Némely, jobb szó híján „populista” politikusra az utóbbi hetekben rájárt a rúd. Donald Trump már-már azért harcol, hogy újra megválasztott elnökként kegyelmet adhasson magamagának. A skót nacionalista politikust, Nicola Sturgeont, aki a nemzeti szuverenitás jegyében kis híján kivezette Skóciát az Egyesült Királyságból a senki földjére, hét órán keresztül vizsgálati fogságban tartották. Most pedig Boris Johnson, hogy elébe menjen a westminsteri mentelmi bizottság ítéletének, lemondott a képviselőségéről. Így apadna el a populista hullám? A mentelmi bizottság, amely Johnson lemondása óta vizsgálódik, megállapította az alsóház nagy többségének jóváhagyásával: a volt miniszterelnök megsértette a parlamentet, tudatosan hazudott képviselőtársainak, sőt próbálta megfélemlíteni a bizottságot. A johnsonisták se nagyon álltak ki mellette.

Pohárköszöntő teljes zárlat alatt 2021. január 14-én (a brit parlament Mentelmi Bizottságának anyagából)

 

A toryk már tavaly nyáron ejtették, mert látták, vele nem nyerhetnek választásokat, és számos kiváló, nem levitézlett politikust tudnak versenybe állítani. 2019-ben látványos választási győzelme sem egészen rajta múlott: mindenkinek elege volt a Brexit-patthelyzetből (Westminster – minthogy nem akart kiválni –, elsinkófálta a népszavazás eredményének végrehajtását), a helyzetet megoldani képes többséget kellett a parlamentbe küldeni, és a Munkáspártot a vadmarxista Jeremy Corbyn vezette, akitől egész Angliának borsódzott a háta. A személyes népszerűség jórészt önámítás.

És Johnson változatlanul azt hiszi, visszatérhet a politikába, pedig erre csak akkor lehet esélye, ha a toryk ellenzékbe szorulnak, és a sikeres munkáspárti kormánnyal szemben megszorult új vezetés visszaengedi –  ha a választók elfelejtik hazugságait. Márpedig ezek között van néhány súlyos: Johnson volt a legfőbb szorgalmazója annak, hogy szemenszedett hazugsággal kampányoljanak a Brexitért, mondván, az napi 350 millió fontot ment meg az NHS, a közegészségügy számára, amit akkor hiába cáfolt a brit statisztikai hivatal, ma pedig a Brexit és a Covid utáni válságban az NHS óriási hiánya cáfol. Idevág  az is, hogy az oroszok „aktív intézkedésekkel” igyekeztek az eredményt a kilépés irányában befolyásolni (csupán 51,9 százalék szavazott a Brexit mellett), és ennek teljes körű kivizsgálását Johnson is akadályozta. Nemigen menti ezt, hogy az orosz háborúval szembeni egységes nyugati fellépés fő motorja lett.

Johnson menesztése végső soron azt bizonyítja, hogy a liberális – értsd: parlamenti – demokrácia a maga összetett intézményrendszerével képes az önkorrekcióra, megóvni a politikai folyamatot a hazugságok rögzülésétől. Becsüljük Borist, amiért kell, de a hazudozásnak megálljt kell parancsolni.

 

Nyitókép: Pohárköszöntő teljes zárlat alatt 2020. november 20-án (a brit parlament Mentelmi Bizottságának anyagából)