Sokat változott a világ, különösen az elmúlt szűk negyed évszázad során. Huszonnégy évvel ezelőtt, az akkor még fiatal és energikus vezetőként bemutatkozó Vlagyimir Putyin ellátogatott a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság fővárosába, ahol akkor sem fordultak meg sűrűn más országok vezetői. Putyin akkor az éppen talpra álló Oroszországot képviselte, amely a nyugati kapcsolatokat tekintette prioritásnak, de nem akarta veszni hagyni az összeomlott birodalom perifériáin lévő korábbi szatellitországokat sem. Az elmúlt napokban az orosz elnök másodszor is ellátogatott Phenjanba, de a körülmények nagyon megváltoztak. Vlagyimir Putyin idős és megfáradt, nemzetközi téren pedig elszigetelt vezetőként érkezett a KNDK-ba, hogy a „nyugati országokkal” szembeni együttműködésről egyeztessen Kim Dzsong Ün észak-koreai diktátorral.
A phenjani találkozót orosz részről egyértelműen a kényszerűség diktálta. Az ukrajnai hadszíntéren folyamatos szükség van azokra a tüzérségi lőszerekre, katyusaszerű rakéta-sorozatvetőkbe való muníciókra és ballisztikus rakétákra, amelyekből a KNDK bőségesen rendelkezik tartalékokkal. A világsajtó először 2022 szeptemberében számolt be arról, hogy Oroszország és Észak-Korea alig tizenhét kilométeres közös határszakaszán fegyverekkel megrakott tehervonatok haladnak keresztül, 2023 júliusában Szergej Sojgu akkori orosz védelmi miniszter már egy phenjani fegyverkiállításon szemlélgette az észak-koreai hadiipar büszkeségeit, egy hónappal később pedig orosz teherhajókról készítettek műholdképeket, amelyek a KNDK egyik kikötőjéből Vlagyivosztok közelébe szállítanak tisztázatlan konténereket. Végül a tavalyi év utolsó napjaiban érkeztek először hírek arról, hogy az orosz hadsereg észak-koreai gyártmányú rakétákat vetett be az ukrajnai hadszíntéren.
Leningrádi hasonlat és békeoffenzíva
Sokat változott a világ az elmúlt hét-nyolc év során is. 2017-ben ugyanis a KNDK folyamatos erődemonstrációi – nukleáris próbarobbantások, rakétatesztek – széles körű nemzetközi egységfront létrejöttét eredményezték, hogy véget vessenek a phenjani rezsim öntörvényű magatartásának. A nemzetközi közösség büntetőintézkedéseit akkor Oroszország és Kína is megszavazta, így akkoriban úgy tűnt, hogy sikerül nyomást gyakorolni a phenjani rezsimre. Az egyre szigorúbb büntetőintézkedések hatására az észak-koreai propaganda a „blokád alá vont Leningrádhoz” hasonlította az országot, de a Kim-család végül egy gyors fordulattal úgy döntött, hogy váratlan béke- és mosolyoffenzívára váltanak. Ennek az eredményei lettek a Korea-közi csúcstalálkozók 2018-ban, illetve Kim Dzsong Ün személyes találkozói Donald Trump amerikai elnökkel. A barátkozás azonban rövidesen korlátokba ütközött: az amerikaiak hallani sem akarnak a szankciók felfüggesztéséről egészen addig, amíg a Kim-rezsim le nem mond az atomhatalmi ambíciókról és a hozzá tartozó rakétafejlesztésekről. Így a KNDK ismét visszavonult szögesdrótjai és homokzsákjai mögé, ami ráadásul egybeesett a koronavírus-világjárvány eszkalációjával is. A Phenjanban rezidens diplomáciai missziók nagy része távozott is az országból, a kínaiak és az oroszok azonban maradtak. Az előbbiek saját érdekszférájuk részeként tekintenek a Koreai-félsziget északi részére, az utóbbiak pedig felcsillanni látták azt a reményt, hogy az orosz pozíciók helyreálljanak a KNDK-ban.
Kim Dzsong Ün várja vendégét a phenjani repülőtéren
Érdekszférák
Ezen a ponton érdemes egy pár szót ejteni az érdekszférák kérdéséről. A Koreai-félszigetre a történelem során a legnagyobb fenyegetést mindig a különböző kínai dinasztiák jelentették, a koreai királyság csak 1895-ben szabadult ki a kínai hűbéri felsőbbség alól. Ezt követően rövid orosz–japán vetélkedésre került sor, ami a két rivális birodalom között 1904–1905-ben háborút eredményezett. A cári birodalom vereségével Korea a Japán Birodalom gyarmata lett, majd 1945-ben megosztották a harmincnyolcadik szélességi fok mentén. Az északi rész a Szovjetunió érdekszférájába került, a déli rész pedig az Egyesült Államokéba. A KNDK a ceaușescui Romániához hasonlóan öntörvényű és függetlenségre törekvő rezsim volt, de mégis a szovjet érdekszféra részét képezte. Az 1990-es évek elején mindez megváltozott, és a KNDK – a koreai történelem tradícióit folytatva – a kínai érdekszféra része lett.
A kínai befolyás folyamatos növekedése azonban fojtogatóvá vált a KNDK számára, ráadásul nem csupán a korábbi évszázadok történelmi tapasztalatai miatt. Kína ugyanis igyekszik korlátokat szabni a phenjani rezsim ámokfutásának, többek között azért, mert az észak-koreai nukleáris próbarobbantások a kínai határvidéket is fenyegették, az észak-koreai rakétatesztek pedig rendre amerikai flottamanővereket eredményeznek a kelet-ázsiai vizeken. Az ukrajnai háborúval a „globális Nyugat” engesztelhetetlen ellenségévé vált putyini Oroszország azonban rákényszerült, hogy a KNDK asszisztenciáját vegye igénybe a harcok folytatásához, ezzel pedig Phenjan és Moszkva közös nevezőre talált.
„Nagy ajándék”
Bár a közelmúltban lezajlott phenjani csúcstalálkozó során úgy tűnhetett, hogy mindkét fél a kölcsönös előnyszerzés érzésével ül a tárgyalóasztalnál, de a kialakult helyzet hosszú távú győztesének a KNDK tekinthető. Egyrészt mindenfajta kompromisszum nélkül sikerült kitörniük a „blokád alá vont Leningrád” állapotából, másrészt Kína fojtogató érdekszférájából is sikerül távolodniuk az orosz kártya kijátszásával. Fontos megemlíteni azonban, hogy Észak-Korea nyilván sok mindent kér is cserébe Oroszország feltétlen támogatásáért. Victor Cha amerikai politológus azt írja elemzésében, hogy valami „nagy ajándékot” kérhetnek a putyini vezetéstől. Ez pedig a folyamatos technológiai transzfer lehet, ami modernizálhatja az elavult észak-koreai fegyvergyártást a rakétatechnológiától a tengeralattjáró-gyártásig.
A hírügynökségi jelentésekben a csúcstalálkozó kapcsán az a megállapítás szerepelt, hogy az aggodalomra leginkább okot adó fejlemény az a kölcsönös védelmi egyezmény, amelyet a felek kötöttek egy harmadik ország részéről érkező támadás esetére. A legaggasztóbb dolognak azonban korántsem ez a szimbolikus és demonstratív egyezmény tekintendő, hanem sokkal inkább az, hogy Putyin és Kim kézfogása az észak-koreai hadiipar modernizálódását és felfutását fogja eredményezni. Sokat változott a világ 2017 óta, amikor még közös nemzetközi cél volt Észak-Korea megregulázása.
A szerző Korea-kutató, volt szöuli nagykövet, az NKE John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa
Nyitókép: Virág a Phenjanba érkező orosz elnöknek június 18-án
