Roger Scruton haláláról a vezető nyugat-európai lapok – kevés kivételtől, például a Frankfurter Allgemeine Zeitungtól eltekintve – megemlékeztek, beállítottságuknak megfelelően több-kevesebb elismeréssel méltatták munkásságát. Valamennyien felvázolták pályafutását. Scruton már fiatalon sorompóba állt a konzervatívok (és konzervatív liberálisok) oldalán a progresszív liberálisok (és újbaloldaliak) ellen, és ez félbeszakította egyetemi pályafutását. Ekkor a The Salisbury Review (1982) alapítószerkesztőjeként, a The Times és a The Washington Post rovatszerzőjeként havi apanázst fogadott el egy japán multitól a dohányzás szabadságáért kiálló írások (például a Ki, mit és miért?) közléséért. Amikor ez kiderült, a rovataitól és a katedrájától megfosztott gondolkodó Amerikában próbált üzleti szerencsét, de végül kitárultak előtte a hazai egyetemi-akadémiai kapuk: professzori kinevezéseket, akadémiai tagságot és lovagi címet kapott. A tavalyi botrányban a New Statesman újságírója kiforgatva szavait (migránsozó rasszistának, sorosozó antiszemitának állítva be), elérte, hogy a tory kormány visszahívja a Jobb, Szebb Épületek Bizottsága éléről. Végül a hamisítást sikerült bizonyítani, és Scrutont visszahelyezték pro bono ellátott esztétikai tanácsadói tisztségébe.

A nem konzervatív nekrológok kissé a „nem zörög a haraszt, ha nem fúj a szél” népi bölcsességét sugallva emlegetik e visszaélést. A The Guardian nekrológja már-már tárgyilagosan mutatja be az életművet, majd tetszetősen, bár aligha jóindulattal Dosztojevszkij Nagy Inkvizítorához hasonlítja Scrutont, aki egy olyan csalárdságnak szentelte az életét, amelyben maga sem hitt. Ha valaki ebből nem értette volna meg, hogy mi fán terem a konzervatív gondolkodó, a lap egy másik megemlékezésben ezt világossá teszi: Scruton már jóval Orbán Viktor előtt feltalálta az „iszlám veszedelem” gondolatát, kirekesztő eszméi ott vannak a CEU Magyarországról való kiutasítása mögött is (jóllehet Scruton éppenséggel óvta ettől politikus barátját), és „fajról, vallásról és nemzeti identitásról vallott nézetei nem fognak vele együtt meghalni”, de a cikkíró hiszi és reméli, „itt nincs jövőjük”. Aligha e kultúrharcos lövöldözés számít azonban mértékadónak. A világ talán legjobb, legtekintélyesebb irodalmi lapja, a Times Literary Supplement (TLS) szép esszében dicsérte a filozófus teljesítményét, és korábbi recenzióiból tett közzé válogatást a honlapján. Érdemes Közép-Európa másik nagy szerelmesét és rendszerváltozás-segítőjét, a javíthatatlanul liberális Timothy Garton Asht idézni: Scruton „párját ritkító elme, roppant tudású és kiváló humorú, hol felháborító, hol provokatív konzervatív gondolkodó volt. Éppen olyan, akinek a kihívásait egy igazán liberális társadalom mindig örömmel fogadja”.