A forradalom kollektív emlékezetét sokáig torzította a kommunista diktatúra és cenzúrája, ezért a magyar filmek csak az utóbbi néhány évben emelték a nemzeti identitást erősítő történelmi események közé 1956-ot.

Az 56-os forradalom és szabadságharc leverését követően Kádár János először 1957. május 1-jén állt nagy nyilvánosság elé a Hősök terén. A többszázezres tömeg előtt elmondott ünnepi beszédében vázolta az új rendszer ideológiai alapjait: 56 ellenforradalmi olvasatának kollektív elfogadását tekintette a kilátásba helyezett, a tűrhetőbb életet biztosító gazdasági reformok „előfeltételének”. A diktatúra csak elvben várta el a 60-as évek elejétől, hogy a magyar filmrendezők valós társadalmi problémákkal és a közelmúlt történelmével foglalkozzanak, 56 forradalmát a maga valóságában tilos volt bemutatniuk. Azért is tartották vissza két évig Kósa Ferenc  Tízezer napját (1967), mert az eredeti változatában, 56 apropóján „forradalomról” beszélnek.


A korabeli filmekben az október 23. és november 4. közötti események legfeljebb „epizódok” lehettek a személyes drámák hátterében. A 80-as évek végén, a Kádár-rendszer felbomlásával a cenzurális kötöttségek lazultak. Kósa Ferenc ekkor forgatta a forradalomról nyíltan értekező, A másik ember című filmjét (1988). Az első része a vészkorszakban játszódik, a második az 1956-os forradalom eseményeit követi a nyilasok által meggyilkolt pacifista katonahős, Bojtár Antal fia szemszögéből. Kósa gyógyszer- és élelemszállítással maga is részt vett az októberi eseményekben, de ellenezte a fegyveres harcot. Ezért a Tízezer nap 56-os epizódjához hasonlóan forradalomnak nevezi a történteket, de pátoszmentesen, kritikusan közelített a népfelkeléséhez. A másik emberben az ÁVH-s nem szörnyetegként, hanem félelmekkel teli, túlélni vágyó emberként jelenik meg, ahogy a forradalmárok sem egyértelműen pozitív alakok: félnek, dühösek, és ezért gyilkolnak is. A karhatalmisták a terror eszközei, a felkelők a diktatórikus rendszer áldozatai. „Sajnos ebből háború lesz, és nagyon úgy néz ki, hogy megint a kalapács és az üllő közé kerülünk” – mondja a bölcs öreg, aki az ifjabb Bojtár mellett a rendező szócsöve. A másik ember hitvallása szerint ha valaki fegyvert ragad, és nem tekint a másikra embertársaként, akkor elszabadul a mindenkit elpusztító erőszak, legyen az háború, nyilasterror vagy forradalom.


Az ajánló részlet a szerző: A lyukas zászló filmballadája című cikkéből, amely az Országút 22. számában jelenik meg.