Első beszélgetésünk során éreztem a sokat csalódott, szenvedett ember tartózkodását is, de nem lepődtem meg, mikor hamarosan kiderült, nem fél. Pákh Tibort – mert róla van szó – csak jóval később, a nyolcvanas években ismertem meg igazán, amikor már nem a Gyűjtőben beszélgethettünk. Addigra még több szenvedést élt át…

Megtudtam például tőle, hogy csak kölest eszik, amit Svédországban élő bátyjától kapott. Annyira szerette a kölest? Inkább azért, mert tápértéke elég a létfenntartáshoz, de élvezeti jellege semmi, így, ha bármikor visszavinnék a börtönbe, nem fog nehezére esni a börtönkoszttal megelégedni. Így élt, mindig készen az újabb letartóztatásra.

Amikor 1977-ben hírül adták, hogy az Egyesült Államok néhány katolikus püspöke érkezik hazánkba, tájékozódott a programjukról, hogy „véletlenül” találkozzék és szót válthasson velük.

Felkészülten, röviden el is mondta, milyen ellenőrzés alatt tartja a kommunista hatalom a magyar egyházat.

Az egyik főpapi vendég otthonról levélben köszönte meg, magyarországi látogatásuk legérdekesebb és legfontosabb mozzanatának nevezve a Tiborral való találkozást.

Életének legnagyobb részét hazájáért és vallásos hitéért vállalt szenvedéssel töltötte. Pákh Tibor 1924-ben Komáromban született és idén november 18-án, életének 98. évében hunyt el. Édesapja ügyvéd és kisgazdapárti politikus volt, a történelmi Konkoly-Thege családból való zongoraművész édesanyja 1945-ben szörnyethalt, mikor orosz katonák törtek rá.

1944-ben behívó-parancs érkezett, nem kapott felmentést. 1945-ben Ausztriában szovjet fogságba esett,

1948-ig oroszországi kényszermunkatáborokban volt hadifogoly. Nemzetközi jogásznak, diplomatának készült, de csak műszaki fordítóként

tudott elhelyezkedni.

1956. október 25-én, a Parlament előtti vérengzés során megsebesült. 1957-ben munkahelyén megtagadta az úgynevezett magyar kérdés ENSZ-ben tárgyalása elleni tiltakozó nyilatkozat aláírását, ezért elbocsátották, s másutt lett fordító. 1960-ban letartóztatták, kémkedés koholt vádjával életfogytig tartó börtönre ítélték, majd büntetése másodfokon 15 év lett.

Ettől kezdve Pákh Tibor 1971-ig folyamatosan börtönben volt, és

mivel először Kádár János hazug nyilatkozata ellen, hogy 1963 után Magyarországban már nincs politikai fogoly – éhségsztrájkot kezdett, „töméssel” kínozták,

majd elektro- és inzulinsokkal és gyógyszeres kezeléssel gyötörték. Majd polgári elmegyógyintézetben elmebeteggé nyilvánították.

A nyolcvanas években – immár szabadlábon – rendszeresen részt vett az egyre sokasodó ellenzéki megmozdulásokon. Ezek során többször ismét letartóztatták. Ezekben az években vált országosan ismert ellenzéki személyiséggé. Nem csatlakozott egyetlen ellenzéki tömörüléshez sem. Volt rabtársai között azonban nem tett különbséget. Temetésükön mindig részt vett, és a szertartás végén ő kezdte a Himnuszt énekelni.

A rendszerváltozás után az Amerikai Pszichiátriai Társaság kezdeményezésére a Magyar Pszichiátriai Intézet által létrehozott „ad hoc” bizottság 2013-ban

hivatalosan megállapította, hogy nem elmebeteg. Ugyanebben az évben a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki.

Életében azt vallotta: „Ha velem van az Úr, nincs kitől tartanom.”

Búcsúszavai lehetnek: „Mindig a lelkiismeretem szerint éltem, nyugodtan megyek a Jóistenhez.”

Nyitókép: Pákh Tibor 1988. március 15-én beszédet mond a Bem szobornál (Wikipedia)