Világszerte, így Magyarországon is sok az Amerika-szakértő, hivatásszerűen figyelik és elemzik az ottani eseményeket és tendenciákat, keresik, mit hozhat a jövő. Nem akarok és nem is tudnék velük versenyezni, hiszen amióta húsz évvel ezelőtt befejeztem washingtoni nagyköveti működésemet, más témákkal foglalkoztam, és csak a napi hírek szintjén követtem a világ legerősebb gazdasági és katonai hatalmának politikáját. Volt, amit helyeseltem, volt, aminek nem örültem, de sosem rendült meg a meggyőződésem, hogy Magyarországnak is alapvető érdeke Amerika világhatalmi vezető helyzetének fennmaradása. Vajon jobb a kínai rendszer, előnyösebb lenne a világ, közte hazánk számára, ha Kína a maga pártállami berendezkedésének megfelelően szabná meg a játékszabályokat, és az lenne a követendő, pláne a megvalósult példa? Lenyűgöző gazdasági növekedésére és erősödő hadseregére támaszkodva mind harciasabb külpolitikát visz: parírozásra szorít, és jogot sértve terjeszkedik.

Nem kellene a nemzetközi jog tisztelőivel együtt óvakodnunk a kínai hegemóniától, erőszakos világhatalmi törekvésektől?

Az alábbiakban személyes emlékeimre építve, kifejezetten szubjektív megközelítésben igyekszem cáfolni az utóbbi években itthon meglehetősen széles körben elterjedt Amerika-ellenességet. Ennek extrém, de nem ritka példája az a vélekedés, hogy a jelenlegi háború felelőse valójában nem Oroszország, hanem az Egyesült Államok.

1984–1986-ban két és fél éven át Fulbright-ösztöndíjas vendégtanár voltam a Csendes-óceán és a Santa Ynez-hegység között fekvő, híresen kellemes klímájú kaliforniai Santa Barbara egyetemén. A szerény ösztöndíjból nagyon takarékosan kellett élni öttagú családommal, így igazán belülről – mondhatnám, alulról – ismertem meg az amerikai közemberek életét. Szorgalmas és becsületes emberek hatékonyan működő államának találtam, ahol természetesnek számít a helyi és az országos politikában való részvétel. Családommal együtt azt tapasztaltam, hogy a legtöbb amerikai rendkívül jóindulatú, mindenkivel, de kivált a rászorulókkal és az idegenekkel barátságos és segítőkész. A széles középosztály műveltsége korántsem maradt el az európai elvárásoktól. Az iskolák és tanáraik – legalábbis akkoriban és azon a vidéken – kifejezetten jók voltak, külön gondot fordítottak a hátrányban lévőkre és az átlagnál tehetségesebbekre is. Egész Kaliforniában jól látható volt egy szegényebb körülmények között élő réteg, a mexikói (gyakran illegális státusú) bevándorlók, de problémák nemigen voltak velük, nélkülük viszont a virágzó mezőgazdaság, közte a borkészítés,
összeomlott volna.

Az amerikai gazdaság (és gazdagság) alapja a munka. A munkát az amerikaiak nem tehernek, hanem az élet természetes részének, az előrejutás legbiztosabb eszközének tekintik, ebben a meggyőződésben nőnek föl. Gyakran munkamániások, nem azért dolgoznak, hogy megéljenek, hanem azért élnek, hogy dolgozzanak. (Az átlagos amerikai évi 1767, a német 1332, az angol 1367, a magyar 1660 órát dolgozik.) Az egyetemisták többsége munkát vállal a tanulás mellett, akár szegényebb, akár jómódú családból származik. A kormányok megítélésének egyik legfontosabb mutatója a munkanélküliség szintje, hogy ki mennyi állást teremtett. Az utóbbi évtizedekben az állástalanok aránya az irigylésre méltó három és öt százalék között mozgott.

Észak-Amerikát jórészt puritán vallási, politikai vagy gazdasági menekültek alapították és tették naggyá.

A vallásosság a mai napig jóval meghaladja az európai szintet (az egyháztagság a legutóbbi időkig hetvenszázalékos volt), és a vasárnapi istentisztelet, illetve az azt követő közös étkezés a társadalmi érintkezés egyik legfontosabb színtere. A tízparancsolatot ugyan ott is megszegik, de a családok és iskolák jellemzője a jó erkölcsre nevelés. Az ez elleni lázadás nem mindennapi, tragikus formájáról, a halálos áldozatokat követelő iskolai lövöldözésekről sokat hallunk. Kevesebbet arról, hogy a csalás, a jogosulatlan előnyszerzés, a korrupció megengedhetetlennek számít. Az amerikai iskolákban, főként az egyetemeken a csalás, a puskázás gyakorlatilag ismeretlen. Mind erkölcsi, mind gyakorlati okból. A csalás meg nem szolgált, meg nem fizetett előnyhöz juttatná elkövetőjét, ezért ezt nemcsak a tanárok, maguk a diáktársak sem tűrik. A jótékonykodás általános, és ezt komoly adókedvezményekkel is elősegíti az állam.

A „Vadnyugat” és a szesztilalom éveinek bűnbandái leginkább Hollywood filmgyáraiban léteztek, a nyers erőszak általános elutasításban részesült, szabályt erősítő kivételként fordult elő. Amerika a kezdetektől a befogadás, a vallási és nemzeti türelem erényeit gyakorolta. Valóban a bevándorlók olvasztótégelye volt, de tűrte, sőt támogatta a behozott nyelvek, szokások megőrzését, erre az etnikai negyedek (Chinatown) sokasága a bizonyíték. (Az etnikai, olasz, kubai stb. maffiák miatt jellemzően nem alakultak ki „tiltott övezetek”.) Az előző századforduló milliós magyar bevándorlói elsősorban az önerőből épített templomok és létrehozott önsegélyező egyesületek jóvoltából őrizték nyelvüket és kultúrájukat két-három nemzedéken át.

A politikai türelem nyilvánul meg a demokrácia alapjellemzőjének a gyakorlásában, a két nagy párt váltógazdaságában és az általában kétpárti („bipartisan”) külpolitikában. Ma ez a türelem megfogyatkozni látszik: a tagállamok jogai mellett a rabszolgaság felszámolásáért is vívott testvérháború és az 1960-as évek sikeres polgárjogi mozgalma ellenére a rasszizmus vádjától hangos a közélet, nagy és kevésbé nagy emberek szobrait távolítják el, és a különféle kisebbségek helyénvaló védelme indokolatlan és agresszív túlzásokba csap át. Az egyetemeken már az 1980-as években léteztek homoszexuális és leszbikus diákszervezetek, de létszámuk minimális volt, és agresszivitás helyett csöndben meghúzták magukat – persze nem is kifogásolta, pláne bántotta őket senki. Egyetlen vonatkozásban hiányzott a türelem, és itt van Amerikának adóssága: az őslakos indiánokkal szembeni bánásmód, amit kiirtásuknak is szoktak nevezni. A XIX. századnak majdnem a végéig tartó háborúkban a nagyon eltérő kultúrájú és szervezettségű indián törzsek társadalmát a bevándorlók („a fehér emberek”, indián kifejezéssel sápadtarcúak) megsemmisítették, jóllehet tömeges pusztulásukat végső soron a fertőző betegségek idézték elő. Vajon elkerülhető lett volna mindez? Aligha. A telepesek hatalmas technikai, számbeli és katonai fölénye, szervezettsége, vallási meggyőződése, valamint a XX. század előtti, az erősebb jogát elismerő mentalitása kizárta a békés megegyezést, az amerikai indián archaikus életmód és kultúra fönnmaradását. Maradékaik, a teljesen nem integrálódott, be nem olvadt indián népesség ma autonómiával, számos kiváltsággal rendelkező rezervátumokban él, saját szokásai szerint, sajnos az alkoholizmus árnyékában.

Meglehetősen rossz a híre az amerikai állami iskoláknak. A valóságban ezek tágasak, tiszták, jól képzett, jól megfizetett és lelkiismeretes tanárokkal, ingyenes tanszerekkel és gyakran kiváló eredményekkel. Persze a külterületeken, rossz hírű negyedekben igen nehéz a diákok fegyelmezése, amikor a testi fenyítés elképzelhetetlen, és a legszigorúbb retorziókkal járna. Külön eset az egyetemek, a népességnek ma már több mint a fele végez felsőfokú tanulmányokat. A nagy hírű intézmények a tudomány világelső műhelyei, részben, de nem kizárólag a kitűnő munkalehetőségekkel és magas fizetésekkel odacsábított külföldi tanárok, tudósok jóvoltából.

Elgondolkodtató, hogy a legkifinomultabb modern kínai fegyverrendszerek az amerikai titkosszolgálatok szerint az Egyesült Államok kutatóintézeteiből lopott technológián alapulnak.

A modern környezetvédelem is az Egyesült Államokban jött létre, még az első világháború előtt, a nagyvárosok értékes területeit a beépítéstől megvédve.
A New York-i Central Park, Washingtonban a Rock Creek Park ennek legismertebb példái. De itt említendő a világhírű nemzeti parkok létesítése és példaszerű fenntartása. Megőrzött természeti szépségeik mellett létesítményeik és az ott szervezett programok teszik azokat igen népszerűvé, ugyanakkor a természet megbecsülésére és védelmére nevelik a nagyszámú látogatót. A méltán híres amerikai élsport alapjait az iskolában vetik meg: az ott töltött idő jelentős része, elsősorban a délutánok kötelező sportolással, közös játékkal, edzéssel telnek, voltaképpen mindenkibe beleoltva a rendszeres testmozgás igényét.

Sok, alapvetően jó gondolat, kezdeményezés és cselekvés vezet túlzásokhoz. Ilyennek tartom a rasszizmus ellen rasszizmussal fellépő „woke” (éberség) és „cancel culture” (törléskultúra) mozgalmát, de a szexuális kisebbségek valóságos kultuszát, a nemváltás propagálását, a már említett szobordöntögetéseket. Biztató ugyanakkor, hogy sorra jönnek létre olyan mozgalmak, amelyek az USA egyetemeit és vállalatvilágát – egyebek közt a személyzeti osztályok révén – sújtó szélsőbaloldali kulturális forradalmat ellensúlyozzák. A második világháború előtt sokakat megérintő kommunista szimpátia vagy az 1960-as évek végi újbaloldaliság viszonylag hamar elenyészett, bízom benne, hogy ez lesz a sorsa a most sok jogos félelmet kiváltó, a szólásszabadságot, az egyenlőséget és helyenként a sajtószabadságot is sértő divatoknak.

Az Egyesült Államok régi jogállami hagyományára – és a világ legrangosabb konzervatív-liberális társadalomtudományi műhelyeire – való tekintettel úgy remélem, hogy az új évezredben a szokatlanul heves, a polgárháború óta példátlan

belpolitikai ellentétek, a jobb- és baloldali szélsőségek le fognak csengeni.

A Republikánus Pártot is megosztó Trump elnök hitelét aláásta a választásokat övező és követő sok vita, a halálos áldozatokat is követelő zavargások. Világpolitikai következményekkel járt Trump több külpolitikai lépése, kivált, hogy már-már leírta a NATO-t. Joe Biden elnökké választása reakció volt Trumpra, de az ő hitelét hamar megrendítette a rendkívül rosszul vezényelt, a szövetségesekkel nem egyeztetett afganisztáni kivonulás. Részben éppen ezt az amerikai kormányzati bizonytalanságot kihasználva indította el Putyin orosz elnök Ukrajna ellen újabb, immár totális támadását februárban. Nem vált be az a számítása, hogy napok alatt teljes győzelmet arat, és hogy a megosztott és enervált Nyugat le fogja nyelni, ha katonai erővel vazallusállammá teszi Ukrajnát. Helyette Amerikában egyre jobban helyreáll a kétpárti külpolitika, az orosz lépés mentegetése pedig nehezen egyeztethető össze az amerikaiak erős hazafiságával és a szovjet birodalommal szembeni következetes reagani ellenállás emlékével. Akik elhitték, hogy a Nyugatnak bealkonyult, akár Oswald Spengler 1918-ban megjelent híres könyve, akár napjaink néhány valóban aggasztó jelensége alapján, most talán fölébrednek, látva az Ukrajna elleni támadásra egységesen keményen reagáló demokráciákat.

A konfliktus kimenetele most, április elején még nem látható, de az igen, hogy átalakította a világpolitikát, az Egyesült Államok vezetésével az 1950-es éveket idéző egységbe kovácsolta a Nyugatot, a világ demokráciáit.

Azonban ettől függetlenül is meggyőző érveket sorakoztat föl Amerika tartós ereje és biztató jövője mellett Szalay-Berzeviczy Attila a magyar Forbes magazin 2022. március 20-i számában közölt érdekfeszítő és alapos írásában. Témám szempontjából ennek legfontosabb és aligha vitatható megállapításai:

„Amíg az amerikaiaké a Wall Street, és náluk vannak a világ legnagyobb tőzsdei vállalatai, befektetési alapjai, nyugdíjpénztárai, befektetési és kereskedelmi bankjai, valamint az összes nagy hitelminősítő, bankkártyakibocsátó, auditor-cég, az IMF és a Világbank, valamint a Swifttel kapcsolatos stratégiai döntések, továbbá a Euroclear és a Clearstream értékpapírpiaci elszámolási rendszerei, addig a pénzügyi világ felett páratlan befolyásuk van.

Amerika nagyhatalmi helyzetének egy másik fontos sarokköve a páratlan geográfiai elhelyezkedése.
A tény, hogy országhatárait mindösszesen két hatalmas óceán és két nagyon barátságos ország veszi körül, azt jelenti, hogy a biztonságos izoláltság és a teljes önfenntartás lehetősége Mexikóval és Kanadával együtt egy összesen 500 milliós piac keretein belül valósulhat meg. […]

Miközben Kína és Oroszország a társadalom súlyos elöregedésével néz szembe, amely mögött nem áll említésre méltó nyugdíjrendszer, addig Amerika olyan irigylésre méltó demográfiai helyzettel rendelkezik, amelyben folyamatosan többségben vannak az aktív keresők a nyugdíjba vonultakhoz képest. Mindeközben a világ legvonzóbb egyetemei mind náluk találhatók, amelyek odavonzzák a világ legokosabb és legtehetségesebb fiataljait, hogy mindent megtanulhassanak a kreativitásról és a kritikus gondolkodásról. Ebből semmi nincs Amerika két kihívójánál.”

Az Amerikai Egyesült Államoknak nagy múltja van, és szép jövője is garantált, világhatalmi súlya még hosszú ideig fönnmarad. Mi tagadás, számos bírálat érheti, de megújuló ereje, hibaigazításra való képessége éppen abból fakad, hogy köz- és kulturális élete a bírálatoktól hangos. Ebből is láthatják mind hazai hívei, mind kritikusai: nincs itt az ideje temetni az első modern köztársaságot.