Tadeusz Zasępa atya: A Rádiós Rózsafüzér-Imaóra emigráns hitoktatói. Szülőföld Könyvkiadó, a Felczak Alapítvány támogatásával, Gencsapáti, 2021, 176 oldal.

Kürttel és dobszóval kellene hirdetni minden utcasarkon, hogy megjelent a Dobos Marianne – „a tudós és látnok magyar hölgy”, ahogy Tadeusz Zasępa, a szerző nevezte – által patronált magyar kiadása egy Amerikában kiadott lengyel könyvnek, amely a katolikus Egyház Konventuális Ferences Minorita rendjének két szerzeteséről, Justyn Figas és Cornelian Dende atyák személyéről, illetve az általuk alapított és máig vezetett Rózsafüzér-Imaóráról és a mára Justyn atyáról elnevezett rádióműsorról szól, amelyet az amerikai Buffalo városból közvetítettek és közvetítenek ma is. Ennek az idegen országban, s idegen nyelven megjelent könyvnek magyar aktualitását az adja, hogy a problémáknak, amiket felvet és amiknek kezelésében irányt mutat, a migráció korában olyan mindennapi, gyakorlati haszna van, ami a belátható jövőn belül is érvényesnek látszik. Különösen kötelező olvasmány lehetne ez a könyv azoknak, akik manapság maguk is a migrációról gondolkodnak.

Két rövid idézet a könyvből: „Hétszázötven műsort adott huszonnyolc év alatt Justyn atya, ötmillió hallgatóhoz jutott el az Egyesült Államokban és Kanadában.” A másik: [a buffalói] Krisztus Teste-templom homlokzatán emléktábla hirdeti: „»Itt kezdődött 1931-ben Justyn atya heti rádióműsora, a Rózsafüzér-Imaóra.« Ma Justyn atya Rózsafüzér-Imaórája a világ legnagyobb kiterjedésű lengyel rádióhálózata.”

Vajon mi közöm lehet nekem, magyarnak a lengyelekhez, különösen a külföldön élő, egykori „disszidens” lengyelekhez? Aki valamit is tud a történelemből, annak a válasz azonnal világos: a közös sorsunk. Aki magyar és nem élt elnyomás alatt, az emelje fel a kezét! Aki nem emelte fel a kezét, arról tudd: az elnyomódat, valamilyen elnyomó nagyhatalom kiszolgálóját látod. Labancot látsz. (Vagy pedig még fiatal. – a szerk.) Ha a jelent nézed, látnod kell, hogy népünk egyre növekvő százaléka más országokban él, még akkor is, ha ki sem mozdult lakhelyéről. Nem beszélve azokról, akiket az ínség vagy a szükség hajtott a világ különböző tájaira. Hány család van manapság Magyarországon, akinek nincsenek rokonai „külföldön”? De a legfontosabb közös nevező, az az Amerikában vagy Kanadában élő etnikum sorsa és abból adódó problémái, mindaz, amit ez példáz.

Rögtön az első és általános probléma: az identitás. „Justyn atya meg volt győződve arról, hogy tartania kell a kapcsolatot Lengyelországgal az amerikai és a kanadai lengyelségnek, emellett új hazájában is játszania kell valamilyen szerepet, meg kell őriznie a hagyományokon és a lengyel nyelv ismeretén alapuló identitását.”

A második azonnali probléma: a nyelv. „Ugyanolyan jogai vannak a lengyel nyelvnek Amerikában, mint az angolnak, mert ugyanúgy arcunk verítékével építettük ezt az országot, és közben megőriztük őseink vallását.”

Amerika befogadó országaiban egy, majd két rendszer ismerhető fel. A közös első a meglehetősen brutális gyarmati szemlélet, amelynek gyakorlati célja a bevándorolt (vagy erőszakkal behozott) „munkaerő” felhasználása volt. Röviden: halálra dolgoztatták a rabszolga- vagy majdnem rabszolgasorban tartott munkaerőt. Életveszélyes, testüket vagy egészségüket fenyegető munkák elvégzésére kényszerítették őket, jóformán semmi felelősséget nem vállalva értük. (Lásd Amerikában a négereket vagy Kanadában az Osztrák–Magyar Monarchiából toborozott, majd a háború ürügyén fogolytáborokba terelt és fizetés nélkül dolgoztatott szerencsétleneket, akik rosszabb bánásmódban részesültek, mint a német hadifoglyok.) A második menetben az Egyesült Államokban az „olvasztótégely” (angolul melting pot) elve dominált, Kanadában a „multikulturalizmus”, miközben a bevándorló kihasználása vidáman folytatódik. Ezek számát gyarapítja mindkét országban a ma többnyire mexikóiakból álló „vándorló munkaerő”, aki a termést takarítja be mindkét országban. Mint a COVID nyomán kiderült, a „szükséges munkaerő” is javarészt bevándorlókból és négerekből áll, akiket máig agyondolgoztatnak elégtelen bérekért (ami nyilván többszöröse a származási országukbélinek – a szerk.).

Justyn Figas atya a Rózsafüzér Rádióban: „A melting pot valami szörnyedvény, nagyon fura szerzet, torzszülött, rémség. Ha ebbe a tégelybe ömlesztenek mindenkit, abból egy óriási virsli, vagyis olyan hot dog jön ki, ami se hús, se hal, se íze, se bűze.” Hogy a multikulturalizmus milyen ildomos valami, azt a masszív bevándorlás után egész Európa naponta tapasztalja.

Justyn atya nem riad vissza a politikától „az amerikai lengyel kolónia” védelmében, amely a katolikus valláson belül formailag is megalakult. „Mindig is láttam előre az európai diktátorok tevékenységének tragikus és szomorú következményeit. Ezért is védtem mindig a kolóniánkat a diktatórikus rendszerek ügynökeitől, küldötteitől, függetlenül attól, hogy ezek a küldöttek olasz líráért, német márkáért vagy orosz rubelért dolgoztak. Mindannyian ugyanazt a nevet viselik: Júdások. Az amerikai föld nem termékeny talaja sem a hitlerizmus, sem a bolsevizmus, sem a fasizmus rendszerének. Mi a demokratikus rendszerben, a szabadságban hiszünk, nem pedig a diktatúrákban, a rabságban. Ezért továbbra is védjük az amerikai demokráciát azoktól, akik külföldről importált konkolyt vetnek.”

Ugyanis Justyn atya „Rettenthetetlen az igazság hirdetésében, bár Amerikában konjunkturális okokból próbáltak itt is, ott is elhallgatni bizonyos dolgokat. Olyan kérdéseket hallgattak el, mint az igazságosság a világpolitikában, az államok és az emberiség ellen elkövetett bűnök, a nemzeteknek és társadalmi csoportoknak okozott sérelmek. Justyn atya ilyen ügyekben habozás nélkül nevén nevezte a dolgot, és rámutatott a bűnösökre. Ő lett megkínzott testvéreink hangja. Igazságot követelt, és rámutatott a konjunktúra elméletének törékenységére, erkölcstelenségére és arra is, hogy milyen veszélyes gazemberekkel bratyizni.” Nem ez történik napjainkban?

Mint tudjuk, a katolikus vallás nem lengyel és nem magyar, hanem nagyon is nemzetközi. De elfér benne minden nemzetiség, és sok helyen a nemzetiség ügyeit is szolgálja. Különösen Amerikában a bevándorlók gócpontjait a kulturális házakon kívül és mellett a templomok képezték és képezik ma is. Érdekes megjegyezni, hogy Justyn atya, minden lengyel ismérve ellenére nem lengyel, hanem amerikai születésű. Idézek a könyvből: „A szülői házból hozta a jó lengyel nyelvtudását, Lengyelország szeretetét, ott tanították meg arra, hogy büszke legyen lengyel származására. A lengyel irodalomból ismerte meg Lengyelországot, erre hagyatkozva alakította belső világát, amely tele volt nemes önfeláldozással. Jacek Frudziński atyától [a valláson belül létre hozott lengyel kolónia felelős vezetőjétől – a szerk.] tanulta meg azt, hogy segítse Lengyelországot. Frudziński atya ugyanis arról volt ismert, hogy karitatív tevékenységet folytatott Lengyelországot támogatva az első világháború alatt. (…) Amikor megkérdezték az egyik rádióműsorában, hogy miért ismeri el ilyen nyíltan a lengyelségét, nyilatkozatot tett: „Lengyel származású amerikai vagyok. Ha kimutatom szeretetemet atyáim hazája iránt és megismerem ennek az országnak a kultúráját, jobb amerikai leszek. A lengyelek pártját fogom, mert bármilyen nagy áldozatot hoztak is, nem kapnak kellő elismerést. [Ismerősnek hangzik?] Saját szememmel láttam a lengyelek hősi helytállását és nyomorúságát egyszerre. Tanúsíthatom: maguk az angolok és a skótok is elismerték, hogy a lengyelek tartották vissza a német hordákat, ezért nem tudták szétbombázni a Brit-szigeteket. Lengyelországról beszélek, mert itt, Amerikában olyan keveset beszélnek és írnak a lengyel nemzet helyzetéről. [Mint máig rólunk!] Ébresztgetem az alvó lelkiismeretet, mert ma még túl keveset teszünk Lengyelországért. A bölcsességre apellálok, mert még most sem tervezzük azt, hogy segítséget viszünk a háború utáni Lengyelországba, nem is gondolunk erre. Mindez nem csak ösztönöz, hanem egyenesen kényszerít arra, hogy Lengyelországról és a lengyelekről beszéljek. Ha meg tudok menteni az itt élők lelkiismeretére apellálva egyetlen lengyel gyermeket, lengyel apát, megóvhatok egy lengyel férfit az éhhaláltól – az lesz számomra a legnagyobb jutalom.”

Érdekes még megjegyezni a könyvből a következőt: „Bár az amerikai lengyel körök mindenütt jól fogadták a tevékenységét, kezdetben komoly nehézségekbe ütközött, mert egyes rádióállomások tulajdonosai balos csoportok hatására bírálták Justyn atya műsorainak keresztény-nemzeti beállítottságát, s el akarták távolítani az éterből, azzal a „patrióta” váddal, hogy nyelvi csoportokra osztja Amerikát, mert akkor még mindig aktuális volt a »tégely« politikája.”

Bár a szerző a múlt kosarába dobná „a tégelyt”, az valójában korántsem halott. Sok a lyuk rajta, de még mindig működik több értelemben is. Tart tovább, előreláthatólag a végtelenségig, a különféle módon és eszközökkel fogalommá embertelenített „munkerő” ki- és felhasználása. De talán mégse. Mert a rendszer, sok más jelenleg szolgáló rendszerekkel együtt az élet szinte minden terén tarthatatlannak látszik. Ezért (is) aktuális nekünk, magyaroknak is ez a könyv. Ez az írás pedig jó ízelítőnek, de a felét se fedi a könyvnek, amelynek java része a Justyn atya és a rádióállomást továbbvivő Cornelius Dende OFMConv huszonöt éves munkásságáról szól, amelybe kíváncsi érdeklődéssel pillanthat bele a kedves olvasó.

Veszely Ferenc költő, író, műfordító, irodalomtörténész, pedagógus. A 85 éves Veszely Ferenc gazdag életútja Pestszentlőrinctől a Brit-Columbia-i Kamloopsig vezet. Részt vesz az 56-os forradalomban, ezért menekülnie kell, és Kanadában talál új otthonra. Ma már két nyelven ír, és kanadai magyarként lelkesen dolgozik azon, hogy költészetünk gyöngyszemeit angol nyelven is megismerhesse a nagyvilág.