Az egykori Muzsikai Egyesület oskolája – amelynek „a felhők között rejtőzött csillaga” kétszáz éve, 1819-ben „kezdett fényleni a tiszta kék égen” – az 1950-es évek román oktatási reformjainak egyik korai áldozatává vált. Az első magyar tannyelvű zeneiskola emléke azóta elhalványult, de a város gazdag hangversenyélete, a tanítás hagyománya és az utódintézmények munkája átörökítette a nyitott és családias szellemiségét. Selmeczi magán­mitológiájában főképp ebből eredeztethető a magyar zeneművészet egykori dicső városa iránt érzett – és tudatosan vállalt – lokálpatriotizmus. Ezt a nosztalgikus, enyhén idealizált képet festi tovább A krónikás, átmentve ezzel a Kolozsvárott máig „a Konzi” néven emlegetett, a reformkorban alapított intézmény emlékét és nemes eszményeit.

Selmeczi György számára otthonos a kolozsvári zenés színpad és társulata, amely operái (Szirén, A vasárnapi iskola, Spiritiszták, Bizánc, Boldogasszony lovagja) bemutatóihoz hozzájárult. A helyi zenelíceum végzőse korábban is írt gyermekszereplős darabot városa diákjai számára, ilyen A vasárnapi iskola című misztériumjáték. Legújabb lecke­operája, A krónikás cselekményé­ben és kompozíciós eszközeiben is a (kolozsvári) zene történetét és a zenével való találkozás sorsdöntő állomásait jeleníti meg.

A Szőcs Margit meseciklusát feldolgozó librettó Egyed Emese, Laczkó Vass Róbert és Selmeczi György munkája, de magába foglalja a vendég­szerzők, László Noémi és Tompa Gábor egy-egy versét is. Selmeczi koncepció­jában ezúttal is szoros egységben él a zene, a szöveg és a színpadi cselekmény. Szokol Judit rendezése természetes frissességgel gördítette előre a történetet, amely Kolozsvárt játszódik, és utal a város nagy hírű múltjára is.

Az önfeledt zenés játék a Kolozs­város olyan város háromnegyedes para­frázisá­val nyit. A kezdőszínen a furulyázó Dónát pásztor (Laczkó Vass Róbert) alakja tűnik fel. A magányos síphangra távoli zeneszó felel. A pásztor-krónikás meglepődik, hiszen a városban és környékén ismeretlen a muzsika. Nem is helybéli válaszol. A láthatatlan hangszer megszólaltatója a zsarnok Kőzúzó Kúnó miatt Déváról menekülő árvák csapatába tartozik. A zenével való találkozás itt egymásra találás is: Dónát vezetésével a gyermekek, az őket vezető Huba testvér és Ilona megérkezik Kolozsvárra, a Városba, Amely Nem Ismeri a Zenét. Sajátos operai szüzsé, amely egyszersmind bonyolult zeneszerzői feladatot hordoz: hogyan lehet teljes zenekarral és kórussal hitelesen ábrázolni a muzsika hiányát?

A zene előtti állapotot megjelenítő vásárjelenet A krónikás legizgalmasabb zenéje. Énekbeszéd, többnyelvű ritmikus próza és gazdag ütősapparátus érzékelteti a bábeli hangzavart. Ezt szakítja meg a zsarnokság béklyójából kiszabadult Ilona dala, az opera első igazi áriája (De jó nekem, végre újra énekelhetek). Amint felcsendült Fülöp Timea szopránja, bizonyossá válik, hogy a kecses idegen nemcsak szép, kedves és ártatlan: hanem maga a Múzsa és a Zene énekel egy személyben. (Monteverdi Orfeójának „Io la musica son” jelenetére való nyílt utalással Selmeczi tudatosan épít a közönség korábbi operaemlékeire.)

Ilonának szinte kérnie sem kell („Fogadj be, szép Kolozsvár, védj meg minket, nincsen egyebünk, csak az ének, a dal”), a Kőzúzó Kúnó elől menekülő árvák története meglágyítja Fellegvári Kolos (Szilágyi János) fő­bíró szívét. Cserébe egyet kér a hangszerek­kel érkező kis zenészektől: tanítsák meg a helybélieket énekelni.

Eljön a másnap, a várva várt találkozás a nagy titokkal – a zenével. Énekelni nem nehéz: egymásra figyelve, egymást nevén szólítva, gyermek­dalokkal, játékokkal telik az első zeneóra. A komponista itt egykori tanárainak is emléket állít: operaszínpadi jelenetbe sűríti az ének-zene oktatásának ideális módszertanát. Közös szolmizáció, C-dúr skálára épülő quodlibet (zenei egyveleg) zeng diadalmasan – és a kolozsváriak megtanulnak énekelni. Még táncolni is fognak! A dadogó kisbíró (újabb vígoperai szereplő) városi maszkabált hirdet.

A gyermekzenekar előadásában táncházmuzsika, menüett és román kalusár (virtuóz román táncstílus) szól, majd egy szász dallam és magyar népdal után Ilona és Huba (Rétyi Zsombor) énekel. Helyi zenetörténet dióhéjban? Vagy utalás az egykori, mindhárom erdélyi nemzetiség számára nyitott muzsikai oskolára? De modern és egyetemes zenei stílus is feltűnik. Például Kúnó (Peti Tamás Ottó), aki régóta üldözi a szerelmével Ilonát, egy, a boogie-woogie-ra váltó jelenet álarcos forgatagában rabolja el őt.

A vígoperai történetben – a martalócokat idézve – „nincs baljóslat, nincs halál”. Mégis számos szín­padi elem a jellegzetes operafordulatok megismerését segíti: összeesküvés, varázserdő-jelenet, börtön, ima, csoda, szabadulás.

A második felvonás gyermekek (a kolozsvári Sigismund Toduță Zenei Főgimnázium kiválóságai) által irányított és énekkel kísért cselekménye gördülékeny, tele hatásos motívumokkal, dallamokkal. A dévai–kolozsvári csapat elindul kiszabadítani Ilonát (De kéne még egy fő), felhangzik a martalócok karakteres burlettája (főmartalóc: Gergely Elek), majd a megelevenedett varázserdő (benne kuvik, nimfák, maszkosok árnyjátéka) és némi gyermeki furfang segítségével ártalmatlanná teszik a zsoldosokat.

A gaz Kúnó közbelépése sem állíthatja meg a bátrak csapatát, akik Huba testvérrel és Ilonával visszatérnek Kolozsvárra. Kőzúzó számára sincs vége a dalnak: még megjavulhat, és a gyerekek javaslatára iskolát építhet a muzsikának. Ekkor csendül fel A krónikás himnusza, amit Selmeczi előbb Zene-Ilona, majd a teljes szereplő­gárda előadásában ismétel: „Otthon vagy a tájban, otthon vagy a várban, otthon vagy a dalban, cimborám.” Tehát az opera végére új szín kerül a város életébe és a legendáriumába is: a Zene­iskola, az alma mater.

Selmeczi György sajátosan erdélyi, a kolozsvári színpad és a helyi zene­iskolás gyerekek számára komponált operája nem csupán az évforduló és Kolozsvár eseménye. A krónikás dallamos hangvétele, kedves, játékos opera­meséje – amelyben a fiatalság a muzsika felszabadító és közösségteremtő erejével győzi le a zűrzavart és az erőszakot – kiváló alkalom a zenével való találkozásra.

 

„Énekünktől a ricsaj
         csöndben rendeződik,

Énekünktől a gond fellege eloszlik,

Eloszlik a félelem fojtogató füstje,

Felragyog az ifjúság vidító ezüstje.”

/Foto: Fülöp Tímea és a kolozsvári Sigismund Toduta Zenei Gimnázium diákjai A krónikás című vígopera ősbemutatóján. A felvételt Bíró István készítette./