A háborús vezetők akkor váltogatják tábornokaikat, írja a tudós diplomata, amikor veszítésre, nem pedig nyerésre állnak. Az orosz elnök január 11-én bejelentette, Valerij Geraszimov vezérkari főnök lép az alig néhány hónappal korábban, októberben kinevezett Szergej Szurovikin helyébe, az ukrajnai orosz haderő új főparancsnokaként. Az egyetlen értelmes magyarázat McFaul szerint:

Putyin látja, Oroszország vereséget szenved Ukrajnában.

Nem a vezércserében látja az amerikai diplomata az egyetlen jelét annak, hogy Putyin tudja, rosszul áll a szénája. Lemondta az év végi sajtótájékoztatóját, nyilvánvalóan nem akart még a lojális és megválogatott újságírók kérdéseire se válaszolni. Az ortodox karácsonyt a Kreml Angyali Üdvözlet-székesegyházában magányosan ünnepelte, nem éppen magabiztosságot sugallva.

Propagandistáiról lesír a rosszkedv. Egyikük, Szergej Markov így összegezte az előző évet: „Az USA volt 2022 fő győztese. Különösen Biden”. Makszim Jusin újságíró nemrég egy tévéműsorban azt mondta, hogy Oroszország „különleges katonai művelete” nem érte el eredeti céljait. Szergej Glazjev, Putyin volt tanácsadója nyilvánosan azon sopánkodott, hogy Oroszországnak nincs világos célja, szilárd ideológiája és erőforrása ahhoz, hogy megnyerje a kollektív Nyugat elleni háborút.

Putyin úgy tervezi, hogy a több százezer új katonával indítandó tavaszi offenzívájával megfordítja a 2022-es orosz veszteségeket. Ám még a járulékos sikerekkel sem lesz képes soha helyreállítani mindenható és mindentudó vezéri hírnevét alattvalói előtt. Nem heverheti ki a végzetes ukrajnai háborúját, mondja McFaul.

Először is az oroszok jelentős harctéri győzelmekre nemigen számíthatnak. Fegyveres erőiknek sem a képességeik, sem az akaratuk nincs meg ahhoz, hogy elfoglalják mind a négy tavaly ősszel – papíron – bekebelezett ukrán régiót, miközben sikeres ukrán ellentámadások valószínűsíthetők, különösen ha Zelenszkij megkapja az USA-tól és a NATO-tól kért támadó fegyvereket – harckocsikat, nagyobb hatótávolságú rakétákat és vadászgépeket. Putyin katonai dicsőség elérésével nemigen állítja helyre megtépázott hírnevét. Tisztában vannak ezzel a moszkvai oligarchák, a pekingi kommunista vezetők és az orosz nacionalista bloggerek is.

Másodszor, folytatja okfejtését az amerikai diplomata, Putyin Ukrajna barbár lerohanásával a legátfogóbb szankciókat váltotta ki, amelyeket valaha kivetett a Nyugat egy ország ellen, véget vetve két évtized orosz világgazdasági integrációjának. Az elszigeteltség mindaddig folytatódni fog, amíg Putyin hatalmon marad. A szankciók ragadósak. Csak akkor oldják fel őket, ha új, kevésbé agresszív és autokratikus vezető kerül hatalomra. Addig is az oroszok gazdasági romlással nézhetnek szembe, amit az üzleti elit már megértett és fájlal. Oroszország legképzettebb szakemberei tízezrével hagyták el a hazájukat, és ezrek próbálnak továbbra is elmenni. Putyin aligha nyeri vissza az orosz magánvállalkozók tiszteletét.

Harmadszor Putyin társadalmi támogatottságát gyérnek és csökkenőnek látja az amerikai szakember. A közvélemény-kutatások szerint ugyan a nép pártolja, de ezekre az oroszországi felmérésekre csak a kisebbség hajlandó válaszolni, ami aligha meglepő, amikor „a fegyveres erők bevetéséről szándékosan hamis információkat nyilvánosan terjesztők” tizenöt év börtönnel számolhatnak. Így csak a válaszolni hajlandó kisebbség támogatja a rezsimet, de a nem válaszoló többség feltehetőleg nem.

De még a valójában csalóka közvélemény-kutatások is azt mutatják, hogy a háború iránti lelkesedés csekély és fogytán,

és a szilárd többség az invázió azonnali véget vetését nézné jó szemmel. A konfliktussal kapcsolatos aggodalom egyre növekvő mértékéről is beszámol McFaul. Az elnök  támogatottságának demográfiai jellemzői pedig egyértelműek: az idősebb, vidéki, kevésbé képzett és szegényebb oroszok nagyobb arányban támogatják Putyint, mint a fiatalabb, városi képzettebbek és gazdagabbak. Putyin elveszíti a jövőt.

Más mutatókat is hasonlóan borúsnak ítél meg Putyin számára a Hoover Institution kutatóprofesszora. Az elmúlt évben nem alakultak ki az orosz imperializmust támogató szerves tömegmozgalmak, miközben háborúellenes tüntetésre gyakran került sor. Az invázió kezdete előtt Putyin letartóztatta Oroszország legnépszerűbb ellenzéki vezetőjét, Alekszej Navalnijt, aki börtöncellájából továbbra is elítéli a háborút. Ukrajna februári lerohanása óta közel 20 000 embert vettek őrizetbe a háború elleni tiltakozás miatt, közülük Alekszej Gorinov és Ilja Jasin hét, illetve nyolc év börtönbüntetést kaptak, mert elmondták az igazságot az orosz háborús atrocitásokról.

Putyin azonkívül betiltott számos független orosz médiacsatornát – köztük a Dozsgy tévét és az Eho Moszkvi rádiót –, a Twittert, a Facebookot és az Instagramot. Az orosz államilag ellenőrzött médiacsatornák nézettsége azonban csökken, miközben a közönség egyre inkább az emigrációból működtetett független médiát fogyasztja. A Navalnij emigrált csapata működtette YouTube-csatornák nézettsége 2022-ben drámaian megugrott, különösen miután Putyin szeptemberben bejelentette az új mozgósítást. (Alig egy héttel az elrendelése után annyi vagy még több férfi menekült el Oroszországból, mint ahányat behívtak).

A forradalmakat nehéz megjósolni, de Putyint továbbra sem fenyegeti az a veszély, hogy palotapuccs vagy népfelkelés dönti meg a hatalmát. Két évtizedes uralkodása alatt különösen elnyomó diktatúrát épített ki; belső köre retteg tőle, míg legfőbb kritikusai börtönben ülnek. És abban a valószínűtlen esetben, ha valamelyik háborúpárti bírálója átvenné a hatalmat, annak rezsimje nem bírná sokáig, mivel egyik militáns nacionalista sem rendelkezik tömegtámogatással vagy ideológiai vonzerővel.

A legvalószínűbb, hogy Putyin a közeljövőben is hatalmon marad, bár súlyosan megtépázott tekintéllyel és megfogyatkozott befolyással.

McFaul úgy véli, Putyin fölött eljárt az idő, ő maga kimerítette ötleteit. Ahogy Leonyid Brezsnyev Afganisztánban, úgy Putyin Ukrajnában túlterhelte országa képességeit. Sem ő,  sem a rendszere nem áll már többé talpra. Berendezkedése csak akkor kezdhet igazán bomlani, amikor már nincs hatalmon, de az óriási ukrajnai kudarc elindíthatja el a putyinizmus végét. Az utóbbi időben az orosz elnök viselkedéséből az tűnik ki, ezzel maga is többé-kevésbé tisztában van, fejezi be előrejelzését az Oroszország-szakértő.

A Washington Postban megjelent cikk itt olvasható.

Nyitókép: A szmuta, a zavaros idők, Szergej Ivanov festménye, 1897, Brodszkij Lakásmúzeum, Szentpétervár