Volodimir Zelenszkij azután tette közzé írását Telegram-csatornáján 2022. szeptember 11-én este, hogy az agresszor tizenegy szárnyasrakétát lőtt ki civil célpontokra, többek között felrobbantva Harkivban az ország második legnagyobb villamos- és hőerőművét (nyitóképünk). A város nagy részében megszűnt az áramszolgáltatás, s így leálltak egyebek közt  a vízellátást biztosító szivattyúk is. A  civil célpontok ellen irányuló intenzív orosz támadások azóta is folytatódnak, többek között Zelenszkij szülővárosa, Krivij Rih ellen. Mindez válasz a jelentős frontáttörésre, amelyet az ukrán hadsereg az augusztus 29-én megindított ellentámadás során ért el.  

Így az üzenet: 

Ukrajna és a civilizált világ vaksötétben is világosan látja ezeket a terrorcselekményeket.

Szándékos és cinikus rakétatámadások a polgári kritikus infrastruktúra ellen. Nincs közöttük egyetlen katonai létesítmény se. Nincs áram a harkivi és a donecki régióban. A zaporizzsjaiban, a dnyipropetrovszkiban, a szumiban folyamatosak az áramkimaradások.

Még mindig azt hiszitek, hogy „egy nép vagyunk”?

Még mindig azt hiszitek, hogy rémületbe kergethettek, megtörhettek, engedményekre kényszeríthettek bennünket?

Tényleg nem értitek mind a mai napig?

Nem értitek, hogy kik vagyunk? Mit akarunk? Miről beszélünk?

Figyeljétek a számat:

Gáz nélkül vagy nélkületek? Nélkületek.

Áram nélkül vagy nélkületek? Nélkületek.

Víz nélkül vagy nélkületek? Nélkületek.

Étel nélkül vagy nélkületek? Nélkületek.

A hideg, az éhség, a sötétség és a szomjúság – számunkra nem olyan ijesztő és nem olyan halálos, mint az, amit ti úgy neveztek: „barátság és testvériség”.

De a történelem mindent a helyére tesz.

És nekünk lesz gázunk, áramunk, vizünk és ételünk… NÉLKÜLETEK!

(Fedinec Csilla fordítása)

Zelenszkij üzenetét David Aaronovitch, a londoni Times újságírója nevezte Zelenszkij gettysburgi beszédének (itt). 1863-ban Abraham Lincoln a maga rövid szónoklatát a szövetségpártiak győzelme után négy hónappal mondta el a csatamezőn, amikor azonban még korántsem dőlt el a polgárháború kimenetele, és erős nyomás nehezedett rá, hogy kössön békét a konföderációpártiakkal. A küzdelem folytatását indokló, kifinomult beszéd meghatározta a történelmet. Három nappal a februári általános támadás előtt Putyin azt adta elő, hogy az ukránok ne feledjék, értük folyik a küzdelem a Donbászban, országuk „elidegeníthetetlen része a mi tulajdon történelmünknek, kultúránknak, szellemi terünknek”, ők „nekünk a legkedvesebbek, rokonok, akikkel a vér és a családi kötelék köt egybe”.

Nem téved, írja Aaronovitch, aki ebben a megbecstelenítő, a nemi erőszaktevő ölelését fedezi föl, aki „szeret”. Zelenszkij erre hegyezi ki a mondandóját. Az oroszokat szólítja meg, de honfitársait emlékezteti, a szabadságért hozott áldozat nemes és szükséges, ami pedig bennünket illet, azt a kemény kérdést szegezi nekünk, hajlandók vagyunk-e némi nehézséget elviselni a szomszédunk és a magunk szabadságáért.