A német koalíciós szerződéssel és a konzervatív pártok varsói találkozójával 2021 végére lényegében kiformálódott az új európai politikai térkép. Van egyrészt egy Berlin-központú, ideologikus (baloldali, új baloldali, progresszív, úgynevezett liberális és úgynevezett zöld) tábor és egy Varsó-központú, konzervatívnak tekintett, valójában pragmatikus tábor.

Fontos látni, hogy az ideologikus tábornak vajmi kevés köze van ahhoz, aminek nevezi magát: olyan „baloldali”, amelyik az európai munkásosztályra rá akarja szabadítani az olcsó migráns munkaerő konkurenciáját, olyan „liberális”, amely tele van kiátkozással, kiközösítéssel szankcionált tilalommal és igazodási kényszerrel, és olyan „zöld”, amelyik a fenntarthatóságot pusztán technológiacserével akarja megoldani, de a családok és közösségek, a vidéki lét szétverésének ökológiai hatásaira nincs tekintettel.
A szó klasszikus értelmében ez a tábor nem baloldali, nem liberális és nem zöld, de annyiban teljesen ideologikus, hogy mérnökileg akarja tervezni a társadalmat, és a mérnöki tervezés végrehajtását erőszakkal – „puha”, azaz pszichológiai erőszakkal, kényszerhelyzetek teremtésével – akarja kikényszeríteni.

A másik tábor még mindig keresi, hogy minek nevezze magát. Nevezte már nem túl szerencsésen illiberálisnak, pedig valójában sokkal szabadságelvűbb, mint a „liberálisok”. Nevezte kereszténydemokratának, pedig a tételes valláshoz a legszorosabb köze az, hogy meg kívánja akadályozni a keresztények üldözését hitük és értékeik vállalása miatt. Nevezte már magát konzervatívnak, pedig valójában nem konzerválni szeretné Európa jelenlegi rossz állapotát, hanem változásokat akar: határozott megoldásokat a bajokra.

Akkor mi is a közös nevezője ennek a tábornak? Az aggodalom, hogy Európa és a világ azon az úton, amelyre az ideologikus tábor kényszeríti, össze fog omlani, válságba fog jutni. Válságba jutnak a nemzetek, az államok, válságba jut a világrend, úgy, ahogy az emberek élete és a családok már válságba is jutottak.
A közös nevező a válság megelőzése, és

az emberek, a családok, a nemzetek, az államok és a világrend stabilitásának, természetes integritásának, azaz végső soron a létének megőrzése.

Fenntartása. Alapvetően tehát a fenntarthatóság ennek a tábornak a közös nevezője, csak éppen nem ideologikus, hanem pragmatikus fenntarthatóság.

Az új európai politikai térkép érdekessége, hogy mindkét tábor számára központi kérdés a fenntarthatóság. Csak éppen a „berliniek” számára a fenntarthatóság egy ideológia, a „varsóiak” számára viszont pragmatikus feladat, amelynek teljesítését az ügy átideologizálása súlyosan akadályozza.

Vannak tehát az ideologikus „baloldaliak”, akik Európa nagy részén, többek között Berlinben és Párizsban is hatalmon vannak, és vannak a pragmatikus „jobboldaliak”, akik Budapesten és Varsóban hatalmon, Európa nagy részén pedig – ma még – ellenzékbe szorultak.

A vita alapvetően e két tábor között zajlik. De tegyük hozzá: a vita mellett vannak kérdések, melyek közös nevezőre hozhatók. Kétségtelenül közös nevező például, mint már jeleztem, hogy mindkét tábor fenntarthatóságot akar, ha éppen az elválasztja is őket, hogy hogyan akarják a fenntarthatóságot. És mindkét tábor újra erőssé és versenyképessé akarja tenni Európát a világban, még ha éppen az választja is el őket, hogy hogyan akarják erőssé és verseny-
képessé tenni.

A viták mellett a közös nevező alapján akár tartalommal is megtölthető, amit az új német kancellár, Olaf Scholz üzent Lengyelországnak és általa egész Közép-Európának a német koalíciós szerződés aláírása után: ő jó kapcsolatokat akar. Előfordulhat, bár egyáltalán nincs kőbe vésve, hogy a két tábor között kulturált és konstruktív, de kemény és következetes vita alakul ki. Ez a következő hónapok európai fejleményeinek az egyik fő kérdése.

Ennek az új politikai térképnek a nagy vesztese az Európai Néppárt, amelyik ma már alig-alig van valahol hatalmon, és lényegében nincs mondanivalója a nagy európai vitában. Az ideologikus új baloldal alternatívája a pragmatikus új jobboldal.

Lehet az új politikai térképet szeretni vagy nem szeretni, egy előnye azonban kétségtelenül van: nevezetesen, hogy immár politikai képviselettel bírnak azok is, akik szeretik azt az irányt, amerre jelenleg Európa tart, meg azok is, akik nem szeretik. Igazi alternatívák vannak az európai politikában. Az európai polgárnak van miből választania. Ezt a helyzetet hívták a klasszikusok demokráciának.

A jó hír az, hogy az európai demokrácia az utóbbi hónapok fejleményeinek köszönhetően erősödött. Ma Európa demokratikusabb, mint a varsói csúcs előtt volt, és mi, magyarok mindent megteszünk, hogy a tagállamok és az Európai Parlament következő választásai tovább erősítsék a tényleges alternatívára épülő demokráciát Európában.

Azonban nemcsak Európáról van szó, hanem az emberek legnagyobb közös hazájáról, a teremtett világról is. Az európai pragmatikus tábor globálisan is alternatívát jelent az internacionalista ideológiákkal szemben.

Az 1945-ben létrejött világrend, amelynek alfája és ómegája az ENSZ Alapokmánya, értékalapú világrend. Legfőbb értéke a béke, az államok szuverén egyenlősége, az emberi jogok és a globális közjó.

Az új baloldali internacionalizmus ebből ki akarja iktatni a szuverén egyenlőséget. A szuverén államok hatás-
köreinek nagy részét a demokratikus legitimitás nélküli nemzetközi szervezetekre akarja átvinni, azaz egyfajta világkormányzást teremteni, kisebb részben pedig a demokratikus legitimitás nélküli civil szervezetekre akarja átruházni. Lopakodó hatáskör-átruházás – milyen ismerős! Számukra egy a lényeg: hogy a nemzetek és az államok legyenek minél gyengébbek.

A pragmatikus jobboldaliak – nemcsak az európaiak, hanem az amerikaiak, a japánok, az indiaiak, a brazilok és még sokan mások – meg épp ellenkezőleg: meg akarják erősíteni az államokat. Olyan globális nemzetközi együttműködést akarnak, amelyik megerősíti az államok képességét polgáraik biztonságának, szabadságának és jólétének a biztosítására. Ebben az értelemben tényleg konzervatív a pragmatikus tábor. Nem akarja felrúgni a világrendet. Nem akarja sem lerombolni, sem kicserélni az ENSZ-világrend értékalapjait.

Egyelőre még nem alakultak ki a pragmatikus új jobboldal paneljei, jelszavai, de vannak javaslatok a piacon.
Lehetne például az, hogy „fenntarthatóságot – okosan”. Vagy az, hogy „világforradalom nélkül is lehet jobb
a világ”. Vagy egyszerűen csak ennyi: „Nyugalom!”◼