Kárpátalja kapcsán újra meg újra tévképzetek, hamis állítások sora borzolja a kedélyeket, s a nemzeti buzgalmat nem könnyű a racionalitás pályájára terelni, de a tisztánlátás a tények figyelembevételét kívánja meg.

1991-ben, amikor a Szovjetunió megszűnt létezni és létrejött a független Ukrajna, annak Kárpátontúli Területe – Kárpátalja – Ukrajna része volt. Akkor a területnek  csaknem 1,1 millió lakosa volt, ebből mintegy százhetvenezer, vagyis tizenöt százalék volt magyar. (Ma már sajnálatosan kevesebb!)

Nem létezett semmiféle olyan komolyan vehető – nyugati vagy keleti – dokumentum, nyilatkozat vagy politikai szándék, amely Kárpátalja hovatartozását nyitott kérdéssé tette volna, netán meg akarta volna változtatni. Vagyis ez nem volt kérdés, nem képezte alku tárgyát, amit valamiféle politikai ügyetlenkedés folytán a korabeli magyar kormány nem tudott kihasználni. Az alapszerződés tehát egy meglévő és akkor megmásíthatatlan helyzetet rögzített.

Ugyanakkor a határrevízióra irányuló magyar szándékot – noha azt egyetlen számottevő magyar politikai erő sem képviselte – a szomszédos országok szélsőséges politikusai emlegették nagyon szívesen, ezzel riogatva-mozgósítva választóikat és a nemzetközi közvéleményt.

Két állam között jogszerű határmódosításra vagy közös megegyezéssel, vagy nagyhatalmi nyomásra kerülhet sor, miként a XX. század első felének története bizonyítja. Az 1990-es években számunkra sem az egyik, sem a másik lehetőség nem adatott meg. Az az állítás pedig, hogy bármelyik ukrán politikus felajánlotta volna Antall Józsefnek Kárpátalját, minden alapot nélkülöz!  

Csurka István tette nyílt vita tárgyává az ügyet az alapszerződés aláírása után, amikor az MDF, majd a MIÉP politikusaként, hangzatos szólamokkal dobálózva magyarok százezreinek a fejébe sikerült elültetnie azt a hamis képzetet, hogy ha akkor a magyar kormány célratörőbb, visszaszerezhettük volna Kárpátalját. Csurka ezt egyrészt a nemzetközi helyzet ismeretének teljes hiányában állította, másrészt hatékony, manipulatív eszközként vetette be Antall Józseffel vívott  harcában.  

Az alapszerződés aláírásával és az új Ukrajnával kialakítandó jó viszonnyal a Romániában, Jugoszláviában és Csehszlovákiában fellángoló és teret nyerő magyarellenes nacionalista politikai nyomást is igyekeztünk ellensúlyozni.

A korabeli ukrán vezetőkben a mérsékelt és türelmes kisebbségpolitika kialakításának kérdésében volt fogadókészség, hiszen Ukrajna akkor lépett a nemzetközi porondra, és nagy szüksége volt a térség államainak támogatására. S ebben Magyarország és Lengyelország – nagyon helyesen – az élen járt. Ezért fogadták el a kisebbségek jogaira vonatkozó cikkelyeit az alapszerződésnek.

Eleve szakszerűtlen annak a kérdésnek a feszegetése, hogy mennyire bíztunk a korabeli ukrán vezetésben. Kravcsuk elnök és csapata igyekezett minél jobb kapcsolatot kiépíteni az akkor jelentős nemzetközi tekintélynek örvendő Antall-kormánnyal, mi pedig igyekeztünk annyi számunkra fontos elemet beleilleszteni az alapszerződésbe, amennyit lehetett, amennyit a korabeli viszonyok engedtek. Valóban voltak megbízható, jó partnereink a korabeli ukrán politikában és államigazgatásban, és voltak vad nacionalista ellenségeink is, de nem ők képviselték és vezették az országot!

A téma ismétlődő felmelegítése nem egyéb, mint a magyar közvélemény félrevezetése és érzelmi manipulálása. Akik ezt teszik, közvetve azt a hamis képzetet keltik, hogy a határrevízió ma is nyitott kérdés, és csak a magyar kormány és a magyar társadalom állhatatosságán múlik Erdély, a Felvidék stb. visszaszerzése. Ha nem leszünk olyan „puhák”, mint az Antall-kormány volt!

Holott a mai nemzetközi politikai viszonyok között számtalan nemzetközileg elfogadott és alkalmazott lehetőség és eszköz áll a rendelkezésünkre. A minket körülvevő határok többnyire nyitottak, a kapcsolattartás a szomszédos országokban élő magyarokkal a magyarországi társadalom részéről csak akarat és áldozatvállalás kérdése.

A mai Ukrajna helyzete és szerepe, a mai ukrán politikai vezetés magatartása pedig külön kérdés, semmi köze nincs az 1991-ben megkötött magyar–ukrán alapszerződéshez!

A szerző diplomata, tanár, szerkesztő, politológiai szakíró

Nyitókép: Antall József miniszterelnök és Leonyid Kravcsuk ukrán elnök közös közleményt ír alá a beregszászi magyar autonóm terület létrehozásáról Ungváron 1993. április 30-án.  Ezt követően ratifikálta az Országgyűlés az ukrán-magyar alapszerződést.  MTI Fotó: Soós Lajos