Közleményükben többek között azt írják:
Csukás István nevére mindenkinek felcsillant a szeme, legyen az gyermek vagy felnőtt: egyformán magával ragadott mindenkit a varázslatos mesevilág, amelyet ő szőtt körénk.

Nehéz felfogni, hogy nincs már közöttünk.

Magára hagyta mesefiguráit, akik történetein számos generáció nőtt fel.

Szerencsések vagyunk, akik ismerhettük, dolgozhattunk vele itt az Újszínházban. Csukás István mindig mosolygott, mindenkihez volt egy kedves szava és sohasem fogyott ki az ő semmihez sem fogható történeteiből. Örömmel figyelte A Nagy Ho-ho-ho-horgász télen-nyáron című meséjéből születendő előadást. Fantasztikus élmény volt vele dolgozni.

Csukás István 83 évesen itt hagyott bennünket és kicsit mindannyian úgy érezzük, mintha árvábbak lennénk nélküle.
A meséibe kapaszkodunk, hiszen Süsü, a sárkány, Mirr-Murr kandúr kalandjai, Pom Pom meséi és természetesen a Nagy Ho-ho-ho-horgász örökre velünk marad, az életünk, gyermekkorunk részeként.


Kisújszálláson született, egy nehéz sorsú kovácsmester nagyobbik fiaként, és itt járta ki az elemi iskolát is. A  háború után egy zeneiskolába iratkozott be, ahol hegedűművésznek készült, majd a jogi egyetemre jelentkezett, de ekkor már költő akart lenni, miután a Magyar Rádió egy diákköltők részére meghirdetett pályázatára az egyik barátja beküldte néhány versét, és azokkal első díjat nyert. 

Ettől kezdve írásaiból, irodalmi segédmunkákból élt. Tagja volt azoknak a fiataloknak, akik 1960-ban megalakították a Fiatal Művészek Klubját. Dolgozott a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjánál, egy rövid ideig a Munkaügyi minisztérium belső lapjánál, majd később a Néphadsereg című lapnál volt két évig újságíró, majd a Magyar Televíziónál helyezkedett el (1968). Ebben az időben kezdett a Móra Kiadó felkérésére a gyerekeknek írni.1978-tól 1985-ig volt a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó főszerkesztője, azóta szabadfoglalkozású író.

Csukásnak verseskötetei mellett egyre-másra jelentek meg gyermekregényei, mesekönyvei, verses meséi:csaknem száz kötete jelent meg itthon és külföldön. Olyan halhatatlan mesefigurákat teremtett meg az elmúlt negyven évben, mint például  Mirr-Murr, Pom-pom, vagy Süsü. Ezeket a figurákat a gyerekek főként rajz- és bábfilmekből ismerhették meg, több ifjúsági regényéből pedig sikeres tévéfilm készült. 1975-ben a  hollywoody X. televíziós fesztiválon a Keménykalap és krumpliorr című játékfilm megkapta a fesztivál nagydíját és Az Év Legjobb Gyermekfilmje címet is.

Munkássága elismeréseként többek között 1977-ben és 1987-ben József Attila-díjat, 1984-ben Andersen-díjat, 1987-ben az Év Könyve-, 1989-ben és 1995-ben Déry Tibor-jutalmat kapott.

1996-ban elnyerte a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesület életműdíját, 1999-ben Kossuth-díjjal tüntették ki „magas színvonalú költészetéért, közvetlen szavú, ember- és természetszeretetre nevelő műveiért és a kortárs gyermekirodalom megújításáért”.

2010-ben Az év gyerekkönyve életműdíjjal jutalmazták. 2011-ben Budapest díszpolgára lett és Prima Primissima Díjat kapott.

2015-ben a Magyar Írószövetség örökös tagja lett, Összegyűjtött versek címmel jelent meg versválogatása. Ugyanabban az évben a fiatal nemzedékek színpadi mítoszainak megteremtéséért Szép Ernő-különdíjat, 2016-ban a Magyar Érdemrend középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést kapott. 2016-ban, 80. születésnapja alkalmából Kisújszálláson felavatták Pom Pom szobrát.

2016-ban Magyar Örökség Díjjal tüntették ki.

2017-ben kapta meg a Nemzet Művésze díjat, ekkor egy interjúban azt mondta, hogy a magyar "a világ legcsodálatosabb irodalma, ahova minden létező nagy magyar író és költő írt, ami azt is jelenti, hogy magas a mérce, de jó ehhez igazodni.”

2019-ben A Süsü, a sárkány című meséje alapján készült bábfilmsorozat hőseiről alkalmi bélyegblokkot bocsátott ki a Magyar Posta, amely Weisenburger István grafikusművész tervei alapján, 60 ezer példányban készült.

Néhány héttel ezelőtt az origo című lapnak nyilatkozott: "Néhány napja hívtak telefonon, hogy hallottam-e a hírt. Nem hallottam, de nagyon örültem neki. Tulajdonképpen ez is egy díj, csak másfajta. Életemben sok díjat kaptam – hivatalos díjakat, és a gyerekektől a szeretet aranyérmeit. De azon tűnődtem, hogy ez a halhatatlanság kapuja. Többek között Petőfivel, József Attilával, Móricz Zsigmonddal osztozom. Mégpedig egy nagyon szép helyen: a gyerekek fejében. Eddig is olvasták a könyveimet a gyerekek, de most, hogy bekerültek a meséim a Nemzeti Alaptantervbe, úgy olvassák majd, hogy ezek a világ fontos tudnivalói közé tartoznak. Ez nagyon megtisztelő. Üzenem azoknak, akik ezt megszavazták, hogy nagyon boldog vagyok."

Csukás István nemrégiben az InfoRádiónak nyilatkozva arról beszélt, hogy egy új sorozaton dolgozik, amelynek főszereplője nem az öreg sárkány, hanem gyermeke, Süsüke.