellenségeskedéseiről beszél.

Az első magyar kőszínház megnyitásának bicentenáriuma előtti tisztelgés mellett Makovecz Imre művészetének értékelés lett mostani lapszám egyik súlyponti témája.

Krómer István írása a kolozsvári teátrum dicső évtizedeit, majd hányatott sorsát veszi számba.

Makovecz Imre tisztelői nem hagyták szó nélkül Körmendy Imre vitacikkét a Feltámadás Temploma-tervről. Erhardt Gábor kissé indulatosan veszi védelmébe a Mestert, és talán az indokoltnál szigorúbban kritizálja Körmendyt, többek között pontatlanságot, leegyszerűsítést vetve a szemére, s emlékeztet arra, hogy Makovecz annak idején „a hivatalos, modernista szemlélettel szemben próbált meg – sokszor egzisztenciáját kockára téve – cselekedni, jó példát felmutatni, többnyire a periférián”. Turi Attila szelídebb hangon emlékezik meg szeretett Mesteréről, a segítőkész nagy tanáregyéniségről, aki figyelemmel és türelemmel fordult tehetséges tanítványai felé.

Irodalmi rovatunk középpontjába ezúttal Kemsei István válogatott verseinek kötete került, de Sánta Ferenc Az árulójának megidézése is izgalmas olvasmánynak ígérkezik.

Az előadó- és képzőművészek sorában a fenegyerek Nagy Feró mozgalmas pályájával, Kolos-Vary (Kolozsváry) Zsigmond kiállításával, valamint Ducki Krzysztof és Varga Anna Gizella plakáttervezőkkel ismerkedhetünk meg.

Fájdalmas veszteség: a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, háromszoros Kossuth-díjas színművésznőtől, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjától, Törőcsik Maritól búcsúzunk Róna Katalin emlékező írásával.