A magyar széppróza napját február 18-án, a romantika egyik legjelesebb írójának, Jókai Mórnak születésnapján ünnepeljük. Idén ez alkalommal adták ki és mutatták be Az év novellái című antológiát, amely a 2019-es megjelent írásokból állított össze reprezentatív válogatást. A kötet harminchárom elbeszélését Bíró Gergely és Erős Kinga állította össze nyomtatott és online folyóiratokból, valamint tavaly megjelent novelláskötetekből. Az antológiasorozat 2002-ben indult, idén már tizenkilencedik alkalommal jelent meg, de szerkesztési elvei változatlanok: a magyar mindennapokkal és aktuális témákkal foglalkozó, történetközpontú írások legjobbjait igyekeztek ez alkalommal is megtalálni. A válogatás ennek ellenére, témáit és beszédmódját tekintve, változatos, köszönhetően többek között annak, hogy a legidősebb és a legfiatalabb írónemzedék egyaránt képviselteti magát (a legidősebb szerző nyolcvannégy, a legifjabb tizenkilenc esztendős). A könyv alapszerkezetének szintén az életkor a meghatározója, ugyanis az egyes novellák nem szerzőik neve szerinti betűrendben, hanem születési dátumuk alapján kapnak helyet, a kötetet a legidősebbek nyitják, és a fiatalok zárják.
Az ehhez hasonló antológiakötetek tájékozódási pontokként, irodalmi iránytűkként is szolgálnak: az olvasóknak segítenek eligazodni a kortárs magyar próza hatalmas szövegtengerében. A sokféle szerző sokféle művét lehetetlen egyetlen, átfogó narratíva szerint szerkeszteni, és olvasni sem lehet a hagyományos, egyszerzős no-
vellakötetekhez hasonló módon. Nem az elejétől a végéig tartó klasszikus olvasást kíván, inkább lapozgatást, válogatást, csemegézést. Mint egy katalógus, irodalmi névjegyeket tartalmaz, és olyan lehetséges utakat kínál, amelyeken a későbbiekben a maga ízlése, benyomásai alapján indulhat tovább az olvasó. Természetesen ez a válogatás is némileg önkényes, ám ez szükségszerű, hiszen nem várható el a szerkesztőktől teljesen neutrális szemlélet. A szerkesztők szándéka sokféle beszédmódot, témát megmutatni, bár számomra nem kérdés, hogy a kötet a Magvető Kiadó szintén nagy múltú Körkép-sorozatának aktuális darabjával együtt rajzolja csak ki a kortárs novellairodalom teljes keresztmetszetét. Mindemellett nemcsak az antológia, tehát általában véve a szöveggyűjtemény műfaja vet fel kérdéseket, de a novellák megítélését is régóta kíséri egyfajta erőteljes és borúlátó szólam, amely az olvasók közötti népszerűtlenségét emlegeti. Eszerint a kisprózai művek csak a regények előszobái, hiszen a befogadók azokra vágynak, és egy-egy írót akkor ismernek el igazán, ha nagyregényt ír. Olvasói oldalról nézve talán nem teljesen alaptalan ez az értelmezés, ugyanakkor a szakma sokat tehet azért, hogy megmutassa, a novella nem a regény szolgálólánya, hanem önálló, legitim műfaj, és egészen másféle szabályszerűségek szerint működik – amit e kötet is megerősít és igazol.
Az év novellái 2020 nyitódarabja Ferdinandy György Esperanza című önéletrajzi szövege, amelynek három fontos mondatára a kötet szövegeinek nagyobbik része felfűzhető: „Élete folyamán két nagy hibát követhet el az ember. Egy: ha elhagyja a földet, ahol született. Kettő: ha nem elég kemény, enged az érzelmeinek és hazamegy.” A hűség a különböző írásokban nemcsak a hazához, hanem az elvekhez, a múlthoz és a közösséghez is kapcsolódik, ahogy az ember önmagához való hűségeként is megjelenik. A kötetet végiglapozva láthatók bizonyos tendenciák, ismétlődések. Az idősebb szerzőket elsősorban a történelmi múlt foglalkoztatja: Jámborné Balog Tünde Dudujka-völgyi pillanat című elbeszélése a politikai elítéltek világába vezet, Marosi Gyula egyes szám első személyű memoárja (Szörnyeteg idők – háttérben kisfiúval) a II. világháborúhoz, a Rákosi-korszakhoz és a malenkij robothoz kapcsolódó családi történeteket emeli szépprózává, Bereményi Géza November című írása pedig az 1956-os forradalom leverését követő nap emlékképét dolgozza fel. Egyes írások a népi irodalom hagyományaira építenek, elsősorban a falu témáját variálják: ilyen többek között Fecske Csaba Figurák című írása, Hegedűs Imre János Pogány menyasszonyok című szövege vagy a legfiatalabbakat képviselő Demeter Adél Hajnalka tollából a Falun szép a természet. A jelenkori társadalmi állapotokra történő reflexió is kisebb szövegcsoportot alkot a köteten belül: Rakovszky Zsuzsa (Az égő sün), Berta Zsolt (Törlesztés – Rozi és Dodi) vagy Ughy Szabina (Én vagyok az a nő) írásai a mai hétköznapok társadalomkritikai éllel megírt értelmezései, olvasatai. Urbán Péter (A jótett), Mirtse Zsuzsa (A többéltű lány) vagy Kertész Dávid (Hogyan lettem garabonciás?) novellái pedig – szintén fontos tematikus egységet alkotva – a mesebeszédmódot idézik, műfaji hagyományait és példázatosságát gondolják újra.
A halál témája is erőteljes, több szövegben megjelenik: Wohner Dóra Törések című novellájá-ban a halálos betegség perspektívájából pillanthatunk a vég felé közeledő betegre, Balázs K. Attila Csapda című szövegének elbeszélője pedig egy haldokló öregasszonyt figyelve szembesül saját sorsával. A sokféle téma, hangvétel tekintetében leggyakrabban a patetikus, tragikus, a melankolikus és az ironikus megszólalásmód ritka, ahogyan a humor is. Mintha a válogatók koncepciójában kimondatlanul is ott volna az igény a komolyságra, az emelkedettségre, de az is lehet, hogy a körülöttünk lévő világból veszett volna ki a jókedv, az öröm és az önmagunkon való keserű nevetés képessége.
Hegedűs Imre János Pogány menyasszonyok című szövege a kötet egyik legérdekesebb írása, amely a móriczi, realista történetmondó hagyományt viszi tovább, és az időskori szerelem kérdését boncolgatja. Egy lassan kihaló erdélyi zsákfalu mindennapi túléléséről beszél, miközben a klasszikus erkölcsi törvényekkel szembemenő, mégis megejtően emberi eseményeket részletezi. „A huszonhét személy közül, amikor meghalt Rebi, már csak nyolcan éltek tisztes házasságban. Négy pár. A többi, a tizenkilenc félszárnyú madár volt, özvegy, mert vagy a férj, vagy a feleség elköltözött. Az asszonyok jobban bírták az egyedüllétet, főzésre, takarításra jobban ráállt a kezük, de ahol meglyukadt a tető, ahol roskadozott a csűr, ahol lehullott a vakolat, ott bizony elkélt a férfi munkaerő. Senki nem tudta megmondani, ki volt a faluban az első, aki elszólta magát: nem lenne bolondság összeköltözni, ezt csinálják manapság a fiatalok is, eskü nélkül járnak együtt, ahogy mondják.” Témáját tekintve szintén kiemelkedő szöveg Döme Barbarától a Játék, amely egy súlyosan fogyatékos kisfiú és halálos beteg édesanyja közös (a gyermek elől titkolt) öngyilkosságáról számol be tragikus képekben. Rakovszky Zsuzsa Az égő sün című novellája talán kissé eltúlozva, mégis tipikus mai figurákat állít a középpontba. Olyan fiatalokat mutat be, akik idealizmusuk miatt egy-
re inkább elveszítik kapcsolatukat a valósággal, és olyan, kizárólag elméletek, eszmék által irányított életet élnek, amelynek nem hősies, sokkal inkább szánni való hősei. Bár témák tekintetében nagy a változatosság, a formát illetően nem kifejezetten széles a paletta. A szerzők legnagyobb része a hagyományos, elsősorban realista eljárásokat használja. A történetek lekerekítettek, gyakran végződnek csattanóval, egyértelmű tanulsággal. A novella műfaji kereteit nem igazán feszegetik az írók, kevés a kísérletező, a tradíció megújítását, átértelmezését célzó szöveg, még a legfiatalabbak írásai között is. Ennek ellenére a harminchárom elbeszélés bőven rejt magában olvasói élményeket: megdöbbent vagy elgondolkodtat, kapcsolatot teremt a múlttal, különböző nézőpontokból reflektál a jelenre – és megmutatja, milyen sokszínű kortárs prózairodalmunk.
/Grafika: Eszteró Anett/
