A magyar modern festészet kiemelkedő tehetségű kortárs festőművésze, Bada Márta 1951-ben született a Nógrád megyei Erdőtarcsán ötgyermekes magyar nyelvű cigány családban. Innen a család Gödöllőre költözött, ez a város lett a mai napig a művész otthona, és számos festményének témájául is szolgál. Legelső, sárkányokat, lovakat, misztikus lényeket, királyokat ábrázoló rajzait szeretett nagyapja meséinek hallgatása közben készítette el, abban az egyszobás házban, ahol mindannyian mély, de tisztes szegénységben éltek. Családtagjai értetlenkedve tekintettek a festés iránti rajongására, csak rezignált elfogadást tapasztalt. Az ínséges téli hónapokban előfordult, hogy tűzifa híján rajzaival fűtötték szobájukat. Sőt, még testvérei haját is olykor kényszerűségből lenyisszantotta, majd ecsetet készített a hajszálakból, és titokban tovább alkotott. Megállíthatatlanul, rendíthetetlen akaraterővel és mély hittel festette meg belső világát. Az általános iskolában tanárainak feltűnt a kézügyessége, izgalmas rajzolási alaplépései, valamint az a különleges álom-lét, amely e kezdeti időszakból származó rajzain, festményein felsejlik. Oktatói bátorítására látogatást tett a gödöllői művésztelep festőóriásainál, Remsey Jenőnél és Remsey Ivánnál, később László Lillánál és Mizser Pálnál. Azonnal meglátták Márta műveiben az őstehetséget, a lelki romlatlanságot és az utánozhatatlan fantáziavilágot. Csak útmutatásokat adtak neki, hogy ne befolyásolják egyedi színlátását, térérzékelését, bájos figurális és nonfigurális ábrázolási módszerét. Az a mesevilág, amelyet magának teremtett, minden festményén megjelenik.
Bada Márta tizennyolc éves volt, amikor először kiállították a képeit. Eleinte amatőr rajzpályázatokon vett részt, majd alkotásait egyre többször hívták meg rangos magyar és külföldi tárlatokra. Festményei megtalálhatók a Magyar Néprajzi Múzeumban, a Roma Parlament Képtárában, a Közéleti Roma Nők Egyesületében, a Magyar Művelődési Intézet Gyűjteményében, sőt, a Hitben, reménységben című alkotása a Vatikánban is. A képen egy magyar és egy cigány asszony parolázik virágzó csipkebokrok mellett. A művész látomásában Isten nem égő, hanem színpompás virágoktól tobzódó csipkebokorként jelent meg Mózes előtt a Hóreb-hegyen. Tucatnyi rangos külföldi kiállításon – többek között az Egyesült Államokban, Hollandiában, Franciaországban, Olaszországban, Németországban, Finnországban és Ausztriában – szerepelt a képeivel. Példaértékű művészi pályája, sikerei ellenére megmaradt szerény, csöndes, családját szerető és oltalmazó, városára, Gödöllőre büszke asszonynak.
Bada Márta művészelődeit látja Marc Chagallban, Szinyei Merse Pálban és Oláh Jolánban. Az ő stílusuk, vonalvezetésük, színhasználatuk gyakorta felfedezhető a festőnő alkotásain. Valóságos és álombeli élményeiből származnak képi nyelvezetének sémái. Legfőbb múzsája a természet, amely a festmények készítésének „műterméül” is szolgál. Képein túlzásoktól mentesen, szociológiai hitelességgel ábrázolja a cigányságot. Bada Márta méltósággal, büszkeséggel viseli identitását, és a szeretet, egymás segítése a fő vezérelve. A putrivilág mikrotársadalmainak tagjai minden korban összefogtak, segítették egymást, harsányan szórakoztak, önfeledten táncoltak, ettek-ittak. Ez az irigylésre méltó, szabad életérzés gyakran visszaköszön alkotásain. A néző maga is részt venne azokon a mulatozásokon, amelyek a Májusi szerenád, avagy a Cigánybál című festményeken is láthatók.
Közel hat évtizede alkot olajjal, pasztellel, szénnel és vízfestékkel. Képeinek többsége impresszionista, illetőleg posztimpresszionista jellegű, de a realisztikus és az absztrakt expresszionista stíluselemek is feltűnnek az alkotásain. A szabadság iránti igény, a madárélet, madárlélek is megjelenik a képein. Ezzel kapcsolatban festette meg a Vándormadarak voltunk című alkotásán a cigányság egyik abszurd, ám figyelemre méltó eredetmítoszát. „Valaha madarak voltunk. Egyik helyről a másikra repültünk, ahol élelmet találtunk, ott leszálltunk és ettünk. Amikor jóllaktunk, továbbrepültünk. Egyszer olyan helyre kerültünk, ahol annyi volt az ennivaló, hogy nem bírtuk megenni mind. Jött a dél, és jött az este. Másnap dél és másnap este. Bennünket még mindig ott talált. Lassacskán eltűnt a szárnyunk, kezeink nőttek helyette. Azóta sok cigány gyerek született. Szárnyunk nincs már többé, de reméljük, hogy repülni fogunk még.”
Bada Márta festményei között életszerű képeket és szürreális, meseszerű alkotásokat is találni, míg absztrakt expresszionista képein előszeretettel játszik kontraszthatásokkal. Lenyűgözően érzékelteti az életet és halált, az örömöt és bánatot, a jót és rosszat, a sötétet és világost, a megnyugtatót és félelmetest. A művésznő úgy fest, amint lát: színesen, élénken, mély lelkiséggel. Színekben oldja életét: örömét, fájdalmát, vidámságát, csalódottságát, magányát és derűjét. Sokszor kontrasztos színekkel formálja képpé súlyos gondolatait.
Bada Márta festményein gyakori szereplő Szűz Mária – meglepő módon arany fülbevalóval ábrázolva –, valamint Jézus színpompás öltözékben, ám a glória megfestéséről több alkalommal eltekintett. Passióképeinek legkülönlegesebbje a Visszaadott szög című: egy siratóasszony visszaviszi a cigányok által ellopott szöget Krisztus keresztfájához. A hagyomány szerint cigány kovács készítette a Jézus Krisztus keresztre feszítésekor használt szögeket, de hármat elcsentek ezek közül, hogy mérsékeljék Jézus szenvedését. Bada Márta megfestette a szögek visszavitelét, hogy a lopás stigmája alól megmenekítse a cigányokat.
A festőnő szívesen ábrázolja az állatvilágot. Főként a lovakat, a harmónia, a szabadság szimbólumait. Még legelső gyermekkori rajzain is feltűnnek ezek a szép, kecses testtartású és okos állatok. Néhol kihívóan mosolygó kék színű lovak jelennek meg, hasonlatosan Franz Marc vagy Marc Chagall lovakat ábrázoló festményeihez. (Bada Márta lovainak kaján vigyorát a cigány hagyomány magyarázza, tudniillik a rafinált roma kupecek, ha szikárság helyett lomhának, lustának látszottak, alkohollal itatták meg lovaikat. Ezt követően egészségtől kicsattanó őrült állatként, „sárkánymozdulatokkal” futkároztak a lópiacon egy teljes napig, és persze jó pénzért el is keltek.)
Bada festményeinek talán legkedveltebb témája a szerelem. Ölelkező, egy testté váló, súlytalanul lebegő, a gravitáció törvényének ellentmondó szerelmespárokat fest. A képek szereplőit határozott kontúrvonalak védik, vibrálnak a boldogságot árasztó színfoltok, virágkötegek, a tiszta, bárányfelhős ég, a fénnyel teli természet. Ugyanakkor számos szereplő arca borongós, szomorú, tekintetük kételyekkel teli. Néhol a csillogás elhalványul. Ajkaik vékonyak, arcuk érzelemszegény. A megfestett párok csupán a fizikai térben kapcsolódnak össze, itt érintik meg egymást. Valójában kitekintenek a képből. Egy másik, boldogabb, ragyogóbb világra vágyódnak, ahol az igaz szerelem várja vagy várta őket.
Bada Márta festményein a lelki magány is feltűnik. Egyrészt a magára hagyott, kiközösített, megbántott ember súlyos egyedülléte, másrészt a társas magányban élőké, akik a felszínen boldogságtól sugároznak, de lelkük mélyén ketrecbe zárt madarak. Finoman festi meg a szemeket, amelyek szinte felcsillannak a gyakorta elmosódott háttérből. A lélek mélyéig hatolnak, mintha az oda eltemetett titkokat próbálnák felszínre hozni.
Bada Márta festményeivel beenged álomvilágába, gondolataiba, lelkébe: megnyílik. A képeit csodáló néző saját lelkivilágának fényes oldalát is megismerheti, mert örömteli szívvel, megelégedettséggel tekinthet e festett világra és saját magára. A művész más alkotásaiból komorság, bánat és félelem árad. Ez a szemlélő lelkének azon sötét bugyrait nyitja meg, ahová dühét, szorongását és bűneit rejtette el.
/Fotók: Nyirkos Zsófia/
