Nem követted el
létem világosában állok itt
már sóként üt ki rajtam a világ
vak szivem szebbnél szebbet álmodik
amíg kétség szorgalmas férge rág
kíváncsi ember sorsából kilát
nagyjából tudja hogy mi mit jelent
élvezi a szép ornamentikát
öröme alján ott a félelem
ami lehet megtörténik velünk
hiányzik csak vagy nem is volt soha
a kudarcban magunkra ismerünk
lakolsz bár nem követted el a bűnt
fölsejlik messziről a Golgota
nézzük amint porrá ég mindenünk
Saját öröm
titokban sírt éjszaka amikor
a hold már végigpásztázta
a sötétségbe süllyedt kórterem
kloroformszagú kabinját s hogy
semmi említésre méltót nem talált
a mosoda örökké gőzölgő kéménye
mögé bújt onnét leskelődött
mint egy kisgyerek csönd volt
szuszogások tüskéire akadt
gazdátlan csönd ilyenkor kelt fel
a szélütéses és sírt hangtalanul
szinte bőrömön éreztem forró könnyeit
melyeket a meg-megrázkódó test
sajtolt ki magából iszonyú erővel
lélegzetvisszafojtva némán figyeltem
hadd higgye szerencsétlen
nem látja senki egyedül van
egyedül ezen a kurva világon
nyugodtan sírhat a saját örömére
