A gyermekvállalás kitolódásának mentális okai közé tartozik az ifjúság riasztó tájékozatlansága a házassággal és a családdal kapcsolatban, miközben a genderideológián alapuló családellenes progresszív médianyomás nehezedik rájuk. Nincsenek valódi közösségek, nincsen védőháló a házasság és a család mögött, fogyasztás-központúság érvényesül, hagyjuk, hogy az önzés eluralkodjon.
Ha a gyermek közjó is, logikus, hogy
a gyermeknevelés költségeinek legalább egy részét, valamint az anya gyermeknevelés miatt kieső jövedelmét az állam valamilyen szinten kompenzálja,
illetve olyan szolgáltatásokat nyújtson a gyermekes családoknak, amelyek megkönnyítik az életüket. Mindennek költségeit a társadalom egészének kell állnia. A családi kedvezményt nehezen tudja igénybe venni egy sokgyermekes család, ha az anya otthon van. Akkor valóban egy jól kereső apára van szükség.
Magyarországon hiányzik a családok szempontjait előtérbe helyező lakáspolitika. A népesedéspolitikának gazdasági céljai (is) vannak, az intézkedések alapvetően az építőipari konjunktúrát szolgálták. Előre látható volt, hogy a spekuláció le fogja fölözni a támogatásokat, s beindul egy erőteljes áremelkedés. Az államnak nem volna szabad teljesen kivonulnia a lakásépítésből; az olcsóbb megoldások bemutatása az állam kiemelt feladata. Ma nagyon jelentős eladósodás árán lakástulajdonlásra kényszerítjük a fiatal párokat, miközben
csak az juthat otthonteremtési támogatásokhoz, akinek már van valamije.
Alapvető paradigmaváltásra volna szükség a lakhatás kérdésében. A család életciklusát össze kellene kapcsolni a lakás életciklusával. A fiatalok lakhatása bérlakásként induljon, és az idősek lakhatása is bérlakásként fejeződjön be. Ha a kettőt a körkörös lakhatás jegyében össze tudjuk kapcsolni, nagyon komoly mobilitást tudunk elindítani.
A beszélgetés első részét itt tekinthetik meg.
