Már a Momentum Mozgalom rövid tündöklése is jelezte a választói elégedetlenséget a 2010 előtti baloldali és liberális pártokkal szemben, megújulásra való jól érzékelhető képtelenségük miatt. Fekete-Győr András harmatsúlyú politikai karaktere és a kampányban elkövetett hibái azonban rövid úton kiábrándították a huszonéves gárdában reménykedőket. Az így kialakult politikai vákuumba azután bombaként csapódott be Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, aki talán csak
Torgyán József egykori (kérészéletű) tündökléséhez hasonlítható intenzitással szerezte meg a politikai messiásra várók támogatását.
Márki-Zay természetesen nem a semmiből érkezett; már első polgármesteri kampánya révén országos ismertségre tett szert. Az összes ellenzéki párt beállt mögé, benne látva esélyt arra, hogy szimbolikus győzelmet arathassanak a Fidesz egyik fellegvárában, Lázár János (akkori) kancelláriaminiszter szűkebb pátriájában. Márki-Zay Péter egy középváros sértett választópolgárainak politikai immunreakciójaként lépett a közélet porondjára, polgármesterként megállta a helyét és nemsokára újraválasztatta magát.
Márki-Zay nem egyedi jelenség, hosszabb sora van azoknak a kisebb városoknak Esztergomtól Vácon és Pakson át Szentendréig, ahol a többségben lévő, hagyományosan jobbra szavazó polgárok megelégelték a Fidesz – politikai ízlésüknek nem megfelelő – polgármesterének működését, és egy helyben jól ismert személyiséget ellene indítva megszerezték a város irányítását.
Hódmezővásárhelyen helyben hiteles jobboldali személyiséggel a Fidesz szociológiai okokból verhetetlen lenne. Hogy mégsem így történt, az nyilván a helyi Fidesz-politikusok gyenge teljesítményét jelzi; a pártközpont azonban kiállt e politikusok mellett. Ez paradox módon részben a párt szervezeti erejéből adódik, aminek alapja az egység és fegyelem, ami a Fideszt a rendszerváltó pártok közül a legsikeresebbé tette.
A pártegység azért válhatott domináns politikai értékké, mert a Fidesz vezetői számára meghatározó negatív élmény és tanulság volt a kilencvenes évek jobboldali pártjaiban megmutatkozó önpusztító, sokszor az anarchiáig menő belső megosztottság, amit ráadásul a Fodor-szárny kiválásakor maguk is megszenvedtek.
E tapasztalat vezethetett oda, hogy az évek során a hazai közélet egyedülállóan egységes, fegyelmezett, egyszólamú, professzionális propagandával működő pártját építették fel. A politikában a sikert szavazatokban mérik, ez a párt pedig vitán felül, Európában is párját ritkítóan sikeressé vált.
Mellékhatásként azonban fokozatosan
kiszorultak a kritikusabb alkatú politikusegyéniségek, amit azonban a pártvezetés, ha nem is örömmel, de egyfajta költséghaszon-elemzés alapján elfogadott,
miután az ebből fakadó lemorzsolódást hosszú ideig bőségesen ellensúlyozta az indulat vezérelte propaganda által megszerzett alacsonyabb képzettségű vidéki tömegek támogatása.
A Fidesz vezetői és „spin-doctorai” többször elmondták, negatív példaként hivatkozva az MDF-kormányzás, sőt bizonyos szempontból az első Orbán kormány tapasztalataira is, hogy a legjobb program is csak választási győzelmet követően valósítható meg. A három egymást követő, ráadásul kétharmados győzelem pedig igazolta az egységes és fegyelmezett politizálás létjogosultságát. A Fidesz sikerét persze nagyban elősegítette az ellenzék megosztottsága, e téren azonban az elmúlt hónapokban látványos változások történtek. Márki-Zay Péter e változások egyik kovácsa.
Az időközi polgármester-választáson aratott győzelmét követően a 2019. évi önkormányzati választásokon az ellenzéki pártok koordinált fellépését szorgalmazó, független önkormányzati vezetőket és országosan ismert közéleti személyiségeket is alapítóként megnyerő Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökeként jelezte egyre határozottabban országos politikai ambícióit. Ami találkozott az egységes ellenzéki fellépésért munkálkodó befolyásos politikai háttérszereplők útkeresésével. E körök egyik jellegzetes figurája, Ungváry Rudolf régóta hangoztatja, hogy Magyarország történelmileg egy jobboldali karakterű ország (lásd az 1945-ös nemzetgyűlési választásokat), ahol
a jobboldal legalább egy részének megnyerése nélkül a baloldal szabad választásokon csak kivételesen kerülhet hatalomra.
Márki-Zay Péter egy Ungváry-féle politikai narratíva számára lottóötössel ér fel. Meggyőződéses konzervatív szülőktől származó, ugyanakkor a balliberális tábor törekvéseit támogató, hétgyermekes, templomjáró katolikus apát, egyházközségi elnököt nem lehet fél év alatt felépíteni. Ilyet legfeljebb találni lehet, és kihasználni a maguk politikai céljaira. A forgatókönyvet megejtő őszinteséggel tette közkinccsé a fiatalabb Ungváry, a történész Krisztián.
Az előválasztások második fordulója előtt Ungváry Krisztián azzal kampányolt a hódmezővásárhelyi polgármester mellett, hogy Dobrev Klára helyében Márki-Zay Péterre szavazna. Az előválasztás ugyanis nem arról szól, hogy egy (esetleges) ellenzéki győzelem után kié lesz a politikai hatalom. Ez ugyanis már az első fordulóban eldőlt:
a legnagyobb frakciót adó DK-é, emellett még a szocialistáké és a Jobbiké. Márki-Zay Péternek ellenben még frakciója sem lenne,
így hiába kerülhetne a miniszterelnöki székbe, legfeljebb a Momentum támogatná.
Ungváry Krisztián megismétli Ungráry Rudolf régóta hangoztatott érvét: az ellenzék csak akkor nyerhet, ha tömegesen vonz be jobboldali szavazókat is. Mivel azonban Dobrev Klárával nem fogják tudni megszólítani a jobboldalt, akik kicsit is józanul mérlegelnek, Márki-Zayra fognak szavazni. Teljesen mindegy, hogy mit gondolunk Márki-Zay egyes kijelentéseiről, nyugtatgatja ifjabb Ungváry a berzenkedőket. Még ha nyerne, akkor sem biztos, hogy ő lesz a miniszterelnök hosszú távon, de ha ő is lenne, akkor sem áll majd módjában azokat az elképzeléseit végrehajtani, amelyhez nem szerzi meg a baloldali pártok támogatását. A szókimondó Bauer Tamáséhoz méltó tiszta beszéd…
A koncepció az első körben kiválóan működött. Márki-Zay Péter nemcsak meggyőző többséggel győzött az előválasztás második fordulójában, de a kieső és visszalépő jelöltek csalódott, a második fordulóban már nem szavazó támogatói helyett több mint kétszázezer új szavazót is hozott, a politológus Szentpéteri Nagy Richárd szerint főként az ellenzékkel és a kormánnyal szemben egyaránt kritikus fiatalok közül. Ők most megtalálták a maguk jelöltjét Márki-Zay személyében, aki ki tudta használni a DK magas elutasítottságát. Győzelmétől megmámorosodva ki is mondta: „Leváltottuk az ellenzéket!”
Aligha lehet kétségünk, hogy a „leváltott” ellenzék pártjai, amelyek Ungváry Krisztián szíves közlése (és a józan ész) szerint majd a valódi hatalmat birtokol(hat)ják, ezt a megalázó kijelentést felírják a többi közé, s adott esetben törleszteni fognak. Ami aligha tágítja a frissen választott miniszterelnök-jelölt mozgásterét. Ámbár olyan nagyon nem is biztos, hogy tágítgatni akarná. Az eltelt bő két év közös politizálása ugyanis láthatóan kezdi közös platformra hozni a hívő katolikus mivoltát megvalló, ám az egyházi tanítást egyre szabadabban kezelő Márki-Zayt újsütetű harcostársaival.
Az egyház (Ferenc pápa által éppen magyarországi látogatásán megerősített) álláspontjától ugyanis magát hangsúlyozottan függetlenítve a leendő ellenzéki listavezető „természetes”-nek nevezi, hogy
az azonos jogok szexuális orientációtól függetlenül kiterjednek a házasságra és a gyermekvállalásra is.
Hogy itt homoszexuális párok esetében a béranyaságra vagy az örökbefogadásra gondolt-e, azt nem részletezte.
Ugyanazzal a lendülettel kiállt a házasság kiemelt támogatásával szemben is: „nem kaphat egy gyerek kevesebb támogatást, csak mert a szülei nem házasodnak össze”. Hogy esetleg éppen a gyerek érdekeit szolgálja, hogy egyes támogatások házasságkötésre, vagyis a családi kötelék komolyabb vállalására ösztönzik a párokat, az a Márki-Zay-féle konzervativizmusban már nem tényező. A képlet egyszerű és ismerős: a házasság fontos a homoszexuálisoknál, ám lényegtelen a gyerekes családoknál.
És miközben józanul a demográfiai ösztönző programok megőrzése mellett foglalt állást, a megszokott szociálliberális érveléssel mossa össze
a gyermekvállalást ösztönző és a jövedelmi szegénységet enyhítő, a polgári kormányok esetében politikai filozófiájukban és módszereikben is merőben különböző támogatásokat
(„a családtámogatásoknál nagyon nagy rész azoknak a családoknak jut, akik egyébként is tehetősek, és lényegesen kisebb szerepet kapnak a támogatásból azok, akik ténylegesen rászorulnak”).
Hasonlóképpen a megszokott ellenzéki frazeológiával áll ki az alaptantervben meghatározni kívánt közös nemzeti minimummal szemben is: „Ha ők fontosnak tartanak egy költőt, akkor neki benne kell lennie az anyagban, ha nem tartják fontosnak, akkor azt nem szabad tanítani.”
Kíváncsian várjuk, vajon egy hullámhosszra kerül-e Dobrev Klárával is, aki a napokban késztette határozott tiltakozásra a szelíd és független gondolkodású Fabiny Tamás evangélikus püspököt, ismét azzal keltve hangulatot az egyházi iskolákkal szemben, hogy azok a többinél háromszor-négyszer nagyobb állami támogatást kapnak, s kiválogatják a jó családból, gazdag családból származó gyerekeket.
De ha még a sarkára is áll, szerepéről (sok) mindent elmond a közismerten ellenzéki Kossuth-díjas színész, Röhrig Géza: Márki-Zay nem tökéletes, „de hát nem is ezért szeretjük. Amiért szeretjük, az például az, hogy kihívta és legyőzte Lázár Jánost”.
