A Gázai övezetben az elmúlt hat hónapban zajló harcokban, a palesztin nép és Izrael konfliktusa mellett, a térséget rendszerszinten leginkább meghatározó ellentét Irán és Izrael között feszül, és egyre inkább fokozódik. A két ország közvetlen harcba eddig nem került. Irán kiépítette az egész Közel-Keletet behálózó „ellenállás tengelyét”, és „helyettesítői”, a libanoni, jemeni, szíriai és iraki síita milíciák, illetve iráni expedíciós erők révén hajtja-hajtatja végre Izrael-ellenes katonai akcióit. Izrael erőfeszítéseit a szíriai frontra összpontosította, és a „háborúközi hadjárat” eljárásának keretében folyamatosan igyekezett megsemmisíteni a számára fenyegetést jelentő, Iránhoz köthető fegyvereket, létesítményeket és katonai személyeket. Az egyre pusztítóbb izraeli támadások sorából is kiemelkedett az április elsejei, Irán damaszkuszi konzulátusára mért légicsapás, amely az iráni Iszlám Forradalmi Gárda hét tisztjét, köztük két tábornokot likvidált. Ez a csapás olyan mértékben ásta alá Irán regionális státuszát, hogy az súlyos megtorlást helyezett kilátásba. Teherán közel kéthetes előkészületeket és egyeztetéseket követően április 13-án, szombat éjjel a legsúlyosabb előzetes várakozásokat is meghaladó támadást indított Izrael ellen.
A legsúlyosabb, mégis kalibrált
A mind jellegében, mind méretében rendkívüli iráni akció volt az első eset, hogy az iszlám köztársaság nem az általa támogatott milíciákon keresztül, hanem nyíltan, saját területéről és eszközeivel hajtott végre agressziót Izrael ellen. Másrészt a műveletben felhasznált eszközök száma is kiemelkedő volt. A mintegy százhetven öngyilkos drón, százhúsz ballisztikus és harminc cirkálórakéta olyan pusztító erőt képviselt, amelyet kevés állam lenne képes súlyos károk elszenvedése nélkül kivédeni. A támadás mégis úgy volt kalibrálva, hogy Izraelnek és partnereinek volt ideje felkészülni a csapássorozatra a károk minimalizálása érdekében. A világon elsőrangú, többrétegű izraeli légvédelmi rendszer kiválóan vizsgázott a támadás során, de a zsidó állam mellett felsorakozott nemzetközi koalíció szerepét sem lehet lebecsülni. Az Egyesült Államok mellett az Egyesült Királyság, Franciaország haditengerészete és légiereje, továbbá Jordánia, és ami még meglepőbb, Szaúd-Arábia is nyíltan bekapcsolódott a zsidó állam védelmébe. Összességében az Izrael ellen indított drónok és rakéták kilencvenkilenc százalékát sikerült még a levegőben megsemmisíteni. Csupán egy izraeli polgár sebesült meg a támadás során, és egy légibázis szenvedett kisebb károkat.
Bebizonyosodtak Izrael állításai
A védelem ilyen átütő sikere lehetővé tette, hogy Izrael ne érezze szükségét azonnali tömeges megtorló csapás indításának Iránnal szemben, hanem új, politikai és diplomáciai lehetőségek nyíltak meg előtte. Izrael célja egy olyan regionális biztonsági architektúra kiépítése, amelyben az arab államokkal ad hoc módon megvalósuló együttműködést állandó keretté lehet formálni az Egyesült Államok és más nyugati hatalmak külső támogatásával. Irán mostani agressziója erre kiváló alkalmat biztosít, hiszen részben megfordította a zsidó állammal szemben a térségben uralkodó negatív percepciót. A régió államai egyre nagyobb türelmetlenséggel szemlélték Izrael elhúzódó háborúját a Gázai övezetben, a zsidó állam érvei a konfliktus folytatására és a tekintélye fokozatosan erodálódott. Most azonban bebizonyosodott az izraeli politikai és katonai vezetők éveken át ismételt állítása, hogy Irán és partnerei közvetlen és súlyos veszélyt jelentenek Izraelre és a régió többi államára nézve. Irán a mostani támadásával egyrészről növelte rossz hírét és fenyegetését a térségben, és kétes kimenetelű kísérletet tett az Izraellel meglévő fenyegetési egyensúly felborítására. Másrészről súlyosan aláásta az arab államokkal való, az utóbbi években kialakított normalizációját, és Izrael oldalára tolta a régió több államát.
Az izraeli megtorlás aligha marad el
Izrael katonai doktrínájából kiindulva nem engedi meg, hogy határa mentén az országot fenyegető csoportok megerősödjenek, ezért folytatni fogja a hadjáratát az iráni célpontokkal szemben. Különösen a mostani támadást követően nem fogja engedni, hogy Irán és az általa vezetett tengely még több fronton alakíthasson ki erős állásokat. Annak érdekében, hogy ezeket a sorozatos katonai csapásokat Izrael a jövőben is viszonylag szabadon végrehajthassa, az április 13-i iráni támadást egyszeri, megismételhetetlen esetté szándékozik változtatni az erőteljes megtorlás által. Tekintettel azonban az izraeli légvédelem sikerére, Izrael válogathat az eszközökben, és a megtorló támadásainak idejét is saját és partnerei, különösen az Egyesült Államok igényeihez igazíthatja. Izrael a légierejével és rakétaarzenáljával, kibertámadással vagy célzott likvidálások és mindezek kombinációja által súlyos károkat képes okozni Iránnak, és elrettentheti hasonló tömeges támadások megindításától. A nyugati és arab államok ugyanakkor arra akarják rábírni Izraelt, hogy tartózkodjon a katonai választól, és deeszkalálja a konfliktust. A Közel-Keleten uralkodó íratlan szabályok miatt azonban Izraelnek erőt kell felmutatnia, különben a gyengeség csak további támadásokat fog maga után vonni. Ez annak ellenére így van, hogy végső soron öngyilkosság lenne létében fenyegetni a nukleáris fegyverarzenállal rendelkező Izraelt, hiszen egy elszabaduló eszkalációs spirált Izraellel szemben egyetlen ellenséges állam sem élne túl. Izrael tehát olyan szinten kíván megtorló csapást mérni, amely bizonyítja Irán számára, hogy a jövőben hasonló tömeges támadási kísérletet nem kockáztathat meg újra, viszont elkerüli a nyílt, államközi háború kitörését a Közel-Keleten.
Az elrettentés elmulasztása vagy stratégiai fordulat
Az Egyesült Államok jelezte, hogy bár teljes mértékben elkötelezett Izrael biztonsága mellett, a megtorló támadásban nem fog részt venni. Jogos felvetés, hogy ha az Egyesült Államok megfelelő elrettentő erőt mutatott volna, Irán nem vállalkozott volna hasonló nyílt támadásra. Ugyanakkor az is igaz, hogy az Egyesült Államok stratégiai fordulata következetes volt az elmúlt másfél évtizedben, és igyekszik közvetlen szerepvállalását csökkenteni a Közel-Keleten. Célja, hogy helyi partnereit közvetetten támogassa annak érdekében, hogy az Oroszország és Kína jelentette rendszerszintű biztonsági kihívásra összpontosíthasson. Washington célja elősegíteni, hogy a közel-keleti államok ne tőle várják a nagyszabású katonai beavatkozásokat, és különösen az Irán elrettentéséhez szükséges költségek vállalását, hanem maguk végezzék el ezeket a feladatokat. Az Egyesült Államok pedig vészhelyzetben a segítségére siet partnereinek, mint tette azt a mostani iráni támadás esetében is. Emellett vállalja a koordináció feladatát, a közvetett támogatást és a hírszerzési információk továbbítását. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy az Egyesült Államok más szövetségesétől nyilvánvalóan nem várná el, hogy egy ilyen nagyszabású drón- és rakétatámadást, függetlenül annak sikertelenségétől, megtorlás nélkül hagyjon, még Izraeltől sem. A félelem azonban jogos, hogy mivel egy sikeres izraeli megtorló csapás révén Iránnak még a damaszkuszi megaláztatásnál is nagyobb mértékben romlana a helyzete a közel-keleti hatalmi harcban, az iszlám köztársaság tehát további válaszcsapás mellett döntene, ezzel klasszikus eszkalációs spirálba taszítva a Közel-Keletet.
A tét
Izraelnek tehát rendkívül összetett feladatot kell végrehajtania a következő napokban és hetekben, hiszen olyan módon kell saját erejére támaszkodva megtorló csapást végrehajtania Iránnal szemben, amely sikeresen visszaállítja elrettentő erejét és mozgásszabadságát, ugyanakkor nem vált ki nyílt háborút. Másrészt nem számíthat közvetlen külső támogatásra, ezzel együtt minden partnerével koordinálnia szükséges annak érdekében, hogy az április 13-án a gyakorlatban megvalósuló védelmi együttműködés ne omoljon össze. Végezetül mindezen megfontolások egy tágabb politikai keretbe illeszkednek, amelyben Izrael célja hat hónap után lezárni a gázai harcok aktív szakaszát, garantálni a Hamász végleges meggyengülését, stabilizálni északi határát és folytatni a regionális normalizációt az arab államokkal. Az iráni–izraeli konfliktus mostani szakasza minden korábbinál közelebb hozta a nyílt, államközi háború lehetőségét a Közel-Keleten. Ezzel párhuzamosan azonban bizonyította, hogy a széles körű biztonsági együttműködési tengely Izrael, Jordánia, Szaúd-Arábia és más államok között kialakulóban van és működőképes. Egy ilyen közel-keleti partnerségi háló az Egyesült Államok és más nyugati államok támogatásával új korszakot hozhat a térség stabilizációjában és a szabályalapú világrend megerősítésében a Világszigetet alkotó három kontinens találkozásánál. A közel-keleti államok előtt álló választás tétje tehát nem is lehetne nagyobb: a mindent felforgató nyílt háború kitörésének kockáztatása vagy a stabilitás és béke, de legalábbis a fegyvernyugvás felé való elmozdulás.
A szerző Közel-Kelet-szakértő, biztonsági elemző
Nyitókép: Iráni rakéták a jeruzsálemi al-Aksza mecset fölött 2024. április 13-án
