Szuverenitás, atlanti elkötelezettség, NATO-bővítés, Európai Unió. Hogyan értékeli a fejleményeket? Magyarország milyen szerepet játszik az európai folyamatokban?
Magyarország sincsen könnyű helyzetben, de a világ még nehezebb helyzetben van. A legsúlyosabb problémának az orosz–ukrán háborút tartom. Ez a háború kihat az egész európai kontinensre, a nemzetközi kapcsolatokra, a magyar nemzet jövőjére. Kulcsfontosságúnak tartom, hogy a 2024-es esztendő hozzon erre valami megoldást. A másik nagyon súlyos konfliktus a Közel-Keleten a Hamász terrorszervezet Izrael elleni támadásával kezdődött. Ennek a konfliktusnak sem látjuk a végét. Az a nagy kérdés, hogy világháború irányába haladunk, vagy sikerül ezeket a konfliktusokat lokalizálni, és stabilitást találni.
Hogy Magyarország milyen szerepet játszik a jelenlegi európai folyamatokban? Én nem vagyok annyira borúlátó, mint ahogy az Ön kérdésfeltevéséből kitetszik. Nagy eredménynek tartom, hogy a decemberi Európai Tanácson sikerült kompromisszumot kidolgozni, és előrelépni a magyarországi finanszírozás kérdésében. Ez a tízmilliárd euró, azt hiszem, nagyon jó jelzés. Tudjuk, hogy az összeg kétharmada még bent van a kasszában, de hogyha megvan az egyharmad, meglesz a kétharmad is. És az is fontos volt, hogy sikerült Ukrajna kérdésében is a konstruktív kávészünet következtében megoldást találni. Vagyis nem vétóztunk, hanem csak tartózkodtunk. Konstruktív tartózkodás volt, ezt a jogintézményt ismeri az Európai Unió, számos más kérdésben is alkalmaztuk ezt az elmúlt időszakban. Tehát fontosabbnak tartottuk a kompromisszumot, mint a saját véleményünk erőltetését. A február elsejei rendkívüli Európai Tanácson is tanúbizonyságát adtuk kompromisszumkészségünknek. Azért is fontos ez, mert Magyarország az idei esztendőben az Európai Tanács elnöki teendőit is el fogja látni, és hogy eredményesen tudjuk ezt az elnöki időszakot megvalósítani, szükségünk van bizalmi tőkére.
Svédország NATO-tagsága. Önnek is volt olyan megszólalása, hogy nem leszünk utolsók, és most így alakult. Sokan nagyon rossz szemmel néznek ránk.
A dolgoknak a gyökeréhez menjünk vissza. Két évvel ezelőtt kirobbant az orosz–ukrán háború, és a világ megrettent attól, hogy mi lesz ebből. Megrettent Európa is. Finnország és Svédország sok évtizeden át a semlegesség álláspontját sikeresen képviselte, de egyik pillanatról a másikra úgy döntöttek, hogy szükségük van a NATO védernyőjére. Mi 1999-től vagyunk a szövetségben, és történelmünk egészét nézve azóta érezhetjük magunkat a legnagyobb biztonságban. A NATO-tagság a belépéskor nyolcvanszázalékos támogatottságot élvezett, és ez nem csökkent azóta sem. Széles külpolitikai konszenzus van Magyarországon ebben a kérdésben. A meghatározó politikai erők mind egyetértenek az EU- és a NATO-tagság tekintetében.
A svédek és a finnek tehát úgy döntöttek, hogy csatlakozni akarnak a NATO-hoz. Az elmúlt két évben két csúcstalálkozón meghozott döntéssel is segítettük ezt a folyamatot. A NATO meghívta Finnországot és Svédországot. Magyarország támogatta ezeket a döntéseket, és a legutóbbi vilniusi csúcstalálkozón már sikerült Finnországot a NATO tagjai között tudni. Idén lesz hetvenéves a szervezet, és huszonöt éves a magyar NATO-tagság. Biztos vagyok abban, hogy a nyári washingtoni jubileumi csúcstalálkozón a finnek után Svédország is taggá fog válni. Mindkét országnak nagyon felkészült a hadserege. A mi biztonságunkat is növelni fogja ennek a két országnak a csatlakozása. Mi pedig hozzájárulunk az ő biztonságérzetük megerősítéséhez. Nekünk is fontos volt 1999-ben, huszonöt évvel ezelőtt, hogy befogadott bennünket a NATO-tagállamok közössége, s hasonlóképpen ma is nagyon fontos a finneknek és a svédeknek, hogy mi is támogassuk őket. A kormány döntött már, a miniszterelnök egyértelműen kinyilvánította azt az elvárását – hangsúlyozom, elvárását – a magyar Országgyűlés irányába, hogy ez a ratifikáció most már mielőbb történjen meg. Immár csak technikai részletkérdés, hogy mikor kerül erre sor. A politikát ne keverjük össze a technikai kérdésekkel. Egyértelmű, ahogyan támogattuk Finnország NATO-tagságát, úgy támogatjuk Svédországét is.
Az orosz agresszió egyik célja az volt, hogy Ukrajnát távol tartsák a nyugati gazdasági és katonai integrációtól. Putyin azonban elszámította magát. A két éve tartó háború következménye, hogy a NATO elkezdett keleti irányban bővülni.
Igen, a NATO-bővítést Putyin magának köszönheti, hiszen korábban mind a finneknél, mind a svédeknél a közvélemény egyértelműen a semlegesség oldalán állt. Az agresszió nélkül nem került volna sor erre a bővítésre. A NATO erősödik, és azt gondolom, hogy ennek a folyamatnak tovább kell haladnia. A világ biztonságának központi tényezője a NATO. Ehhez természetesen fontos, hogy civilizált, partneri viszony legyen az egyes tagállamok között. Az elmúlt évek megterhelték a magyar és néhány uniós tagállam kapcsolatát. A finnek meg a svédek kivették a részüket abban, hogy megterhelődött a magyar–finn és a magyar–svéd kapcsolatrendszer, de az elmúlt egy esztendő, amíg Magyarország mérlegelte, hogy hogyan viszonyuljon ehhez a kérdéshez, hozzájárult a kölcsönös megértés megteremtéséhez. Kormányváltásra is sor került mind a két országban, és teljesen új hangnemet vezettek be. Az új kormányok közel állnak társadalomfilozófiájuk tekintetében a Fidesz és Magyarország többségének a gondolkodásához, legyen szó a migrációról, a genderről, hogy csak kulcsfontosságú területeket említsek. Nem volt hiábavaló tehát a ratifikációk késleltetése. A svéd–magyar miniszterelnöki találkozó üzenete lehet, hogy a fenti folyamat jótékony hatásait elkönyveljük, és pontot tegyünk a végére.
Emlékezetes az Ön tavalyi Facebook-bejegyzése: „Ruszkik haza”. A magyar közvélemény nagyon összetett impulzusokat kap, de ez nagyon határozott, jól időzített megszólalás volt.
Nézze, rettenetes háborúnak vagyunk a kellős közepén: már több mint félmillió fiatal vesztette el az életét. Hasonlót éltünk át 1956-ban, 1968-ban és 1980-ban Közép-Európában, amikor a Szovjetunió birodalmi ösztönei fellángoltak, és a Brezsnyev-doktrína keretei között meg akarták, és meg is tudták akadályozni, hogy szabad, független, demokratikus országokká váljunk. Mi talán nem is lennénk ma olyan magyarok, amilyenek vagyunk, 1956 nélkül. Kötelességünk szembefordulni azzal, hogy Oroszországban feléledjenek ezek a birodalmi ösztönök. Minden nemzetnek joga, hogy maga határozza meg a jövőjét, az életét. Amikor az európai nemzetek szuverenitásáról beszélünk, az ukránok és a grúzok szuverenitásáról sem szabad megfeledkeznünk. A bejegyzésemnek a hátterében ez állt. A háború legegyszerűbb lezárása ma is az, ha a ruszkik hazamennek.
Természetesen nagyon összetett helyzettel szembesülünk. Az ukrán nacionalizmusnak az elmúlt években láthattuk számtalan kártékony hatását. Mindent meg kell tennünk, hogy Ukrajna demokratikus jogállammá váljon. Ehhez az európai integrációs folyamat kiváló kereteket biztosít. Ezért is hangsúlyozzuk, hogy mik az elvárásaink Ukrajnával szemben, és ezt nem eredménytelenül tesszük. A csatlakozási tárgyalások megkezdésének feltételei között nagyon hangsúlyosan szerepelnek a magyar diplomácia által megfogalmazott elvárások.
Néhány nappal azután beszélgetünk, hogy Ungváron tárgyalt a magyar és az ukrán külügyminiszter. Találkozójuk jó kiindulópont ahhoz, hogy rendeződjenek a feszültségek?
Igen. Decemberben, mielőtt az Európai Unió döntése megszületett volna arról, hogy megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával, Kijev komoly gesztust tett, hiszen módosította azt a nemzeti kisebbségi törvényt, amely a magyar és más nemzetiségi iskolák elukránosítását célozta. Viszont még nem állította helyre a 2015-ös jogi helyzetet. A magyar külügyminiszter ukrán kollégájának és az elnöki adminisztráció vezetőjének most először tudta kifejteni az ezzel kapcsolatos álláspontunkat. A magyar álláspont szerint a kisebbségi nyelv hivatalos használatának feltételei nem adottak, a nemzetiségi iskolák státusza nincs tisztázva, egyelőre nincs biztosítva a felsőoktatásban és a szakoktatásban a kisebbségi nyelvhasználat, a földrajzi, illetve helységneveknek a kisebbségi nyelvű használatának lehetőségei és a kollektív jogoknak, valamint a kulturális autonómiának a joga, amivel egyébként rendelkezett Ukrajna minden nemzetisége, szintén nincs helyreállítva.
Van még feladat, de biztató lépések történtek, és ha ezen az úton végigmegyünk, Ukrajna álláspontja a kétoldalú kapcsolatokban és az egész borzalmas konfliktusban is sokkal védhetőbb lesz, hiszen Putyin kezéből fogja kivenni azt a fegyvert, amellyel egyébként az orosz vezető a nemzetközi színtéren hatékonyan támadja jelenleg Ukrajnát, nevezetesen hogy Ukrajna etnokratikus, homogenizáló, kisebbségellenes politikát folytat. Egyszerű és bölcs lenne Putyin kezéből ezt a fegyvert kivenni, amivel Ukrajnának a nyugati szomszédaival való kapcsolata is nagymértékben javulna. Ukrajna és Közép-Európa együttműködése egyáltalán nem reménytelen, de Kijevnek fel kell ismernie, hogy nem pusztán az Egyesült Államok meg a nagyobb hatalmak jelentik majd számára a befogadó közeget a jövőben, hanem elsősorban Közép-Európa. A közép-európai együttműködés elmélyítése képezi Ukrajna számára az európai integrációhoz vezető utat.
