A magyar szótárirodalom eddigi legnagyobb és legvitatottabb befejezett alkotása Czuczor Gergely és Fogarasi János hatkötetes munkája, A magyar nyelv szótára. (Rövidítése: CzF.) A Tudós Társaság, a későbbi Magyar Tudományos Akadémia megalakulásakor tervezett szótár harminc év alatt készült el, és 1862–1874 között jelent meg. Czuczor Gergely bencés szerzetes, teológus, tanár (1800–1866) és Fogarasi János ügyvéd, bíró (1801–1878) korszakos munkáját már születésekor viták kereszttüzében állt. A magyar nyelv szótárának elvi alapjait és munkamódszerét (az ún. hang- vagy nyelvmetafizikai irányzatot, az ebből fakadó gyökelméletet, az ún. „belhasonlítást”, valamint a nemcsak rokon nyelveket figyelembe vevő szótörténeti vizsgálódást) Hunfalvy Pál már 1851-ben megtámadta, „naivnak” ítélte.
Méltánytalan támadásokban később is volt részük. Módszerüket Hunfalvy „szódrincselésnek” (szavak darálása, szeletelése) tartotta, és kifogásolta, hogy nem a finnugor elmélet alapján rokonítanak. Szarvas Gábor (szobra az MTA előtt áll) eleinte csak varázslóknak, csodatevőknek, később őrülteknek nevezte a szerzőket. Megkérdőjelezte tudásukat, s végső soron elmebetegnek tartja őket: „Tudományt keresni egy olyan műben, a melynek lapjai, a mint alkalmunk volt meggyőződni róla, lépten-nyomon az ép, egészséges érzékek hiányáról, a helyes, józan gondolkodás fogyatékáról tanúskodnak, előre láthatólag hiába való, kárba veszett fáradság volna.” Szerzői nem nevezhetők „tudósoknak”, képtelenségeket írtak. Aki ezt a szótárt készítette, „enyhén itélve azt kell mondanunk, hogy beszámíthatatlan állapotban írta le szavait” – ítélkezett Szarvas Gábor
A méltatlan támadások miatt a XIX. század közepi Czuczor–Fogarasi-féle nyelvtudományi hagyomány megszakadt, s a magyar nyelvtudomány egészen más irányt vett. Ennek következménye a száraz, mert a magyar nyelv sajátos és fontos jelenségeire nem ügyelő nyelvtan(oktatás), a magyar szavak történeti vizsgálatának szűkre szabottsága, végső soron kultúránk, identitásunk legfontosabb jellemzőjének, a magyar nyelvnek nem kellő kutatása, ismerete.
Csak száz évvel később csillapodtak az indulatok. Kiss Lajos ugyan még a régi szokás szerint ítélte el a szótárt, úgy vélte: Czuczorék elavult koncepciót alkalmaztak, etimológiai célokra rengeteg anyagot összehordtak, de alig van benne köszönet. Bárczi Géza kiemelte, hogy a szótárban számos használható ötlet, meglátás rejlik. Gáldi László elismerő hangon szólt arról, hogy a szótárírók helyesen ismerték fel a „nyelvünk belső fejlődését irányító sajátosan magyar, sőt finnugor szellemű homo ludens-t, vagyis azt az énünket, mely szinte a költői nyelv szuggesztív eszközeihez folyamodva a gondolat minél plasztikusabb megelevenítésére törekszik: belső keletkezésű, hangalakjuk révén képszerűen indokolt szavak segítségével mintegy szembeszáll azzal a túlságosan intellektualizált nyelvészeti felfogással, mely szerint fogalom és szókép viszonya feltétlenül esetleges és tetszőleges”. Ezzel a módszerrel Pais Dezső számos új, belső keletkezésű szót tárt fel – értékelt Balázs János, s mindez azt bizonyítja, hogy „Czuczorék zseniális szófejtő kísérletei megihlették korunk magyar etimológusait is”.
A szótár korszerű értékeléséhez szükség volt az újbóli megjelentetésre. A Miskolci Bölcsész Egyesület 1999-ben kiadta az első két kötetet. 2010–2014-ben a Pytheas Könyvmanufaktúra reprintben jelentette meg a Czuczor–Fogarasi szótár hat kötetét. A Tinta Könyvkiadó egykötetes válogatása, az Etimológiák, szóelemzések a Czuczor—Fogarasi szótárból (2010) azokat a részeket adja közre a hat kötetből, amelyek szavak, szóelemek, szógyökök történetével, eredeztetésével foglalkoznak. Nyelvészek egy csoportja célul tűzte ki a CzF. kritikai értékelését. 2010. évi konferenciájuk (A magyar nyelv természeti rende) anyagát 2011-ben az Életünk című folyóirat jelentette meg. A 2012-ben megrendezett Ha szabad a magyart a magyarból magyarázni című emlékkonferencia anyagát pedig az MMA adta ki (II. Czuczor–Fogarasi-konferencia, szerkesztette Horváth Katalin, MMA, 2013). A harmadik konferencia előadásait az E-nyelv Magazin közölte (2014/2, 2014/3).
Milyen szótár a CzF.? XIX. századi monumentális nagyszótár: értelmező és etimológiai szótár egyben, amelyet azóta sem követett hasonló. A CzF. a nyelvtudomány kezdeti időszakának gondolkodásmódjában, a romantika áramában gyökerezik. Ez a nyelvtudomány a nyelvet egészében, mai szóval holisztikus, egészleges módon vizsgálta. A modern szemiotikában és a kognitív nyelvtudományban ikonicitásnak nevezzük azt a jelenséget, amely arra utal, hogy a nyelv leképezi, utánozza a valóság elemeit. Czuczor és Fogarasi mindezt nemcsak látta, hanem alkalmazta is.
Etimológiában a gyökelméletet vallották. A XIX. század közepéig a kutatók természetes módon beszéltek a szavak gyökeiről, így például Kresznerics Ferenc, Kassai József, Engel József – Bolyai János háziorvosa! –, Nagy János, Imre Sándor és Kun Géza. Azóta ezt nem említik, a szavaknak csak tövük van. Mi a különbség? A szótő leíró szempontból a szó rekonstruálható töve. A gyökök viszont elvont alapszótövek, mássalhangzós vázszerkezetek, amelyek különféle mássalhangzókkal kiegészülve, és persze további szabályszerű módosulások által egymásból fejlődő jelentésű szavakat hoznak létre. A mai etimológia a gyökök létét nem fogadja el, azonban beszél olyan – a kutatások során egyre távolabbra nyúló – szócsaládokról (tőcsaládokról), amelyek voltaképpen már teljesítik a gyökök kritériumait. Csak a további alapos kutatás és szemléletmód-váltás függvénye, hogy összeér-e a CzF. 2250 feltételezett szógyöke a mai etimológiai kutatások egyre terebélyesedő szócsaládjaival. A gyökelméletből szorosan következik a CzF.-ék alapvető módszere: a belhasonlítás. Ennek lényege, hogy a nyelvi változatokat nyelven belül keressük, a változásokat a nyelven belül magyarázzuk. A belhasonlítás nyilvánvalóan olyan nyelvek esetében üdvözítő, amelyek nagymértékben „befelé” fordultak, nem estek szét az érthetetlenségig nyelvjárásokra, más nyelvekre. A magyar nyelv ilyen. Az ilyen nyelvekben a belhasonlítás különösen hasznos lehet, míg egy kevert vagy neonyelvben a belhasonlítás nem vezet eredményre. Ebben is igazuk lehetett Czuczoréknak. A CzF. legtöbbet kritizált része: a rokonítás. A CzF. rokonítási módszere is holisztikus: prekoncepció vagy elkötelezett rokonságelmélet nélkül vizsgáltak minden szóba jöhető nyelvet, a szanszkrittól a finnen át az angolig, s így szóhasonlításaik valóban sokszínűek. Azon az állásponton voltak, hogy valamilyen szinten a nyelvek mind rokonai egymásnak. Modern kifejezéssel azt is mondhatnánk, hogy interkulturális kapcsolatokat kerestek. Sokféle, esetleg egymást kizáró kapcsolatot is találtak, rábízva egy későbbi bölcs utókorra a további kutatást. Ami eddig késett.
A kétszerzős Czuczor–Fogarasi a mai napig a legnagyobb magyar értelmező szótár. A több mint 70 éve tervezett, napjainkban a 7. kötetnél és E betűnél járó ún. Nagyszótár (A magyar nyelv nagyszótára) még évtizedekig nem lesz teljes.
Czuczor Gergelynek 2000-ben állítottak szobrot Győrben, Fogarasi Jánosé még várat magára.
A szerző nyelvész, néprajzkutató, egyetemi tanár
