Szeptember 9-én kezdték meg az üzembe helyezést, 20-án keddre tették be az összes fűtőanyagot, mind a háromszáznegyvenkilenc kazettát. Most zajlanak a kritikus tesztek. Eduard Heger miniszterelnök szavai szerint a hosszú évek óta tartó építkezés sokak számára már-már végtelen történetnek tűnt, de mégis sikerült kivárni a végét. És valóban, 1987-ben fogtak a blokk építésébe, jó időre le is állt a beruházás. 2008-ban kezdődött újra. Lényegesen drágább is lett a tervezettnél. Úgy számoltak, a költségek nem érik majd el a hárommilliárd eurót, de végül a hatmilliárdot is túlszárnyalták. Szlovákia azonban ezzel nukleáris energiából ötvenkét százalékról hatvanöt százalékra emelte villamosenergia igénye fedezésének arányát, így Európában vezető helyre került az áram atomerőművel történő előállításában. A harmadik erőművi blokk üzembehelyezése, amely a jövő év elejétől már teljes kapacitással termel, teljesen önellátóvá teszi majd Szlovákiát villamosenergiából, így – a kormány és a szlovák erőművállalat által aláírt szerződés alapján – 2023-ban és 2024-ben is a jelenlegi árakon jut el majd az áram a háztartásokba.

Branislav Strýček a szlovák erőművi vállalat vezérigazgatója elmondta a blokk beindításakor tartott sajtótájékoztatón, hogy Szlovákia már nem függ az orosz fűtőanyagtól sem. Az elmúlt időszakban egy évre elegendő fűtőanyagtartalékot halmoztak fel, a nyár végén pedig nemzetközi pályázatot írtak ki fűtőanyagszállításra, amin minden bizonnyal a jelenlegi orosz beszállító mellett a Framatome és a Westinghouse is indul. Annál is inkább, mivel a szlovák erőművállalat csatlakozott az orosz VVER 440 reaktorok más európai üzemeltetőihez, amikor az alternatív beszállítókkal tárgyalt és a Westinghouse már tavasszal megkezdi a fűtőanyag ellátást a VVER 440-hez.

A harmadik blokk beindítása tavaly májusban kapott engedélyt, az osztrák Global2000 szervezet azonban megtámadta a döntést, amit idén augusztusban utasítottak el. Párhuzamosan a negyedik blokk is épül, ennek átadását legkorábban 2024-re tervezik.

Sokan megírták, a szlovák kormány jódtablettákat osztogat a háborús helyzetre való tekintettel. Osztogatni valóban osztogat, de csak az erőmű környékén cseréli le a lejárt jódtablettákat.

Borítókép: A mohi atomerőmű Szlovákiában 2017. szeptember 16-án. MTI Fotó: Komka Péter