A hétvégén tartott elnök- és parlamenti választás a jelenlegi hatalom szempontjából sikerrel zárult: Erdoğan a szavazatok 49,5 százalékának megszerzésével karnyújtásnyira került a győzelemtől, miközben legfontosabb kihívója, Kemal Kılıçdaroğlu a Köztársasági Néppárt (CHP) élén közel 45 százalékot elérve a várakozásoknál rosszabbul szerepelt. A versenyben lévő harmadik jelölt, a nemzeti radikális, menekültellenes retorikával fellépő Sinan Oğan ötszázalékos szavazataránya arra volt elegendő, hogy megakadályozza Erdoğan elsőkörös győzelmét, és a következő két hétben megpróbálja majd aprópénzre váltani ezt a nem túl jelentős, de a kiélezett helyzetben módfelett értékes szavazóbázist, mivel ő már nem indulhat a második fordulóban. Már ha sikerül, ez a réteg ugyanis is megosztott, s vélhetően egy része eleve otthon fog maradni. Ilyen közel az ötven százalékhoz
a jelenlegi török államfő már most nyeregben érezheti magát.
A parlamentben még jobban szerepelt az elnököt támogató Népi Szövetség, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) és a Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) alkotta, immár összeszokott koalíció, amely összesen 322 mandátumot szerzett. Ez ugyan visszaesés a korábbi 335-höz képest, de még így is stabil többségre tett szert ezúttal kisebb iszlamista pártok, így a Yeniden Refah (’Új Jólét’) és a kurd Hezbollahból kinőtt, HÜDA PAR (’Szabad Ügy’) támogatásával – ez utóbbi például az ország délkeleti megyéiben jelentett pár százezer többletszavazatot. Az ellenzéki koalíció ezzel szemben meg sem közelítette a parlamenti többséget, noha szerény mértékben növelte mandátumainak számát. A több baloldali párttal összefogott kurd párt, a Népek Demokratikus Pártja (HDP) – amely az Alkotmánybíróság előtt lévő betiltási ügye miatt inkább egy másik párt, a Zöld Baloldal listáján indította jelöltjeit – a harmadik legnagyobb frakciót adja majd a hatszáz fős parlamentben.
Az államfőválasztás kérdése még nem dőlt el , de az első forduló tapasztalatainak tükrében nem valószínű, hogy Kılıçdaroğlu képes lenne megelőzni a jelenlegi államfőt, még akkor sem, ha a harmadik jelölt végül őt támogatná. A következő két hétben várhatóan még nagyobb ideológiai és identitásvita bontakozik ki, ahol a nacionalista szavazatok megnyerése érdekében a nemzetközileg is terrorszervezetnek nyilvánított, a HDP-vel összemosott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK)elleni fellépés és az ellenzéki jelölt kurd támogatói miatt a terrorizmus réme lesz a kormányzati kampány fő eleme, miközben további populista gazdasági ígérgetések és menekültellenes jelszavak várhatók mindkét oldalról.
Erdoğan sikerében kulcsszerepet játszott a saját szavazótábor mozgósítása – a rendszerint magas, 85 százalék körüli részvételt is sikerült túlszárnyalni, idén a választók közel 87 százaléka járult az urnák elé – és az eredmények tükrében kijelenthető, hogy a vidéki, vallásos, konzervatív Törökország továbbra is mellette kötelezi el magát. A vallásos kurdok jelentős része és a városi iszlamista polgárság sem hagyta cserben a vezetőt, még akkor sem, ha lemorzsolódás tapasztalható az öt évvel korábbi választáshoz képest. Erdoğan akkor ötvenkét százalékkal, már az első fordulóban győzött, a jelenlegi három százalékpontos visszaesés akár statisztikai hibának is tekinthető az ország gazdasági helyzetének tükrében.
Az előző évben rekord magas, 85 százalékos infláció, illetve a nem túl biztató kilátások, a folyamatosan gyengülő líra ellenére a vezetés képes volt az utóbbi hónapokban erős hajrában visszajönni.
A siker alapvetően az osztogatásnak (béremelés, nyugdíjreform, ramadánkor kiosztott ajándékok, ingyen gáz) és az ígérgetésnek, valamint identitás- és biztonságpolitikai kérdéseknek (konzervatív értékek és nemzeti nagyság hirdetése, illetve a PKK-val összejátszó ellenzék rémképe) köszönhető. A már említett konzervatív, vidéki és kevésbé képzett, szegényebb szavazótábornak nem jelentett alternatívát az ellenzék. A jelenlegi elnök az utóbbi hetek látványos kampányrendezvényeivel és megnyitócunamijával – drónhordozó hajó, új török drónok és az ország első atomerőművének megnyitása Vlagyimir Putyin asszisztálásával, hogy csak néhány látványosabbat említsünk – a már említett tényezőkkel képes volt a maga oldalára billenteni a közhangulatot.
Így a legfontosabb tanulság, hogy amíg nem sikerül érdemben megtörni a jobbközép szavazótábor egységét, addig ugyan ki lehet kezdeni Erdoğan támogatottságát, de őt legyőzni nem lehet.
A kormánypárti médiafölény és a teljes államigazgatás használatának köszönhetően szinte esélytelen a verseny, az ellenzék szembeszélben kampányol, kisebb médiafigyelem és több atrocitás mellett.
A következő két hét nagy kihívás elé állítja az erdoğani rendszer leépítését ígérő ellenzéket, de az eredmények tükrében nem várható érdemi változás, s nagy valószínűséggel marad a jelenlegi vezető. Amennyiben nem lesz változás, akkor az eddigi kül- és belpolitika folytatását várhatjuk. Külpolitikailag folytatódik a szomszédsággal való enyhülés, amelynek fókuszpontja alapvetően Szíria, kisebb részben Egyiptom lesz a közeljövőben, már csak a menekültkérdés rendezése miatt is. Nyugati relációban nem várható érdemi előrelépés, bár Erdoğannak a jelenlegi gazdasági helyzetben nem érdeke kiélezni a viszonyt. Az orosz–ukrán konfliktusban sem fog változni a török álláspont: marad Ukrajna aktív támogatása mellett az egyensúlyozás, ami miatt továbbra sem vetnek ki szankciókat Oroszországra, hogy a kereskedelmi kapcsolatok nagy ütemben fejlődjenek a jövőben is. A török külpolitika az ellenzék győzelme esetén sem változna, egyedül nyugati relációban lenne néhány gesztus az enyhülés érdekében, de lényegi javulás, gyors uniós csatlakozás vagy Ciprus kérdésének rendezése Kılıçdaroğlu alatt sem (lenne) várható. A belpolitikát illetően pedig marad az elnöki rendszer, egy mindinkább konzervatív-autoriter Törökország építése, amely továbbra is a nyugati szövetségi rendszer autonóm, külön utas tagja marad, gazdaságilag pedig állandósul a magas infláció és gyenge líra a következő években is.
A szerző politológus, a NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos munkatársa
Nyitókép: Recep Tayyip Erdogan török államfő, a kormányzó Igazság és Fejlődés Párt (AKP) vezetője támogatóihoz beszél egy választási kampányrendezvényen Ankarában 2023. április 30-án. MTI/EPA/Necati Savas
