Harmincöt éve halt meg Bódy Gábor. Tragikus és titkokkal terhelt lezárása életének és életművének arra ösztönöz, hogy újranézzük filmjeit, és próbáljuk megérteni elképzeléseit, gondolatait.
Bódy életművének utolsó szakasza a videófilmeké. Alkotásait mindig is jellemezte, hogy többféle vizuális képforrást használt egy mozgóképes anyagon belül. Erre a legjobb példa a Kutya éji dala: az akkor még hagyományosnak számító 35mm-es filmfelvételeket super8-asokal váltogatta. Ide tartozik az archív felvételek használata is, ami már megtalálható a Hogyan verekedett meg Jappe és Do Escobar után a világ című vizsgafilmjében is.
Bódy korán felfigyelt a videorögzítésben rejlő lehetőségekre. Mint elmondta, a bárki számára olcsón megvásárolható, és könnyen hordozható kamera felszabadítja a filmkészítést. Ez a 70-es évek végén még rendhagyó gondolatnak tűnt, de az idő őt igazolta. Számára elsősorban a formai és a műfaji kísérletezés szempontjából volt jelentősége a videóhoz való hozzáférésnek. Ilyen műfaji kísérlet az a három videóklip, amit a 80-as években készített. Az első a De Occulta philosophia, műfaji meghatározása szerint philo-clip, vagyis filozófiai klip, ami Cornelius Agrippa von Nettesheim azonos című könyvének illusztrációit gazdagítja vizuális effektekkel, a vágás erőteljességével és zenei aláfestéssel. Ezt követte az Eurynome tánca, ami mytho-clip. A görög mitológiában Eurynome tánca során jött létre a mindenség. Ezt a teremtésmítoszt adaptálta Bódy klip formájában audiovizuális egységgé: a zene és tánc egységére alapozva jeleníteni meg a mitikus tartalmat. A sorozat harmadik darabja, a Walzer, Novalis versének adaptálása, egy lyric-clip. A videóanyag egységét még több réteget biztosítja, nemcsak a tánc képe jelenik meg a zenével, hanem Novalis versének szövege is – narrációban és képben. Bódy ezzel jelentős műfaji újítást hoz a videóhasználatba, amit azóta számos formában láthattunk.
A rendező videómunkáinak másik csoportja a „hagyományos” filmes anyagokhoz áll közelebb: elsősorban nem műfaji újítások, hanem formanyelvi kísérletek. Ezek közül kettő nem kész anyag, hanem vázlat. Ilyen az 1982-ben Bódy DAAD ösztöndíja idején készített Die Geschwister (Testvérek) című közel félórás videóanyag, amely videóterv egy későbbi játékfilmhez, valamint az 1983-ban Sophie von Plessennel közösen forgatott Rittersrustung (Lovagi fegyverzet) című videóvázlat.
A további munkák közül a legegyszerűbb az 1983-as Die Geisel (A túsz) című videódráma. A huszonkét perces film lakásban játszódik, ahol egy német akciócsoport fogva tart egy feltehetően amerikai férfit. Fenyegetik, lefényképezik az aznapi újsággal, vagyis egy túsztörténet minden kelléke feltűnik. Ezt híradófelvételek és egy kültéri jelenet egészíti ki, ahol egy mikrobusz hátsó ajtajának kinyitásakor egy fekete zsákban lévő testforma látható. Ez többször megjelenik a film során, és azt sejteti, a túsz már halott.
Bódy jelentős videómunkái közé tartozik az általa tervezett Csábítás antológiája két része. Az első, az 1982-es Der Dämon in Berlin (A démon Berlinben), ami Lermontov A démon című költeményéhez kapcsolódó vizuális asszociációk laza füzére. A jelenetekben többször visszatérnek bizonyos egységek. A képforrások itt is keverednek: világítással vagy technikai utómunkával torzított képek, videó- és super-8-as felvételek váltakoznak. Az antológia második része az 1984–85-ben készített Either / Or in Chinatown (Vagy-vagy a Chinatownban), ami Kierkegaard a Csábító naplója című művét használja fel. Bódy így ír erről:
„Számomra világos, hogy a képek a valóságtól különböző valamik. A képek a valóság jelzései, nem azonosak vele. A keretet megválasztják és összeállítják, és akkor úgy beszélhetünk ezekről a dolgokról, mintha a valóság lennének, de nem azonosak vele. Ez a Vagy-vagy a Chinatownban egyik problémája és része a csábítás természetének.”
Az antológia elkészült két részével Bódy a kép és valóság viszonyáról szóló elgondolását öntötte audiovizuális formába.
„A videóval való foglalkozásom egyik indítéka egy intim és kötetlen kifejezésmód lehetősége volt. Hiszek egy, a technológiai mítosztól mentes otthoni videóban, amelyben az ember teljesen szabadon, érzelmeitől és ambícióitól vezettetve képeket, szövegeke és zenét kapcsol össze egymásba. Az ilyen intim felhasználásban a jeleknek egyfajta lázadása megy végbe oly módon, hogy a radikális hozzárendelése révén a képek és szavak világa egymásba csúszik és összegabalyodik. A színház és a színházi dramaturgia által befolyásolt mozi mindeddig egymástól elválasztva tartotta ezt a két területet, úgy, hogy az egyik pusztán kerete volt a másiknak. A televízióban – talán mert a rádióból fejlődött ki – egy estéről estére egyre vadabb koktél keveredik ki. E két körnek a négyszögesítése a videó számára is bizonyára vonzó lehetőség lenne.”
Bódy Gábor videómunkáit nézve és hozzáolvasva az ezekhez fűzött gondolatait, megbizonyosodhatunk arról, hogy olyan jövőképet látott, amit akkor még senki más.
A Bódy Gáborról szóló sorozatunk:
1. Agitátorok
2. Út az Ameriai anzixig
3. Amerikai anzix
4. Pszichokozmoszok
5. Bódy Gábor tévéjátékai
6. Psyché
7. Hamlet a labirintusban
