Barna Gábor augusztus 20-ára írt vezércikkében (Hűséggel és felelősséggel) úgy véli, abból is kitűnt, hogy államalapító Szent István példájával évszázadokon keresztül alakította-formálta nemzeti emlékezetünket, hogy István volt az egyik leggyakoribb keresztnevünk. Ámde ma még a húsz leggyakrabban adott név közé sem tartozik, s Barna számára ez is jelzi, hogy nem az istváni példa, hanem „mindenképp kitűnni akarás vagy a világfaluba beépülés vágya vezeti az embereket”.

Somorjai Ádám bencés szerzetes (Szent István és a bencések) az államalapítás korának magyarországi (pannóniai) bencés missziói munkáját és az erről fennmaradt forrásokat tekinti át, figyelmeztetve, hogy István után a kereszténység még gyenge lábon állt, összeomlóban volt, s a Vászoly-leszármazottakra várt a megszilárdítás.

Egedy Gergely (Joguralmat vagy demokráciát?) arról értekezik, hogy Scruton – más jeles konzervatív gondolkodókkal együtt ­– elismeri a demokráciát, főleg mint eszközt, mellyel a politikai közösség megválasztja vezetőit, de a demokráciának olyan folytonosságon kell alapulnia, amelyet maga megteremteni nem tud. Ennek legfőbb ismérve, hogy az alkotmányon nem változtathat szerint semmilyen megválasztott kormány. Ebből következik a joguralom, a bírói függetlenség, a korlátozott kormányzás, az ellenzék fontossága stb. Scruton szerint tehát nem több, hanem jobb demokrácia kell.

Vitairatában (A gnózis revánsa) a kiváló történész Miskolczy Ambrus az élet radikális megváltoztatására irányuló törekvéseket (például a nemváltoztatást) konzervatív eszmetörténészekkel egyetértve a gnózis, a titkos tudás iránti vonzalomban véli fölfedezni, a radikális felvilágosodást, az amerikai alkotmányos berendezkedést is ezzel az indulattal magyarázza, és innen már csak néhány lépés kell a genderizmushoz, vonja le aktuálpolitikai következtetését gyakori szerzőnk.

Jámborné Balog Tünde író és batikművész vall a Tüskés Anna készítette, Családban a történelem című interjúban székely, örmény, lengyel, német, cseh, bolgár, katolikus, református felmenőiről: egyszóval Kárpát-medencei magyarokról, akik olykor „beavatkoznak” novellái kifejletébe, és akik papi-értelmiségi körökbe tartozva, 56-os szerepükért vagy egyéb „bűnükért” a szocializmus idején háttérbe szorultak.  A lapszám számára írt, Tegnap elvitték a Volvót című novellájában a túlélő családtagok és a feleség viteti el a nemrég elhunyt családfő féltve őrzött, matuzsálemi csotrogányát, közös életük meghatározó darabját, jelképét.

Versrovatunkban Sütő Csaba András, Györffi Réka és Kókai János költeményei olvashatók.

Száraz György értő recenzióban (Barbár idők – barbár szonettek) mutatja be Szepesi Attila Barbár szonettek – Életrajz versben elbeszélve című, öt évvel a költő halála után megjelent kötetét: „Ezek a prózaversek, ezek a szonettnek keresztelt prózai szövegek legalább annyira nem barbárok – írja Száraz –, mint amennyire nem szonettek. Nagyon is finom mívű alkotások ezek.” Szepesi „a szavakkal varázsolva” a hit, az emlékezés és a misztika legmélyebb szintjeit járja be.

Réfi Zsuzsanna (Híd az iskolapad és a pódium között) a Szent István Király Szakgimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Iskola tizenhat együttesének szakmai csúcsát, a Szent István Filharmonikusok zenekarát irányító Záborszky Kálmánt kérdezi a muzsikálás és a zenei nevelés lehetőségeiről, illetve annak jövőjéről.

Fábián László (A Mecseki láthatatlanok) az 56-os pécsi ellenálló-szabadságharcos csoport, a Mecseki láthatatlanok három tagjáról készült Láthatatlanok című dokumentumfilmen tűnődik el, ahogyan a három idős ember most, a forgatáson találkozik először, hiszen 56-ban harcosokként taktikai megfontolásból nem tudhattak egymásról, utána pedig az emigrációban is titkolniuk kellett múltjukat. Filmbeli beszélgetésükben megpróbálják felidézni „partizán”-életük mindennapi részleteit, de mint Fábián írja: „Az emlékek földuzzadt metafizikája valóban magába zárta az apró realitásokat.” A film magabiztosan vetíti rá a nemzet drámáját e három különleges sorsra.

Ha nyár, akkor lapunk is külön figyelmet szentel a Balatonnak. Budapesten kívül a tengerünkről készült a legtöbb képeslap, ezek történetét, ábrázolás- és szemléletmódját tekinti át Balázs D. Attila írása (A Balaton régi képeslapokon). Kovács Emőke (Fürdőkúrák, fürdőorvosok a Balaton vidékén) pedig azt járja körül, hogy a tónál és a környékén elérhető gyógykúrák és orvosaik miként járultak hozzá a környék polgárosodásához a XIX. században.

Kurdy Fehér János Minyó Szert Károly képzőművész, szabadkézi fotográfus, fénykerékpár-performer alkotásait elemzi Az Ezüst-tó kincse című írásában. Azért az utalás az indián regényre, mert a művész „munkáiban kalandok várnak az érintetlen képi őstalajon… Kráternyi mélységből indulnak, mégsem félelmetesek.” Elérik azt az egyediséget, azt a föltárulkozó érdeknélküliséget, amelyből nézve: „A Földet övező digitális adatburok úgy borul ránk, mint a kozmosz paródiája.”

Magyari Tekla a Csíkcsomortánban (villanyáram, hűtőszekrény és mosógép nélkül) élő képzőművész, Csomortáni Gál László munkásságát mutatja be Fától fáig című írásában. Fára festett alkotásai próbálják „kiszűrni a fa üzenetét, meghallani a ráolvasások dallamát, felidézni az  archaikus imákat, amelyeket a deszkák használói egy életen át mormoltak”, mert: „Gyökerein keresztül a fa egy számunkra ismeretlen, sötét világot tár fel, olyan világot, ahonnan mi is érkeztünk, és ahová vissza fogunk térni, olyan világot, amelyet szívesen kiszorítunk a gondolatainkból.”

Barta István Koronkai Zoltán jezsuita szerzetessel beszélget (A Kerkai világszám!) a KALOT-ról, a roppant jelentőségű kereszténydemokrata mozgalomról, a Katolikus Agrárifjúsági Legényegyesületek Országos Testületéről, annak a Demokrata Néppártnak az egész országot behálózó ifjúsági szervezetéről, amely 1947-ben a legtöbb szavazatot kapta, és legtovább védte a magyar demokrácia és jogállam ügyét.

Mike Károly (Valaki vagy valami a magzat?) az abortusz alapvető etikai kérdéseit taglalja a perszonalista létfilozófiára vagy az amerikai liberális-ateista életpárti íróra hivatkozva, hangsúlyosan kerülve mindenfajta keresztény hittételt.

Szigethy Gábor (Mikor vannak Hideg napok?) a szocializmus idején készült filmeket megidéző sorozatában ezúttal Kovács András Hideg napokját elemzi. A Cseres Tibor azonos című, nemzeti történelmünk egyik gyalázatos eseményéről, a magyar fegyveres erők által elkövetett újvidéki mészárlásról szóló regényéből készült alkotás „túlélte létrejöttének korát, a múlt század hatvanas éveit: a Hideg napok ma fájdalmasabban, idegtépőbben, megrázóbban szembesít mindannyiunkat a közelgő hideg napokkal, amikor majd az áttekinthetetlen, mindent és mindenkit elbizonytalanító zűrzavarban meggondolatlanul vagy küszködve, megalkudva vagy becsületesen, gyáván vagy bátran döntenünk, cselekednünk kell”.