Szomorú hír teszi aktualitássá a hét zenéjét: november 5-én elhunyt Szőcs Géza költő. Gyöngyösi Levente Istenkép című kantátájával emlékezünk rá, amelyet Szőcs Géza Liberté 1956 című, filmváltozatban is bemutatott drámája nyomán, 1956 emlékére komponált a zeneszerző a forradalom ötvenedik évfordulójára, Hollerung Gábor és a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar elkérésére.

Meglehetősen ellentmondásos a viszonyom 56-tal: miközben erdélyi származásúként tökéletesen átérzem a szabadulás eufóriáját a fojtogató, bénító világrend bilincseiből, az egyenlőtlen harc őrült hősiességét a kommunista Góliát ellen, mégis nehezen tudok mit kezdeni a történelmi eseményre hatvan év alatt rakódott pátosszal”


– fogalmazott Gyöngyösi Levente. Bátor tett, hogy ezt az ellentmondást művével ország-világ elé tárta, ahogy Szőcs Géza is beleszőtte ugyanezt az érzést a Liberté 1956-ba.

Az 1956-os művek alapvetően két kategóriába sorolhatók. Egy részük közvetlenül a forradalom után született, a győzelem álmának pátoszából és az elbukást követő gyász fájdalmából. Ennek egyik legszebb példája Lajtha Forradalmi szimfóniája  és Károlyi Miséje amely A hét zenéje című sorozatunkban már szerepelt. A másik csoportba a rendszerváltás után keletkezett kompozíciók tartoznak: ezekben, kevés kivételtől eltekintve, nem annyira az őszinteség, mint inkább a társadalmi elvárás szülte patetikus hang dominál, nem ritkán hamisan. Nem is övezi osztatlan siker e műveket.

Gyöngyösi Levente és Szőcs Géza az ellentmondás vállalása miatt is becsülendő, így a kantáta egyik kategóriába sem sorolható. Ugyanakkor a posztmodern Istenkép fogadtatása – talán az elvárt patetikus megközelítés miatt – szintén ellentmondásossá vált.

Szőcs Géza verssorai számos bibliai és szépirodalmi utalást, asszociációt tartalmaznak, hangsúlyos például a Pál utcai fiúk találkozása a Piros a vér a pesti utcán című, sokat szavalt verssorral. A műben feltűnik Ady, Illyés és Kosztolányi, a bevezető tétel pedig Dante-idézeteket ötvöz Nostradamus-jóslatokkal. Hasonló utalások a zenében is visszaköszönnek. A tételek száma és sorrendje Bartók Concertóját idézi. A bevezetést (Prófécia) scherzo jellegű tétel (A pesti srácok), majd sirató–gyászinduló (Ima az elesettekért) követi, ezután démoni scherzót hallunk (Kádár János dala), a kantátát himnikus hangvételű apoteózis zárja (Istenkép). A zenei szövetben felfedezhetjük a párhuzamot Hacsaturjánnal, Csajkovszkijjal, Kodállyal és Sosztakoviccsal, sőt, még Gyöngyösi korábbi operájával, A gólyakalifával is. Bartókkal és Kodállyal találunk kapcsolatot a magyar népdal-intonációk gyakori alkalmazásában, a címadó zárótételben pedig – például a Máté-passióból is ismert – bachi cantus firmus-technikával jelenik meg a kórus fölött, a szopránban a régi magyar himnuszként ismert egyházi népének, a Boldogasszony anyánk.
Szőcs Géza verseiben mesteri a feszültség és az oldás: a nevetséges és a félelmetes részek úgy oltják ki egymás hatását, ahogy a patetikus és az ironikus szakaszok. A versek a valóságot tárják a közönség elé, nem a nemzeti ünnep mítoszát, és ez sokakat megdöbbent. Gyöngyösi Levente hangszerelése, dallamválasztása követi a verssorokban megbújó iróniát, és ez nem egyedülálló eddigi életművében, hiszen A Mester és Margarita című, hamarosan bemutatásra kerülő opera-musical egyes jeleneteiben hol az abszurd, hol az irónia a meghatározó.

A harmadik tétel megindító siratójának fájdalmát oldja, bizonyos értelemben fokozza is keserű hangjával a negyedik tétel. Ez az irónia csúcspontja a kantátában, amikor a himnikus zárótétel előtt Kádár János karaktere elevenedik meg. A Kádár János dalának központi témája a menzák réme, a köznyelven csak plakátragasztóként emlegetett sárgaborsó-főzelék, amely azt jelképezi, hogy a kádárizmus valójában megvetette a népet. „Panellakások bestiái! / nem volt elég a főzelék?” – kiáltja a basszus-szóló. A zárótétel, amely a magyar népet „Isten magyar népmásának (sic!)” nevezi, a Boldogasszony anyánkkal himnusszá nemesedik, feloldva egy jobb jövőbe vetett hittel a tételekbe zárt keserűséget, gyászt és fájdalmat.

Az Istenkép című kantátát a szerző honlapján közzétett felvétellel ajánljuk, amelyen az ősbemutatót halljuk. A koncertet a Zeneakadémián rögzítették a forradalom ötvenedik évfordulóján, 2006. október 23-án, a szopránszólót Fodor Gabriella, a basszusszólót Gábor Géza énekli, mellettük az Angelica Leánykart, a Honvéd Férfikart és a Budafoki Dohnányi Zenekart hallható, Hollerung Gábor vezényletével.