Évszázadokon át viaskodott egymással az Orosz és az Oszmán Birodalom Konstantinápoly, az ősi vallási székhely és gazdag kereskedőváros, s nem utolsósorban a Földközi- és Fekete-tenger közötti átjáró „kulcsának” birtoklásáért. Az orosz cárok elviselhetetlennek találták, hogy a meleg tengerekre vezető kijárat ellenséges hatalom fennhatósága alatt áll. Háborús erőfeszítéseik azonban nem vezettek eredményre, ellenben diplomáciai úton végül sikerült olyan megoldást találni, amely még a második világháború teherpróbáját is kiállta, s napjainkig garantálja a tengerszorosok háborítatlan használatát minden békés kereskedőnemzet számára.

A Montreux-ben 1936-ban megkötött egyezmény elismeri a Boszporusz és a Dardanellák feletti török fennhatóságot, cserébe békeidőben szabad áthaladást biztosítva a polgári hajók számára. Kereskedelmi szabadságának ilyetén biztosítása mellett Oroszország közvetett védelmi garanciákhoz is jutott, miután a szerződés számára kedvezően szabályozza a hadihajók mozgását. Békeidőben csak a fekete-tengeri államok hadihajói közlekedhetnek szabadon a szorosokon keresztül, a többi országot méret- és időbeli korlátozások kötik.

A Boszporusz a világkereskedelem egyik legfontosabb útvonala, hajóforgalma a Szuezi-csatorna háromszorosa. Évente 48 ezer hajó halad keresztül a tízmilliós világváros, Isztambul központján, tankerek, teherszállítók és hadihajók, nemegyszer veszélyes rakománnyal. Nem nehéz elképzelnünk, miként vélekedhet egy isztambuli lokálpatrióta polgár a városát érő környezeti terhelésről. Nem is feltétlenül tűnhet hát számára őrült ötletnek egy „elkerülő csatorna” építése, és a török elnök éppen ezt kínálja.

A Boszporusszal párhuzamos Isztambul-csatorna terve régóta napirenden van Törökországban. A várostól nyugatra 45 kilométer hosszan átvágnák a Márvány-tengert és a Fekete-tengert elválasztó földszorost, ezáltal teremtve alternatív hajózási útvonalat a túlzsúfolt Boszporusz tehermentesítésére. Az ilyen grandiózus terveknél persze szükségszerűen felmerülnek a szokásos és korántsem alaptalan ellenérvek: a gazdaságosság és a környezeti kockázatok kérdése.

Az építési költségek megtérülését kétségessé teszi, hogy a Boszporusz hajóforgalma az utóbbi tíz évben már nem nőtt tovább, sőt az újonnan épülő gáz- és olajvezetékek üzembe helyezésével érezhetően csökkenni kezdett. A navigációs technikák fejlődésével a balesetek száma és kockázata is mérséklődik. Mustafa Sönmez közgazdász szerint a terv minden gazdasági racionalitás híján van, miután a Boszporusz ma megfelelő hajózási feltételeket garantál. Mindezzel nyilván a terv pártolói is tisztában lehetnek, így a szakértők a projekt valódi céljának inkább a gazdaságösztönzést és a területfejlesztés tartják. Ekrem İmamoğlu, Isztambul ellenzéki polgármestere nehezményezi, hogy a csatorna nyomvonala mentén arab befektetők vásároltak fel területeket. Tilos volna ez? – kérdez vissza Erdoğan: „Ha Hans vagy George volna, senkinek sem volna vele problémája.”

A nagyszabású építkezés szükségszerűen – részben visszafordíthatatlan – természeti károkkal járhat, ráadásul ókori építészeti emlékek megsemmisülését is okozhatja. A tervezett útvonal erdőkön, termőföldeken, mocsárvidékeken és ókori városok romjain vágna keresztül. Beépítené például a város melletti Küçükçekmece lagúnát, ami számos ritka madár vándorlási útvonalának fontos állomása, sőt, egyes fajok költőhelye is. A csatorna elvágná a várost legfontosabb vízforrásaitól, a Terkos-tótól és a Sazlıdere víztározótól. A közeli törésvonal miatt a terv bírálói a földrengésveszély megnövekedésétől is tartanak, amit a helyi katasztrófavédelem azonban cáfol.

İmamoğlu civil szervezetekkel összefogva jogi úton próbálta megakadályozni az építkezést, ami ellen tiltakozásul 70 ezer aláírást is gyűjtöttek, a török környezetvédelmi hatóság azonban megadta a szükséges engedélyeket. Erdoğan szerint akár tetszik, akár nem, a csatorna meg fog épülni. „Nem fogjuk engedni, hogy lebeszéljenek róla víziók és célok nélküli emberek, akik nem szeretik az országot, s nem bíznak benne.”

Ilyen akadékoskodóknak tekinti az elnök azt a 126 volt nagykövetet és 104 nyugalmazott tengernagyot is, akik nyílt levélben fogalmazták meg aggodalmaikat amiatt, hogy az Isztambul-csatorna felépültével újra kell tárgyalni a montreux-i egyezményt. A tengernagyok szerint Törökország nemzeti szuverenitását fenyegeti minden olyan terv, amely az egyezményt vita tárgyává teheti. Ez garantálta ugyanis például az ország semlegességét a második világháborúban, lényegében demilitarizált övezetté téve a Fekete-tenger és a Földközi-tenger közötti útvonalat. Erdoğan szerint viszont az egyezmény csak a Boszporuszra és a Dardanellákra vonatkozik.

A török elnök alapvetően hibásnak tart minden próbálkozást, amely kapcsolatba próbálja hozni az Isztambul-csatornát a montreux-i egyezménnyel. Törökország szerinte a csatornának köszönhetően a maga szuverenitási körében, az egyezmény korlátozásaitól függetlenül nyer alternatívát az erős hajóforgalom enyhítésére a Boszporuszon.

Mindez leginkább Oroszországot érintheti érzékenyen, hiszen Törökország a majdani csatornán keresztül – ha úgy tartja kedve – szabad utat biztosíthatna a NATO-szövetségesek hadihajóinak, ezáltal megváltoztatná az erőviszonyokat a Fekete-tengeren. Az orosz szakértők szerint az Ankara által megálmodott csatorna teljesen felboríthatja a térség geopolitikai egyensúlyát, és a Fekete-tenger militarizációjához vezet. Ettől tartanak az admirálisok is: szerintük a montreux-i egyezmény megkerülése háborúba sodorhatja az országot. A tiltakozók közül azóta többen előzetes letartóztatásba kerültek…