A könnyűzenei dalok szerencsés esetben reflektálnak a világ történéseire, sőt, mi több, elgondolkodtatják a befogadót. Ez fokozottan igaz volt a rendszerváltás körüli időben, amikor alkalomadtán még egy kevésbé igényes formáció is alkothatott közéleti dalokat. Ezekből a kordokumentum-értékű művekből szedtünk össze egy csokorra valót.

Ha az emblematikus dalok között válogatunk, talán a többségnek, akik akkor voltak tizen-huszonévesek, a Beatrice Azok a boldog, szép napok című száma jut először az eszébe. Nem véletlenül, mert ezt úton-útfélen játszották, és bizony Nagy Feró elérte azt, ami ellen elvileg oly sokáig küzdött: divattá vált, slágerként dúdolták ezt a nótát. Nem csoda, hiszen fülbemászó a dallama, a felszabadultságérzés pedig benne volt a levegőben, amit az egykori Nemzet Csótánya ügyesen lovagolt meg. A sok punknak kikiáltott hard rock szerzemény után Nagy Feró egy populáris, könnyen emészthető – mindössze négy gitárriffre épülő – dalt hozott össze, amit aztán a sarki fűszeres is első hallás után vígan fütyörészhetett. Így is lett, az Azok a boldog, szép napok a kivonuló szovjet katonák búcsúztató indulójává vált, és talán még ők is dudorászták, miközben a surranójukat suvickolták csomagolás közben.

 

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a darab már 1988-ban létezett, amikor még szó sem volt szovjet csapatkivonásról, mindössze érezni lehetett, hogy ez a szocializmus többé már nem az, mint ami akár csak egy évvel korábban volt. Abban az évben Nagy Feró már megtehette, hogy nem a Magyar Hanglemezgyártó Vállalattal (MHV) adatja ki élete első nagylemezét a Beatricével, amiről egyébként sokáig szó volt, hanem a sok huzavonát megelégelve elmegy a magántulajdonban lévő Ring Kiadóhoz, és ott veszi kezébe saját sorsát. Ez annyira jól sikerült, hogy rögtön elsőre dupla LP-t jelentettek meg velük, és ennek a második részében a második számként szerepel az ominózus darab. Ha jobban belegondolunk, ez a szerkesztési elv nem arra vall, hogy különösebben nagy reményeket fűztek volna ehhez a dalhoz, egy volt a sok közül. Pusztán szerelmi, pontosabban szakítós nótának indult, aztán szépen lassan kinőtte magát – Nagy Feró nagy szerencséjére. De ez a tény még persze dicsérheti a szerzőt, mert olyannyira sikerült duplafenekűvé szerkesztenie a szöveget, hogy az tökéletesen ráilleszthető lett az „ideiglenesen hazánkban állomásozó” szovjet alakulatok távozására is.


/A Beatrice koncertezik. Foto: Fortepan/Adományozó: Urbán Tamás/
 

Pedig ha belegondolunk, az első két sor még mást sugall: „Már csak emlék, mikor még nem voltál” – ez inkább azt jelenti, hogy jelen pillanatban létezik, amiről/akiről énekelünk, tehát nem a búcsú pillanatai ezek. Ez a következő versszakban is erősödik, amikor Feró arról énekel, hogy minden kis zajra felébred, mert azt hitte, megjött, akit várt – utólag azonban a szovjet katonákra megint csak ráilleszthető, hogy megijed, aki hallja, hogy megérkeztek hozzá, de ez a dal megírásakor még nem lehetett szempont. A harmadik strófa azonban helyre teszi a Feró-féle szövegvilág rendszerét, és itt már „magányról álmodik a remény”, ahogy ez csak fokozódik a negyedik szakaszban, amikor már ősz, majd hirtelen tél lesz annak hatására, hogy az a valaki megjött. Megállapíthatjuk, hogy ez eddig csak kellemes „ferós” beszólogatás annak, akit már annyira nem kedvel az énekes. Ezt tetézi a közismert refrénnel, amelynek csúcspontja a „Te nem tudod, milyen jó nélküled” sor, és éppen ezt lehet átfordítani a szovjet katonákra. Így lett belőle elementáris erejű sláger, a koncerteken ricsés drukkerhadak sora ordította, és a rendszerváltás éveiben nem volt olyan ember ebben az országban, aki ne ismerte volna, így a dal már jócskán túlnőtt a nemzedéki himnusz keretein. A végére még egy slusszpoén is belefért, miszerint a dal főhőse könnyes szemmel rettegett attól, hogy nehogy lemaradjon a vonatról az általa kikísért személy. Így lett az üldözött „fekete bárányból” egy nemzet hőse, aki kimondta és elénekelte mindenki helyett, majd mindenkivel együtt, hogy mire vágynak a magyarok. A Kádár-korszakban tapasztalható örök ellenzéki attitűd kellett ahhoz, hogy Feró autentikusan küldhesse melegebb éghajlatra a szovjet elvtársakat. Így aztán az sem véletlen, hogy amolyan ferós húzással még a köztársasági elnöki jelölésen is elindult, de csak félig komolyan, „Szakadt országnak szakadt elnököt! – szlogennel, de ebből végül nem lett semmi.


/Beatrice-koncert egy vidéki művelődési házban – a fotós emlékei szerint Kisbéren. Fotó: Ambrus Tibor / Fortepan/

Ugyancsak 1988-ban látott napvilágot Koncz Zsuzsa Fordul a világ című nagylemeze, ami egyértelmű utalás a már minden gondolkodó ember számára egyre világosabbá váló változásokról, még ha akkor azt senki sem tudta pontosan, hogy a folyamatok mivé is fognak fejlődni. Utólag nézve könnyen rekonstruálható, hogy a Kádár-rendszer már annyira engedett a szorításából, hogy az MHV engedte a generációk számára bálvánnyá és példaképpé vált énekesnőnek, hogy a korábbinál még nyíltabban énekeljen az akkori közéletről, természetesen többségében a jól bevált szerző, Bródy János szövegeit megelevenítve; zeneszerzőként pedig az akkor már vele dolgozó Bornai Tibort választotta. Mellette szerepel a szerzők között a szintén KFT-s Laár András, valamint a hozzájuk zeneileg is közel álló Dolák-Saly Róbert, továbbá a Fonográfból jól ismert Móricz Mihály, Szörényi Levente pedig azon túlmenően, hogy korábban is folyamatosan írta a dalokat Koncznak, erre a lemezre odaajándékozta neki az 1980-as szólóalbumáról a Hitetlenség átka című szerzeményét.

A nyitódal, a Zeng az ének az úttörőmozgalom egyik híres indulójának szinte szállóigévé vált sorát használta fel, és nem véletlen az áthallás Vámos Miklós Zenga zének című könyvével sem, mivel a művésznő saját bevallása szerint is ez a kötet ihlette a dalt, ugyanis mindkettő egy olyan kisfiúról szól, aki megélte 1956 magasztos, ugyanakkor tragikus napjait. A „dalban dal” megoldás remekül szemlélteti a kor groteszkségét: az úttörő nemcsak vidám játék közben énekel szívesen, hanem életveszélyben, feszültségoldásként, amikor a pincébe kell menni, mert támadnak a szovjet katonák. Ezáltal persze ironikus felhangot kap az úttörődal, sőt, az egész úttörőmozgalom, és ez magát a Kádár-rendszert teszi idézőjelbe. Koncz Zsuzsa akkor beszél 1956-ról, amikor ez még 1988-ban is tabunak számított, hiszen a Kossuth rádióban Pozsgay Imre csak 1989. január 28-án jelentette be, hogy az MSZMP Központi Bizottsága által megbízott történész albizottság kutatásai nyomán inkább népfelkelésnek kellene mondani az addig a hatalom által ellenforradalomnak hazudott eseményeket. A pártállami rendszer ezzel együtt 1988-ban már recsegett-ropogott. De Pozsgay Imre PB-tagként is csak úgy merte bejelenteni a rendszerváltást megelőlegező mondanivalóját, hogy eközben Grósz Károly pártfőtitkár a svájci Davosban volt a Világgazdasági Fórum tanácskozásán. Koncz Zsuzsa lemezéhez is bátorság kellett. Igaz, Bródytól és Koncztól ezt már korábban megszokta a nagyközönség és a politika – kaptak érte korábban hideget-meleget, sőt szilenciumot is. De az MHV kiadáspolitikáján is érződött, hogy jóval többet szabad kimondani, mint akárcsak néhány évvel korábban.

 

A Zeng az ének sorai tehát telibe találták a kommunizmus akkor már süllyedőfélben lévő hajóját. A dal csokorba gyűjti a rendszer álságosságának példáit, amit egy kisgyerek megtapasztalhat, így a titokban való hittanra járást, mert „anya szerint az sosem árt”, a „konszolidált éveket”, ami egyértelmű utalás a forradalom leverése utáni időszakra, és a politikáról való suttogást, amitől még a kicsik is feszültekké váltak. A dal drámai csúcspontja, amikor a szovjet bevonulás idején egyik, emigrációt választó ismerősük hajnalban telefonon búcsúzott el tőlük. A gyermeki naivitás számára még nem egyértelmű, hogy örökre távoznak, és a képeslap a távolból – majdnem, mint a nevezetes Fonográf-szám esetében – vonzó lehetőségként jelenik meg számára. Ekkor azonban már nem játékfegyverek, hanem igaziak dörögtek, és a véres valóság elől a pincébe kellett menekülniük, még a korábban világító lámpafény is kihunyt. 1988-ban a kommunizmus és 1956 efféle hideg, realista és részletes leírása újdonságként hatott, az elbizonytalanodott cenzúra – ne felejtsük el, a sanzonbizottság 1985 óta nem működött – nem csapott le rá. Ha megtette volna, a művészek minden bizonnyal átmentek volna az 1988-ban már létező magánkiadók egyikéhez.

A második nóta a kvázi címadó, csak itt egészen pontosan Ha megfordul a világ címmel szerepel. Az énekesnő egyes szám első személyben adja elő: folyton arról álmodik, hogy megfordulhat a világ. Alig titkoltan a rendszerváltás előszele ez a szövegben, hiszen mi másról is szólhatna, mint az addig fennálló szisztéma fenntarthatatlanságáról. Ez a változás azonban a dal jóslata szerint nemigen tud erőszak- vagy érzelemmentesen lezajlani, ami még az akkori viszonyok mellett is bátor kijelentés. Mindehhez azonban türelem és akarat kell a szerző szerint, aki még azt is hozzáteszi, hogy még így sem lehet visszaadni az elvesztett életeket, amit a rezsim az emberektől elvett – fizikai és lelki értelemben egyaránt. A rezignált hangulatú Ősz elején című számban „lassan közelít a jövő”, és még a diáklázadásokat szimbolizáló macskakő is hallgat, pedig úgy tűnik, az énekesnő siettetné a változásokat. A korabeli tömegkommunikáció hazugságaira vonatkoztatható a több ismert mesefigurával tarkított Unom a sok mesét című szám, mert 1945 után nem a valóságot mutatták be a médiában. Ezért nem tudatosodott a társadalomban az ország eladósodottsága, emiatt mindenki azt hitte, hogy „ingyen van a lakhatás, a rezsi, meg az orvosi ellátás”. A dal szellemes megállapítása szerint a többség előtt elhúzták a mézesmadzagot, melynek végén sajnos nem mézeskalács van, a terülj asztalkának pedig szűk a panellakás.

A kor hangulatát hűen adja vissza a Petőfi emlékét felidéző Szabadság, szerelem, ami azt sugallja, hogy a 80-as évek vége párhuzamba állítható az 1848-as forradalmi helyzettel. A bizonytalanságot adják vissza a „Visz az út valami felé, ami nem volt még talán sosem” sorok, ami reális, hiszen 1988-ban nem lehetett tudni, lesz-e kiút a politikai-gazdasági válságból. Azt is megállapítja, hogy nincsenek csodák, de van remény az új világ eljövetelére, addig is a régivel kell beérni. Ugyancsak a gazdasági pangás a felütése a József Attila-vers parafrázisának is felfogható A város közepén című dalnak, és mintha már meg is történt volna a rendszerváltás, a kisvállalkozó rohanva húz el a szemünk előtt, és a koldus is ott kéreget a fényes áruház közelében, pedig 1988-ban ennek még nemigen lehetett nyíltan hangot adni. A beatnemzedék múltját sirató Hol az a dal után a Hó és szél ismét felvillantja egy új világ lehetőségét, amikor az eddig rejtve maradt titkok felszínre kerülnek. A hitetlenség átka a Kőműves Kelemen című rockoperából és a második Szörényi Levente-szólólemezről is ismerős lehet, de illik Koncz Zsuzsa koncepciójához is, amennyiben a hit szükségességéről szól. A lemezt a Hova tűntek című sanzonszerű nosztalgikus szám zárja, ami első hallásra talán kilóg a sorból, de a Bródytól már megszokott magánéleti köntösbe bújtatott közéletiség most is ott van a sorok között, legékesebb példája: „Hová lettek a szép ígéretek?” Mint tudjuk, a Gorbacsov-kori válasz a brezsnyevi pangásban keresendő. Hogy miképp gondolkodott Koncz Zsuzsa ezek után a rendszerváltásról, 1991-es lemezének címéből – Illúzió nélkül – elsőre kiolvasható…

Bródy János 1989-es Hang nélkül című lemezén úgyszintén keverednek a magánéleti és a közéleti vonatkozások, amire jó példa az Engedd, hogy szabad legyek című szerzemény. A Hull az eső sem csak egy szerelmespár szakításáról szól, hiszen az ebben megjelenő veszteségek nem pusztán magánjellegűek lehetnek az életben. A Nem történt semmi is csak első olvasatban magánéleti vonatkozású, a „Nehéz lesz felejteni, hogy nem történt semmi sem” sor is a Kádár-rendszer eltékozolt éveire vonatkozik, amelynek jó néhány momentumát nem lehet elfelejteni. 

A címadó Hang nélkült Bródy János elmondása szerint az inspirálta, hogy olyan érzései voltak, miszerint az igazi változások hang nélkül, észrevétlenül jönnek majd el. A fiam meg a lányom magánéleti vonatkozású, míg a Légy hű magadhoz azt kéri a hallgatótól, hogy az eredeti elképzeléseit még akkor se adja fel, ha nem tudja pontosan, útja merre visz, ami a rendszerváltás idején nyert különleges értelmet. A szavak című dalt eredetileg Halász Juditnak írta Bródy, de meggyőződése szerint felnőtteknek is szól, mert a kimondott szavak sorsa gyakran furcsán alakul.

Az Átmeneti állapot a kommunizmus bukásáról szól, hiszen a dinoszauruszok túlélni akartak, de történelmi léptékekben mérve csak átmeneti állapotot jelentettek. A Suttog a szél, azokról az eszmékről szól, amelyek kezdetben még szépnek és hihetőnek tűntek, de később történelmi hazugságnak minősültek. Ahogy fogalmazott, „A kezdet, az szép volt és mélyen megható/És igaznak tűnt minden szó”, de végül kiderül, hogy a gyakorlati életben megvalósíthatatlan, ezért írta, hogy „S most zavartan állunk és lehajtjuk fejünk / És nem értjük, mi történt velünk / És vádoljuk egymást, hogy ki volt hibás / De összetart még mindig a megszokás”. Ezt Bródy saját bevallása szerint az MSZMP 1988. május 20–22-ei „pünkösdi” értekezlete után írta, amiből már érezte, hogy „lassan vége lesz a dalnak”. A lemez búcsúdala, a Zárt osztály Magyarországra vonatkozik, ami akkor nyugtalanította a még uralmon levőket, de már nem került tiltólistára. Volt benne az oroszokat célzó gúny, és utalás arra, hogy „Záhonynál kifújt a hadsereg”. „Az ápolók kényszerzubbonyt kötnek és mellém fekszenek” és az „E házban, hol jelenleg béke van” – ezekben a sorokban felcsillan a remény, hogy nagyobb traumák nélkül érhetünk el a szabad világba.

 

 

A rendszerváltás a hazai koncertszervezés pártállami monopóliumának fellazulását, majd megszűnését hozta el. Az új zenei események az egypárti diktatúrából való szabadulás ünnepeivé váltak. Olvassa el összeállításunkat!