„– Hallott-e róla, hogy itt valaha, a háború után egy nagy tábor volt?

– Konkrétan itt? Ligetfalun, igen.”

Így kezdődik a könyv, mely egy Pozsonyhoz egészen közeli, máig eltitkolt koncentrációs tábor tragikus történetét dokumentálja. Ligetfalun rengeteg ártatlan magyar és német származású embert – civileket, asszonyokat, sőt csecsemőket is! – gyilkoltak meg jóval a második világháború befejezése után az akkori Csehszlovákiában, akiknek a bűne mindössze az volt, hogy más nyelven beszéltek. A Közép-Európában valószínűleg példátlan gaztettről eddig csupán két író, Grendel Lajos és Jezsó Ákos emlékezett meg szépirodalmi műben, ám a közelmúltban Géczy Dávid filmrendező és Udvardy Zoltán újságíró dokumentumfilmet forgatott a helyszínen Népirtás Pozsonyligetfalun címmel.

A film és személyes élményei alapján írta meg történelmi dokumentumkönyvét Udvardy Zoltán, akinek az egyik legnagyobb megdöbbenést az okozta, hogy az első ember, akit megszólított, bevallotta, hogy tudott a szörnyűségről, amit nemcsak az akkor regnáló hatalom, hanem annak utódja, a mai Szlovák Köztársaság is gondosan eltitkolt. És nem csupán az első megszólított hallott az ügyről, hanem a második, a harmadik és a negyedik is… helybéliek és messze földről érkezett szlovákok egyaránt.

A könyv a Rejtőzködő Európa sorozatban látott napvilágot.