Első személyes emlékem, első találkozásunk az 1950-es évek közepére tehető. Édesapja a budapesti Pozsonyi úti református gyülekezet lelkipásztora volt. Egy ízben édesanyám erős unszolására duzzogva mentem el vele egy hétköznapi bibliaórára. Az ifjú, tizenéves Draskóczy Laci ült a harmónium mellett, és én csodálattal néztem, hallgattam magabiztos játékát. Vettem a bátorságot, és nyolc-tíz éves fejjel odaálltam mellé. Úgy éreztem, én is aktív résztvevője vagyok a gyülekezeti énekvezetésnek. Ez lehetett az első élmény számomra az egyházzene felé vezető utamon.
Draskóczy László 1940-ben született Budapesten. Középiskoláit a Toldi gimnáziumban, majd a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában végezte. A három éves Szaktanárképzőben folytatta tanulmányait, ahol meghatározó tanára Sugár Rezső volt. A Zeneakadémián neves professzorok – Vincze Imre, Farkas Ferenc, Ferenczi György és Bárdos Lajos – előadásait hallgatta. Zeneszerzés diplomáját 1969-ben szerezte, majd népzenei együtteseknél lett zongorista, mellette több kísérőzenét komponált különböző művészegyütteseknek. Tanári pályáján nemzedékeket indított el, segítvén kibontakoztatni zenei tehetségüket. Tanított a hatvani zeneiskolában, a pápai Református Teológián. Harminc évig a győri Konzervatóriumnak, pályája végén, tizenkét évig a budapesti Szent István Zeneművészeti Szakközépiskolának volt zeneszerzés tanára. Diákjai közül többen a magyar zenei élet kiválóságai lettek. Egyengette az útját mások mellett Fekete Gyulának, Tallér Zsófiának, Barabás Árpádnak és Pálúr Jánosnak.
Draskóczy Lászlót pedagógiai munkásságát nemcsak a magas művészi igényesség jellemezte, hanem Kodály Zoltán szellemében, szeretettel foglalkozott a gyermekekkel. Ezzel a szándékkal szervezték meg Szabó Gábor esperessel az egyhetes egyházzenei gyermektáborokat, az 1980-as évektől először Balatonlellén, majd a Mohács melletti Kölkeden. A diktatúra éveiben az Állami Egyházügyi Hivatal nem nézte jó szemmel tevékenységüket. Így értékelődött fel ez a különösen fontos misszió: Kölked „kistestvére” volt a Gulyás György alapította rendszeren kívüli zenei iskolának, Békéstarhosnak. Draskóczy tanár úr megszívlelte Kodály mondását: „Senki se túlságosan nagy arra, hogy a kicsinyeknek írjon, sőt igyekeznie kell, hogy elég nagy legyen rá.” A tábor részére maga írt énekes-hangszeres tételeket és énekfeldolgozásokat. Kölkeden kezdte a zenével való ismerkedést Fassang László, Somogyi-Tóth Dániel, Szabó Balázs és Fenyő László. Tizenöt év után fia, Balázs vette át a gyermekhét szervezését.
Hívásunkra a Draskóczy László úr örömmel kapcsolódott be a debreceni nyári kántorképző tanfolyam munkájába zeneelmélet és zenetörténet tanárként. Amikor a rendszerváltozás után elindultak Budapesten, Nagyváradon a hasonló képzések, lelkesen ment segíteni. Speciális módszerrel, a generálbasszust alkalmazó kottaolvasásra tanította a gyülekezeti ének kíséretét. A teljes református énekeskönyvhöz elkészítette – máig kiadatlan – a continuo-jellegű korálkönyvet. A Pasaréti gyülekezetben, harmincnégy éves kántori szolgálata alatt ezt a technikát alkalmazta. A gyülekezet Palló Imre kórusának tíz évig volt karnagya.
Külön szót érdemel a Református Egyházzenészek Munkaközösségében (ReZeM) végzett tevékenysége. A Munkaközösségnek évekig volt az elnöke, és igyekezett összehangolni egyházzenészeink munkáját. Több mint félszáz kotta (kórusművek, ének- és kamarahangszeres gyűjtemények), énekeskönyvek, tanulmányok kiadását készítette el. Hangszeres tanítványaiból és a gyülekezeti tagokból szervezte meg a Ráday Szimfonikus Zenekart, amely nagyobb egyházzenei áhítatokon lépett fel. Magam dirigálhattam például Mendessohn h-moll szimfóniáját, Illés oratóriumát és a 42. zsoltárt. Debrecenben a 90-es években, a Református Világtalálkozón, a Nagytemplomban Tanár úr vezényelte a Ráday Zenekar és egy nagy összkar élen Mendelssohn 42. zsoltárát. A Zeneakadémián egy ízben a Református énekek elnevezésű koncerten orgonistaként egymaga „vitte a hátán” a háromszáz tagú kórus istentiszteletét.
Végül a leghitelesebb forrást, Tanár urat magát idézem. „Zeneszerzői munkásságom döntően a keresztyén egyházzenéhez kapcsolódik: sok kisebb s egynéhány nagyobb kórusművet (Három szakrális tétel, Cor meum), valamint két kantátát írtam (Károli Kantáta, Szent Ferenc Naphimnusza). Ezek mellett komponáltam több ciklust énekhangra zongorakísérettel, kevés hangszeres kamarazenét, sok népzenei feldolgozást, s fiatal koromban számos színpadi kísérőzenét. Később a protestáns egyházzene aktuális elméleti kérdései foglalkoztattak, amelynek kapcsán fél tucat himnológiai és zenetörténeti tanulmányom született.” – írta 2018-ban. Élete főművének a Károli Kantátát tartotta. Dedikációként ezt írta a partitúrára: „Az ünnepen együtt örvendve és bizakodva, kantátámat szeretettel ajánlom a fennállásának 150. évfordulóját ünneplő Károli Gáspár Református Egyetemnek.” 2014-ben a Magyar Arany Érdemrenddel ismerték el gazdag életművét.
Draskóczy László hitvalló, szolgáló életének értékeit áldásait bizonyára sok hálás tanítvány őrzi, és adja tovább a következő nemzedéknek.
