Gniezno, ezer évvel ezelőtt az első lengyel király, Bátor Bolesław koronázásának helyszíne két alkalommal fogadta Szent II. János Pál pápát. Első gnieznói látogatásakor, 1979-ben Európa nagy politikai változások küszöbén állt. A Szentatya a gnieznói katedrálisban, Szent Adalbert sírjánál jelentette ki, hogy a közép-európai népek apostolának lelki örökségére „Európa lelki egységének szimbólumaként” tekint.

II. János Pál pápa Gnieznóban 1979-ben (forrás: Barbara Bartkowiak, CC BY-SA 4.0, Wikimedia Commons)

 

Szent II. János Pál mindig is hangoztatta, hogy a vasfüggöny és az ideológiák által megosztott Európa minden külső körülmény ellenére is egy és oszthatatlan keresztény lelki-szellemi egységet alkot. 1988-ban az Európai Parlamentben tartott beszédében így fogalmazott:

„Európa két tüdejének, Keletnek és Nyugatnak egysége egyszerűen elengedhetetlen ahhoz, hogy Európa teljes mértékben önmaga lehessen.”

Szent Adalbert emlékét Közép-Európában még a vallási üldözések sötét időszakában is életben tartották. Kultusza a kommunizmus bukása után megerősödött a régióban. Alapítványokat, egyesületeket és intézményeket neveztek el róla, azzal a meggyőződéssel, hogy azoknak a misszionáriusoknak vagyunk az örökösei, akik nemcsak a keresztény hitet hirdették földünkön, hanem kultúránkat olyan új keresztény emberképpel gazdagították, amely akkoriban joggal vált az európaiság szinonimájává. Mert ez a három fogalom: kultúra, kereszténység és Európa egységes világképet hivatott alkotni Közép-Európa szellemi identitásában.

II. János Pál szerint ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy

térségünk misszionáriusai, Szent Adalbert mellett Szent Cirill és Metód, Szent Gellért „képesek voltak ötvözni a keleti és a nyugati lelki hagyományokat”.

Mélyen hívő lelkipásztorok voltak, akik megértéssel kezelték az itt élő népek nemzeti és kulturális sajátosságait, melybe „elültették a keresztény hit nemes magvát”, és így maradandó nyomot hagytak nemzetünk történelmében. Misszionáriusi munkájuknak és tanítványaiknak köszönhetően a kereszténység Közép-Európában kezdettől fogva olyan értékeket jelentett, melyeknek szerves része volt az emberi méltóság védelme, az életminőség emelése és az oltalomra szoruló szegények szolgálata.

A pápa életműve jelentősen hozzájárult a jaltai világrend összeomlásához, a berlini fal leomlásához. Mindezekért azonban Közép- és Kelet-Európa népeinek súlyos szenvedéseket kellett elviselniük. Pedig a szabaddá váló társadalmak abban hittek, hogy a kommunizmus bukása utáni új időszámítás új lehetőségeket teremt majd a fejlődésre és az európai egység építésére, nagy reményeket fűztek a Nyugat-Európához való gyors „felzárkózáshoz”.

A Szentatya második gnieznói zarándoklatának homíliájában hangsúlyozta, hogy miként Szent Adalbert is viharos időket, tragédiákat élt át, és végül élete vértanúhalállal végződött, úgy Közép-Európa népei is viharos és szörnyű XX. századot tudnak maguk mögött, melynek elmúltával joggal reménykedtek abban, hogy új utak, új lehetőségek nyílnak meg előttük. Arra kérte az európai vezetőket, hogy közös, kreatív együttműködésben vegyenek részt a béke megerősítésének és az egység építésének folyamatában.

Szent Adalbert vértanúhalála – a gieznói székesegyház bronz kapujának részlete (Albertus teolog, CC BY-SA 4.0, Wikimedia Commons)

 

Ellenezte, hogy az új európai rendben olyan viszonyok uralkodjanak, melyekben a gyöngébb országok lemaradnak a fejlődésben a nagyobb és gazdagabb országok mögött. Kérte, hogy az államok és társadalmak vezetői a demokratikus intézmények megerősítése, a gazdasági fejlődés, a nemzetközi együttműködés és az életszínvonal emelése mellett fordítsanak figyelmet „az emberi személyiség minden dimenziójának fejlesztésére” is. A politikai rendszernek úgy kell működnie, hogy „mindig tiszteletben tartsa minden ember méltóságát”, mindig

ápolja „a szolidaritás szellemét, amely egyik polgártársunkat sem hagyja az élet peremére szorulni”,

és mindenki számára lehetővé tegye a kulturális és vallási értékekhez való hozzáférést. A Szentatya szerint Európának olyan útra kell lépnie, amely megerősíti a múltból fakadó keresztény szellemi egységet.

Sajnos, mindez pusztába kiáltott szó maradt. Tizennyolc évvel első, 1979-es gnieznói zarándoklata után a pápának szomorúan kellett megállapítania, hogy az önrendelkezés jogának visszaszerzése és a politikai, gazdasági szabadságjogok kiterjesztése nem jelentett elegendő eszközt az európai egység újjáépítéséhez. Akkor hangzottak el máig emlékezetes szavai: „Nem mondhatjuk-e, hogy az egyik, a látható fal leomlása után egy másik,

egy láthatatlan fal magasodott fel, amely továbbra is megosztja kontinensünket – egy fal, amely az emberek szívén halad keresztül?”

Ez a fal félelemből, agresszióból, a különböző származású, bőrszínű, vallási meggyőződésű emberek iránti megértés hiányából, a politikai és gazdasági önzésből, valamint az emberi élet értéke és méltósága iránti érzékenység gyöngüléséből épül. S úgy gondolta, hogy „a közelmúltbeli gazdasági, politikai és társadalmi eredmények nem tudják elhomályosítani ennek a falnak a létezését, melynek árnyéka egész Európára rávetül”.

A pápa ennek a helyzetnek az okát a lelki-szellemi alapok hiányában látta, és úgy vélte, hogy „Európa addig nem lesz egységes, amíg nem válik lelki közösséggé.” „Az európai identitás alapja a kereszténység, a lelki egység jelenlegi hiánya pedig elsősorban a keresztény önismeret válságából fakad”. Jézus Krisztus kinyilvánította az ember méltóságát, Ő a garanciája ennek a méltóságnak. A pápa határozottan kijelentette, hogy az európai egységnek az egyetemes keresztény értékeken kell alapulnia.

Szent Adalbert imádkozik – példája arra emlékeztet hogy Európa új rendjét nem lehet felépíteni a lelkileg megújult ember nélkül (Krzysztof Mizera, CC BY-SA 4.0, Wikimedia Commons)

 

Beszédében pápaságának kezdetén tett első felhívásához visszatérve hangsúlyozta: „Az emberi jogok, a szabadság, az egyenlőség, a testvériség, a szolidaritás és az emberek közötti szeretet tiszteletben tartása érdekében arra kérem önöket: ne féljenek! Nyissák meg kapuikat Krisztus előtt! Krisztus nélkül az embert megérteni nem lehet. Ezért ma az emberi szívekben felemelkedő fal, ez az Európát megosztó újabb fal nem fog leomlani anélkül, hogy visszatérnénk az evangéliumhoz. Krisztus nélkül nem lehet tartós egységet építeni. S még kevésbé lehet elérni azzal, hogy elvágjuk magunkat azoktól a gyökerektől, amelyekből Európa nemzetei és kultúrái kinőttek, és megtagadjuk az elmúlt századok nagy lelki gazdagságát.” „Szent Adalbert példája arra emlékeztet minket, hogy

az új rendet nem lehet felépíteni a lelkileg megújult ember nélkül,

mert ez minden társadalom legerősebb alapja.”

Ma ismét sokat hallunk egy új világrend kialakulásáról, miközben Európa egyik tüdeje háború miatt vérzik, a másik pedig mintha már csak lélegeztetőgéppel lenne működőképes. A kilencvenes évek politikai változásai óta talán soha nem voltunk ilyen messze milliók álmainak II. János Pál pápa által sürgetett megvalósításától, a két európai hagyomány közötti lelki egység megteremtésétől, s attól a megújulásból születő emberi lelkiségtől, amely ezt az egységet meg is tudná valósítani.

Az óhajtott felzárkózásból konzumidiotizmusba hajló fogyasztói verseny lett. Ennek következtében keresztény kultúránk alapjainak a történelem során talán még sohasem látott (s ezúttal nem felsőbb parancsszóra kibontakozó) elutasításával, megvetésével és megtagadásával találkoztunk. A keresztény értékek, és velük együtt az Isten által nekünk ajándékozott emberi méltóság,

az emberi élet tisztelete napról napra súlytalanabb érvként jelenik meg az európai kontinens új „vezetőinek” cselekedeteiben,

erkölcsi életében és politikai döntéseiben.

Fogyasztói verseny... (Pixabay)

 

De, amikor legnagyobb a sötétség, akkor van a legnagyobb szükség a remény fényére. Talán éppen a jelenlegi, a szakadék szélén egyensúlyozó európai és világhelyzetnek kell ráébresztenie bennünket II. János Pál pápa igazára: „Európa addig nem lesz egységes, amíg nem válik lelki közösséggé!” Mert a mai világ által kínált átmeneti értékek nem képesek új reményforrást adni a „vén Európa” megfáradt nemzeteinek.

A kereszténységen kívül minden más megváltás-ideológiaként eladott „megoldás”, mely az emberi fejlődés illúziójával kecsegtet, kiút helyett csupán zsákutcába vezet.

Európa „két tüdejének” ma mindenekelőtt békére és gyógyulásra, nem rombolásra és kivéreztetésre van szüksége.

A szent pápa által felvázolt lelki egység helyreállításának álmát pedig soha nem szabad feladni. Európa megmaradása és jövője biztosításának folyamatában ennek össze kell kapcsolódnia Kelet és Nyugat ma elveszettnek tűnő egysége helyreállításával. Ennek kiindulópontja azonban mindenekelőtt az európai ember lelki megújulása, valamint kultúránk alapvető keresztény értékeinek újbóli felfedezése, elfogadása és morális normává alakítása lenne.

Szent II. János Pál pápa mindezt az európai civilizáció lelki alapjának nevezte. A háború helyett mindannyian békében szeretnénk élni. Ehhez kemény munkára van szükség, amit mindenkinek önmagában kell elkezdenie.

Döntsük le a félelem, az agresszió és az önzés falait, amelyek szívünkben emelkednek,

úgy, ahogyan nagy pápánk buzdított minket: „Ne féljetek! Nyissátok meg az ajtókat Krisztus előtt!”

 

Nyitókép: II. János Pál pápa lengyelországi látogatásán 1979-ben (forrás: Gov.pl, CC BY 3.0, Wikimedia Commons)