– Ma reggel találtuk ezt a csillag alakú bronzbuzogányt! E ritka, ma már csak közgyűjteményekben előforduló leletet Ringer István mutatja a sátoraljaújhelyi vár ásatásán. A tárgy a Kazinczy Ferenc Múzeum vitrinjében várja majd jobb sorát, az újhelyi vár romjai közt eddig feltárt több száz értékes lelet, többek közt Luxemburgi Zsigmond quartingja, V. László és I. Mátyás királyok dénárjai, nyílhegyek és faragott csontdíszek között. – Ezt a fegyvertípust általában a besenyő népességhez vagy a kunokhoz kötik, velük jelent meg a Kárpát-medencében. A tatárjárás utánra, a XIII–XIV. század időszakára keltezhető. A viszonylag korai lelet az építés időszakára utal: a tatárjárás után épült fel Sátoraljaújhely határában, a mai Várhegyen az a vár, aminek a kutatása zajlik, és amit az Árpád-kori források pataki várként emlegetnek.

A magyar geográfia legnagyobb tudósai között számontartott Cholnoky Jenő még így írt Újhelyről a XX. század első felében: „Aligha tudok szebb sétát ajánlani ebben a mi szép kis országunkban, mint a Várhegyre fölsétálni, onnan a Sátorhegyen, Kecskeháton és a Magashegyen végig körülkerülni a Sátorudvart, a vulkánóriás hajdani kalderáját, óriási kráterét...” De az 1900-as évek végére már csak erdővel és bozóttal sűrűn benőtt, a kirándulók számára megközelíthetetlen és messzire elkerült hegykúp maradt a Zemplén kapujában a Várhegyből. Amikor Ringer István 2007-ben régészszemmel körbejárta e terepet, ugyanezt tapasztalta: a hegytető átláthatatlan plató volt. A városi önkormányzat ekkor kezdeményezte az ásatást: nézzük meg, maradt-e értékelhető maradványa ennek a teljesen elpusztult várnak, aminek már kőfalnyi darabja sem látható a felszínen.

/Ringer István Fotó: Németh András Péter/
 

A feltárás 2007–2008-ban kezdődött, halad azóta is, évről évre egyre több értékes és értékelhető lelet kerül elő a föld alól. Fokozatosan feltárultak a vár alaprajzi elemei, a korabeli járószint feletti falak, amelyek helyenként három méter magasságban is megmaradtak.

A város büszkesége, Kossuth Lajos a híres, 1890-ben kelt turini levelében írja: „…ott látom magamat üldögélni az újhelyi Várhegy akkor még fennállott romjai mellett… Ez elmerengések között kezdtem komolyan számot vetni hazánk történelmének tanulságaival… ott érlelték meg a vidék történelméből kisugárzó inspirációk bennem az elhatározást, a nép s a nép által a haza szabadságának szentelni életemet…” – Forradalmi gondolat a romantikus rom tövében? – ez az ásatásokkal felszínre kerülő kövek védjegye is lehet. Korántsem új keletű a városvezetés célja, hogy a várrom bekerüljön a turisztikai programkínálatba. Az 1930-as években Visegrádi János piarista pap tanár fejéből pattant ki először a vár ásatásának gondolata. Trianon után tíz évvel a csonka város – éppúgy, mint napjainkban – próbálta megtalálni az érvényesülés útjait, amelyek közül egyiknek már akkor is a turizmus számított. Az országtól elszakították a magas hegyeket, Újhely határváros lett, így a kibontakozó turistamozgalomnak is köszönhetően a települést övező zempléni hegyek felértékelődtek. Az akkori városvezetés is turisztikai céllal nyúlt a több évtizede érintetlen romokhoz. Elsőként az foglalkoztatta a városatyákat, hogy van-e értelme elkezdeni az ásatást. Ennek jegyében végzett Visegrádi János egy kisebb léptékű régészeti feltárást cserkészekkel és tanítványaival. A próbálkozás nem vallott kudarcot, mintegy két hét alatt alapfalakra bukkantak.

A munka mégsem folytatódott, a II. világháború után pedig teljesen lekerült a napirendről. Egészen 2007-ig csipke- és kökénybokrok sűrűjében nyugodott a rom. Közben – a kubai rakétaválság után – a polgári védelem a Várhegyen, a szunnyadó romokon egy antennarendszerrel felszerelt betonhodályt épített. Az adóvevőt mindössze a megyei, az újhelyi és a tőketerebesi pártközpont közötti rádiókapcsolatra használták.

Az ásatást eleinte a város finanszírozta, később turisztikai célú pályázatokból is jutott a kutatásra. Ám azon igyekezve, hogy ne csak tudományos kutatómunka maradjon, és kizárólag a régészet profitáljon mindebből, a projektben részt vevők gyorsan szembesültek a dilemmával: mit is lehet kezdeni egy középkori várral a XXI. század elején, miközben javában zajlik egy központi várprogram, amelynek keretében számos, jelentős maradványokkal bíró várat újítanak fel, építenek ki, vagy építenek át. A fogalmak keverednek, a szakma is rengeteget vitázik azon, hogy egy-egy maradvány kapcsán rekonstrukció, helyreállítás vagy kiépítés történjen, netán az eredetiségre hajazó hozzáépítés. Tehát az elpusztult várak rekonstrukciója esetében nagy fokú a bizonytalanság.

– Többféle igazság létezik a várkiépítésekkel kapcsolatban. Egyrészt anakronisztikusak, a régmúlt emlékei. Pusztulási folyamatuk része a magyar történelemnek. Megmosolyogtató az a sokak által vallott nézet, hogy a gaz Habsburgok lerombolták a várainkat, ezért most az Európai Uniónak morális kötelessége finanszírozni ezek felépítését. Egyrészt nem a Habsburgok pusztították el a várainkat: ez olyan toposz, amit nehéz kigyomlálni a magyar közgondolkodásból. A valóság ennek sokszor épp az ellenkezője: számos várunk fenntartását épp a Habsburgok pénzelték. Ugyanakkor a legemblematikusabb várainkat sokszor a magyar nemzet legnagyobb családjai pusztították el. A tokaji várat II. Rákóczi Ferenc, amikor keresztülvezette rajta a folyót. A sárospataki vár soha nem szenvedett annyit, mint amikor a kurucok bevonultak falai közé. Korabeli írásokban olvasható: már láttak itt tatárt, törököt, kiáradt Bodrogot, de annyi bajt soha senki nem okozott, mint Rákóczi kurucai. Az újhelyi várat sem a Habsburgok pusztították el, hanem annak utolsó ura, Perényi Péter. Valóban romboltak várakat a XVII. század végén a labancok, de arányait tekintve sokkal kevesebbet, mint ami a köztudatban él – sorolja Ringer István a történelmi tényeket.

/Fotó: Kazinczy Ferenc Múzeum/

A várfelújításokkal járó kérdések sora azonban nem merül ki ennyiben. Amellett, hogy anakronisztikusak a sorra felbukkanó régi-új várak, már nincs meg a fenntartásukról gondoskodó középkori uradalom sem. Hiába érhetők el a várfelújítást támogató uniós pályázatok, senki nem tudja, hogy a tíz év múlva kezdődő karbantartási, építészeti, állagvédelmi kiadásaira, az üzemeltetésükre lesz-e elegendő forrás. Ezeknek a váraknak nemcsak a falai pusztultak el, hanem a berendezései is. Ha napjainkban felépítünk egy várat, és megpróbáljuk berendezni, könnyen kényszeres félmegoldásokba futhatunk bele. Vajon nem megerőszakolása a történelemnek, ha bármi áron helyreállítjuk a várainkat, miközben nem tudjuk, hogyan néztek ki, miként rendezték be őket, és azt sem, mit fogunk velük kezdeni? Ezek pótcselekvések, hiszen nincsenek eredeti tárgyak, elpusztultak az enteriőrök, olyasmit csinálnánk, ami csak „olyan, mintha”.

Ugyanakkor az is tény, hogy a magyar néplélek ragaszkodik a dicső nemzeti múlt megidézéséhez, ahhoz, hogy váraink újra régi pompájukban ragyogjanak. Ringer István szerint el kell fogadni, hogy a Kárpát-medencének ez a része minden történelmi korban a legnagyobb ütközőzónának számított. A százötven éves török hódoltság, a tizenöt éves háború, a török iga alól felszabadító háború, majd a Habsburgok elleni szabadságküzdelmek során rengeteg vár elpusztult. Mégis, mi a jó irány?

– Csak remélem, hogy amit itt, Sátoraljaújhelyen kitaláltunk, annak számít, noha tudom, bírálni fogják. Sokan azt szeretnék, hogy épüljenek ki a várak a pincétől a padlásig, a falak közt kosztümös emberek szaladgáljanak, és csatajelenetekkel szórakoztassák a látogatókat. Azonban ezzel semmibe veszik a Velencei Chartát, amely azt mondja ki, hogy csak addig építünk újjá, amíg biztosan tudjuk, milyen volt az eredeti. Ahol a hipotézis kezdődik, ott az építkezés leáll.

Ringer István és munkatársai Újhelyben ezt az elvet követték az eredeti falrészleteknél. Amit feltárnak a föld alól, azt restaurálják, de csak addig a pontig, amíg biztosan tudják, hogy mindez korhű, történelmi szempontból hiteles. Konzerváló munka zajlik, ami a sérült faltöredékek kiegészítéséből, a falkoronák lezárásából és a leomlott falak összerakásából áll – ugyanabból, a föld alól előkerült kövekből, amelyeket nem betonnal, hanem cementmentes mészhabarccsal tartanak egybe. Ennek eredményeként a látható elem hol térdig ér, hol fej fölé, de megmarad a romkarakter, amit anyaghasználatában és megjelenésében élesen elváló, modern építészeti megoldás egészít majd ki.

– Erre utal a szeptember elején felállított, letisztult formavilágú acélkereszt. A kettős kereszt fontos szimbólum nemcsak a város, hanem a vár történetében is, olyan, a magyar pénzérméken III. Bélával megjelenő heraldikai motívum, aminek a Várhegyen, az Árpád-korból származó romok esetében erős a történelmi relevanciája. Emellett megjelenik egy sétány a feltárt falak fölött, ami bejárhatóvá teszi magát a várat, és egy kilátópont. Fontosnak tartom, hogy a XXI. században ne a középkori, hanem a mai formanyelven mutassunk be egy várat. 2020-ban azzal tiszteljük meg az elődöket, hogy nem akarunk ugyanolyat vagy olyasmit építeni, mint ők. Elfogadjuk a tényt, hogy kellő ismeretek hiányában nem tudjuk hiánytalanul rekonstruálni a múlt emlékeit. Viszont megőrizzük mindazt, ami eredeti. 

A vár sok rajongót vonz: az újhelyiek büszkék múltjuk egy újabb felszínre kerülő és identitásukat erősítő darabjára.

/Indulókép: Fotó: Kazinczy Ferenc Múzeum/