Szívárnyék: Pilinszky János két hangon
Zsámbéki Nyári Színház, 2020. augusztus 9.

 

„Bogarak szántják a sötétet / és csillagok az éjszakát.”
(Kegyelem)

Szabó Balázs zenész-énekes és Vecsei H. Miklós Junior Prima díjas színművész másfél órán át mesél, énekel és játszik: mélységek és magasságok feszült váltakozásán keresztül vezetik a közönséget. Nemcsak Pilinszkyhez, hanem mindenkit önmagához. A szöveg finom szálakon kapcsolódik, néhol duetté érik: különleges csendekkel, és ha kell, éles hangokkal „kényszerít magunkba fordulni”.

A XX. század kiemelkedő magyar költőjének szövegein keresztül előadó és befogadó együtt dolgozza fel a szerelem, a háború és a bűnbocsánat Isten-élményét. Az egyedi hangvételű, szuggesztív előadás során zene és irodalom találkozik, határvonaluk elmosódik. A zenész szaval. A színész énekel.

A költő megidézése bensőséges, életének töréseit konkrét helyzetek, apró rezzenések, dallamok és mondatfoszlányok láttatják. Seres Tamás rendezése Pilinszky költészetére reflektál: olykor szikár és nyers, máskor könnyed és szabad, de ezek nem mindig váltják egymást élesen, inkább átlényegülnek.

Az esten humor és fájdalom, derű és szomorúság váltakozása tartja feszültségben a nézőt. Ezt némiképp oldja az előadók személyes történeteinek mesélés esendő spontaneitása, amely lehetőséget biztosít a közönséggel való közvetlen kapcsolatra. A meghittséget szolgálja, hogy a művészek nem tesznek úgy, minta maradéktalanul értenék a költőt. Nem oktatnak, hanem mesélnek, és értelmezésüket nem erőszakolják a közönségre. 

A kilencvenkilenc éve született Pilinszky lírájának időtlenségét az est meggyőzően bizonyítja. Szabó Balázs és Vecsei H. Miklós nem az interpretáció logikájára, hanem az érzelmek bemutatására összpontosít: a versek helyébe a gitáron és brácsán megszólaló dallamvilág, máskor a csend lép.  Az elhangzó interjú-és prózarészletek a líra művek felkavaró érzelmeit értelmezik.

Záróakkordként az Apokrif szólal meg a költő közeli barátja, Törőcsik Mari hangján: „majd este lesz, és rámkövül sarával / az éjszaka, s én húnyt pillák alatt / őrzöm tovább e vonulást, e lázas / fácskákat s ágacskáikat…”
Ezt követően hosszú és mély a csend, nyomasztó és felszabadító. A rendhagyó verses-zenés előadás nem csupán irodalmi és színházi élmény, hanem: „Zuhanás, miben szállni kell / sebesség és égtájak nélkül.” (Kisértés)

 

/Indulókép: Szabó Balázs és Vecsei H. Miklós Fotó: szinhaz.org/