A Hamasz és több kisebb gázai terrorszervezet mostani meglepetésszerű támadására éppen ötven évvel Izrael utolsó hagyományos háborúját követően került sor. További hasonlóság, hogy az őszi ünnepek miatt egy minden jel szerint fellazult figyelmű Izraelt ért a támadás. Több párhuzam mellett az ellenfél természetében és elérendő céljaiban is alapvető különbségek vannak. Az 1973-as jom kippuri háború során Egyiptom és Szíria nagy létszámú, jól felszerelt, gépesített haderejének összehangolt támadása lepte meg az éppen bűnbánat napjait tartó zsidó államot. Akkor Izrael sikeresen fordította meg a hadi helyzetet, szorította vissza a támadókat, és közelítette meg mind Kairót, mind Damaszkuszt saját gépesített hadosztályaival. A mostani háborút ezzel szemben közvetlenül egy terrorszervezettel szemben vívja, amely a mindösszesen 365 négyzetkilométeres Gázai övezetből indított nem hagyományos eszközökkel támadást Izraellel ellen.
Hagyományos katonai győzelmet márpedig önmagban a Hamasz nem érhet el.
Ugyanakkor a Hamasz támadása, ha a katonai értelemben nem is, de a terrorizmus logikája szerint hatékonyabbnak bizonyult, mint ötven éve az egyiptomi és szíriai haderők offenzívája. A cikk írásának pillanatában már megközelíti az ezer főt az izraeli halálos áldozatok száma, és több mint száz izraeli polgárt hurcoltak el és tartanak túszul a Gázai övezetben. A meglepetésszerű támadás reggelén a Hamasz terroristái több helyen megrohamozták a Gázai övezetet és Izraelt elválasztó biztonsági kerítést, felrobbantották a katonai állásokat, átvágták a kerítést és motorbiciklikkel, teherautókkal megindultak az izraeli települések, katonai célpontok és egy könnyűzenei fesztivál helyszíne felé. A szárazföldi beszivárgás mellett rakéták ezreit lőtték ki válogatás nélkül izraeli városokra, nem törődve azzal sem, hogy zsidó vagy arab lakosságot, esetleg muszlim szent helyeket pusztítanak el. A Hamasz támadásának logikáját sok szempontból lehet elemezni és magyarázni, azonban a formális katonai logika elbukik, amikor azt kellene értelmezni, hogy miért volt fontosabb a könnyűzenei koncerten közel háromszáz fiatalt lemészárolni menekülés közben, mint az izraeli haderő táborait bevenni. A válasz erre az, hogy
a Hamaszt nem lehet megítélni másként, mint terrorszervezetet,
amelynek célja, hogy félelmet keltsen, és destabilizálja az ellenségét, nem pedig a hagyományos katonai győzelem kivívása.
A háború első három napjának négy fontos kérdése volt. Az első természetesen az, hogy mikor sikerül megállítani, likvidálni, vagy visszaszorítani a Gázai övezetbe a Hamasz terroristáit és biztosítani a megtámadott izraeli településeket. Jelenlegi ismeretink szerint kilencedike délután az Izraeli Védelmi Erők visszavette az uralmat a Gázai övezet határán, azonban továbbra is tartózkodnak és követnek el támadásokat Hamasz fegyveresek izraeli területen, az izraeli biztonsági erők pedig folytatják ellenük a hajtóvadászatot.
A második kérdés, ami minden izraeliben és a nemzetközi közösségben is felmerült, hogy ez a támadás hogyan történhetett meg. A válaszokat csak hónapok múlva fogjuk megkapni, és a számonkérés ideje sem most van, először Izrael a győzelmet kívánja kivívni, valamint helyreállítani katonai elrettentő erejét. Azonban az bizonyos, hogy az izraeli katonai és politikai vezetők leginkább a jóval nagyobb fenyegetést jelentő északi frontra és Ciszjordániára koncentráltak. A gázai határ védelme biztosan nem volt elégséges, a kérdés csak az okok és a mértékek.
A harmadik és legfontosabb kérdés, hogy
belép-e a háborúba a libanoni Hezbollah és esetleg más terrorszervezet az Irán által vezetett „ellenállás tengelyéből”.
A Hezbollah jelentette fenyegetés többszörösen meghaladja a Hamaszét a maga több tízezres fegyveres erejével és százezer fölötti rakétaarzenáljával. Amennyiben kétfrontos háború indul Izraellel szemben, akkor az regionális konfliktust jelent beláthatatlan következményekkel. A józan ész azt diktálja, hogy ezt a Hamasz kivételével minden fél el kívánja kerülni, Izrael is és Irán is, amely mind a Hezbollah, mind a Hamasz terrorszervezeteket évtizedek óta támogatja. Irán szerepe vitatott a mostani háború megtervezésében, kérdéses, hogy pontosan milyen mértékű anyagi és tervezési segítséget nyújtott a Hamasznak. Az azonban biztos, hogy a formálódó izraeli–szaúdi–amerikai biztonsági egyezmény Irán hatalmi ambícióit és érdekeit súlyosan sértette volna. Nem nehéz elképzelni, hogy a Hamaszt ennek megakadályozására hajlandó lett volna beáldozni; a mostani háborúval a közel-keleti regionális béke mindenképpen távolabb került.
A negyedik kérdés a jövő. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy a háború célja megsemmisíteni a Hamasz kormányzási és katonai képességeit. Az izraeli ellenzék több pártja ennél is tovább menne, a Hamasz teljes megsemmisítését követelik. A Gázai övezetbe való izraeli szárazföldi bevonulásnak jelenleg csak a mértéke kérdéses, nem az, hogy megtörténik-e. A következő napokban az izraeli légierő és tüzérség megsemmisíti a Hamasz erődített állásait mielőtt a mintegy százezer fős, a gázai határon összevont szárazföldi erő behatol az övezetbe. Mindemellett azonban az izraeli főerők, a jelenleg közel fél millió fegyverben álló izraeli katona továbbra is az északi határ védelmére van összevonva, így elrettentve a Hezbollahot és Iránt a beavatkozástól. Amennyiben ez sikerül, úgy Izrael annak függetlenségi háborúja óta a legtöbb civil áldozattal járó konfliktusa izraeli stratégiai győzelemmel zárulhat, mivel ezáltal kiiktatják a déli ellenséget és a kétfrontos háború fenyegetését, legalábbis középtávon. Egy regionális háborúnak azonban beláthatatlan következményei lennének. A legfőbb kérdés tehát, hogy milyen szintig eszkalálódik a konfliktus, ezt azonban minden bizonnyal nemcsak az izraeliek, de ellenségeik sem tudják jelenleg megmondani. Egy óráról órára, napról napra változó helyzetben kell megtalálni a tartós béke felé vezető utat és biztosítani, hogy hasonló támadás soha többet ne történhessen meg.
A szerző Közel-Kelet-szakértő, biztonsági elemző
