A püspöki palotát építtető, művészetkedvelő püspök, Patachich Ádám 1760-ban fiatal bécsi muzsikust hívott a püspökség szolgálatába, Johann Michael Haydnt. A „nagy” Haydn testvéröccse nemcsak egyházi orgonistának és karmesternek érkezett, hanem a város zenei életének fellendítésére is megbízást kapott. A salzburgi hercegérsek hívására két év után elhagyta Váradot, és elkezdte a fiatal Mozartot tanítani. Megüresedett váradi állását egy másik osztrák muzsikus, Carl Ditter von Dittersdorf foglalta el. Dittersdorf Váradra hívta barátját, Ludowik Pichl hegedűművészt és zeneszerzőt, jelentősen bővítette a zenekart bécsi és prágai hegedűsökkel. A harmincnégy tagot számláló zenekar, a kórus, amely két olasz kasztrált énekessel is büszkélkedhetett, nemcsak váradi, hanem európai viszonylatban is különlegesnek számított. Mária Terézia nem nézte jó szemmel a vidéki város élénk zenei életét, sem a zenészek felhőtlen életmódját, ezért 1769-ben feloszlatta a zenekart.

Bő évszázadon át csupán a polgári muzsikálás formájában élt tovább a hangszeres zene, a nagyközönség pedig a zenés színházi előadásokon hallhatott zenét. 1888. január 5-én tartották „az első filharmóniai hangversenyt.” Az elvesztegetett évszázad megmutatkozott a közönség ízlésén, hiszen amikor végre a Nagyváradi Zenebarátok Társaságának köszönhetően a váradiak ismét hangversenyt hallhattak, a korabeli krónikás a közönség közömbösségén kesergett. A századfordulót megelőző évtizedek az I. világháborúig Várad újabb virágzásának korszakát jelentették. 1901-ben épült a színház, és több mint egy évszázadon át otthont adott a szimfonikus hangversenyeknek.

1949-ben a Filharmóniai Társaság Állami Filharmóniává alakul. Ettől kezdve az állami fenntartású együttes rendszeres hangversenyéletet biztosít a zeneszerető közönségnek. 2003. október 3-ától van a zenekarnak saját otthona, ekkor avathatták fel az Enescu-Bartók koncerttermet. Az elmúlt hét évtizedben több karmestere volt, köztük igen jelentős Erich Berger, valamint több mint három évtizeden át Acél Ervin. Acél 2006-ban bekövetkezett halála óta Romeo Râmbu a Filharmónia vezető karmestere.

A 2020. február 13-án elhangzott hangversenyt kolozsvári vendégkarmester, Kulcsár Szabolcs vezényelte, aki 2000-ben szerzett diplomát a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián, majd több mesterkurzus, verseny és fesztivál résztvevője volt. 2001 óta a Kolozsvári Magyar Opera állandó karnagya és karigazgatója. 2007-ben Budapesten a Nemzetközi Operettkarmester-verseny III. díját nyerte el.

A műsor első részében Csajkovszkij D-dúr hegedűversenye hangzott el Artur Kaganovskiy előadásában, a megszokottnál élénkebb tempóban, és ennek következtében a mű éneklő jellege harsányabb hangzásra váltott. A kadenciák viszont meggyőztek a művész imponáló technikai tudásáról és előadói kvalitásáról. Kaganovskiy 1986-ban született Moszkvában, ahol a Különleges Tehetségek Intézetében tanult. Isaac Stern biztatására a család New Yorkba költözött, itt végezte felsőfokú tanulmányait. 2007-ben debütált a Carnegie Hall Stern Auditóriumában, ahol Elgar Hegedűversenyét játszotta. Azóta a világ jeles zenekarainak és koncerttermeinek vendége. Nemcsak hegedűművész, hanem a hegedűkészítés mestere is. Kiváló hangszereket készít, munkáját a neves hangszerkészítők is elismerik, és jeles művészek koncerteznek az általa készített hangszereken.

A műsor második részében tíz operakórust hallhatott a közönség: Donizetti, Verdi, Bizet, Puccini, Leoncavallo és Borogyin dalműveiből hangzottak el ismert és kedvelt részletek, a Filharmónia énekkarának közreműködésével. Az énekes együttes Romeo Râmbu kezdeményezésére 1997-ben alakult, első karvezetője Avram Geoldeș volt, aki korábban a Camerata Felix Kórust irányította. Ez alakult át a Filharmónia énekkarává, kiegészülve a Nagyváradi Egyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem zeneművészeti tanszékein végzett énekesekkel. Kétszáztizennyolc évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Nagyváradnak ismét olyan zenei együttese legyen, mint amilyen Patachich püspök idején, a 18. században volt.

2005-ben Avram Geoldes elhunyt, a kórust egy évig tanítványa, Carmen Bocioc vezette. 2006-tól dr. Lászlóffy Zsolt, a Partiumi Keresztény Egyetem docense vette át az énekkar irányítását. A kiváló szakember Kolozsváron született, tanulmányait is ott végezte. A Gheorghe Dima Zeneakadémián 1996-ban szerzett zeneszerzői, majd 2000-ben a karmesteri diplomát, ezt követően a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen zeneszerzésből doktorált. Pályafutását a Kolozsvári Magyar Operában karmesterként kezdte. 1998-tól a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója. Irányításával a kórus jelentősen bővítette az alapító karvezető által kialakított repertoárt. Sikerrel szólaltatják meg a különböző stíluskorszakok operakórusait, a capella, és vokálszimfonikus alkotásait. Az énekkar elismertségét jelzi, hogy a közelmúltban nemzetközi koncertkörutakon vett részt (Ennio Moricone-val – 2015, 2017, 2018 és James Newton Howarddal – 2017). A koncerttel egy időben, Pécsett a Pannon Filharmonikusok és a Kodály Kórus közreműködésével Bellini Alvajáró című operája hangzott el, és ez azért lényeges, mert a váradi kórus tizenegy tagja részt vett ezen az előadáson, a Kodály Kórust erősítendő. Örömteli azonban, hogy a kórus – a tizenegy tag távollétében is – nagyszerűen énekelt Nagyváradon. A mostani koncerten is tiszta, kimunkált hangzásnak örvendhetett a közönség. Annyi azonban megjegyezhető, hogy a zenekar kissé erősebb volt a kelleténél, és ennek nehezen tisztázható az oka. Lehetséges, hogy ez a terem akusztikai sajátosságainak a következménye: a mély és keskeny színpad következtében a kórus a zenekar mögé kényszerül, valamint az eredetileg a Katolikus Kör számára épült, majd moziként funkcionált terem kicsi egy ekkora együttes hangzásának megfelelő rezonálására. Külön elismerést érdemel a koncertet záró kórusmű előadása. Borogyin Igor herceg című operájából a Poloveci táncok és a zárókórus hangzott el. Az orosz zene hangzásvilágának igazi élményét nyújtotta az énekkar, lankadatlan tartással, a monumentalitás nagyszerű érzetével, amelyet a közönség hosszas tapssal jutalmazott is.

A koncertterem zsúfolásig megtelt. A váradi közönség mindig örömmel fogadja a színpadi zenét, talán közelebb áll hozzá, mint a hangszeres zene. Érthetően, hiszen egy évszázadon keresztül zenei igényét és ízlését a zenés színházi előadások, az operák, majd az operettek formálták, és ennek hatása ma is érzékelhető. Tanulságos, hogy egy közösség számára milyen mélyreható, évszázadokon átnyúló következménnyel jár egy-egy kulturális intézmény léte, de főképp annak hiánya.

/Foto: Operakórusok, 2020. 02.23. vezényel Kulcsár Szabolcs. A Nagyváradi Állami Filharmónia felvétele/