A Kreml találgatásokra kényszerít. Küszöbön állhat az Ukrajna elleni nagy orosz támadás. De az elmúlt hetek tanulsága az, hogy az információs háború dönt. Oroszország sikeresen szabta meg, hogy miről legyen szó a nyugati diplomáciában és médiában, amivel félelmet keltett Ukrajnában, és megosztotta annak barátait.
Mint megfigyelő Lucas igyekszik a maga eszközeivel visszalőni. Az utóbbi napokban számos interjúban és telefonbeszélgetésben fejtette ki véleményét Oroszország Ukrajna- és Nyugat-ellenes agressziójáról, és ezek összefoglalását közzétette a washingtoni Center for European Policy Analysis (CEPA) honlapján.
- Nem „válságnak” kellene nevezni az ukrán helyzetet, mert semmi új nincs benne. Ha meglepődik rajta valaki, tegyen úgy, mintha az utóbbi hónapokban, években és valójában évtizedekben nem figyelt volna. Hogy Oroszország erőszakosan lép fel a szomszédaival szemben, ezt már az 1990-es években is láthatta, akinek volt szeme a látásra. Lennart Meri észt köztársasági elnök már 1994-ben Hamburgban figyelmeztetett a nyers valóságra. A korábbi szovjet régióból sokan mások is elmondták Párizsban, Berlinben, Londonban, Washingtonban és másutt a döntéshozóknak, hogy a rablók és tolvajok vezette neoimperialista Oroszország fenyegetést jelent. A figyelmeztetések süket fülekre találtak. A figyelmeztetőket pedig lekezelték. A „régi Nyugat” országai emiatt lehetnének alázatosabbak, és bűnbánatot is tarthatnának.
- Különösen szégyenteljes, hogy a külső szemlélők figyelmen kívül hagyják a 14 ezer halottat, a sok tízezer tönkre ment életet, amióta 2014-ben Ukrajna ellen az oroszok megindították a hadműveleteiket. A kérdés nem az, hogy Ukrajnát mikor támadják meg, mert az már megtörtént. A Krím bekebelezése és a kelet-ukrajnai megyékben a bábrezsimek létrehozása szintén botrány. Ne egyszerűen a status quo visszaállítására törekedjen a nyugati politika.
- Az oroszoknak a támadástól és a bekerítéstől való félelme merő koholmány. Kína kivételével Oroszország egyetlen egy szomszédja sem képes szárazföldi katonai támadást intézni ellene. Aki modern rakétákkal akar Oroszország ellen csapást mérni, az a világ bármely pontjáról képes erre. De Oroszország tulajdon nukleáris arzenálja bárhol a földkerekségen tud ellencsapást mérni.
- A NATO bővítése nem szegett meg semmilyen nyugati ígéretet, de ha Oroszország nem erőszakoskodna a szomszédaival, azoknak nem lenne miért a védelmi szövetséghez csatlakozniuk.
- A diplomácia önmagában nem megoldás. A NATO-bővítéssel kapcsolatos koholt sérelmekről való tárgyalás maga is legitimálja azokat. Kerülni kell a témát. Helyette az olyan égető ügyekről kell beszélni, mint például a fegyverzetellenőrzés. Napirendre lehet tűzni ezer fontos témát: nukleáris fegyverek minden válfaja, világűr, hagyományos haderők, bizalomerősítés, hadgyakorlatokról való tájékoztatás. A Brezsnyev vezette Kremllel lehetett tárgyalni az atomfegyverekről. Semmi nem indokolja, hogy Putyinnal ne lehetne.
- Az igazi kérdés a demokrácia. Az ukrán elnök politikai kívülállóként nyerte meg az elnökválasztást a gazdag, hivatalban lévő elnökkel szemben. Ilyen nem történt Oroszországban, és amíg a Putyin-rezsim ebbe beleszólhat, nem is fog soha. Ez komoly ellenpéldát állít a Putyin-rendszer politikai és gazdasági modelljének. Valójában arról van szó tehát, hogy a Kreml halálosan retteg Ukrajnának még a mostani erősen hibás és botladozó demokráciájától, pluralizmusától és nyitottságától is.
- Volodimir Zelenszkij elnök nem egyszerűen politikai kívülálló. Kisebbséghez tartozik: zsidó és az anyanyelve orosz. Sikere meghazudtolja Kreml azon állításait, hogy Ukrajnát a nyelvi sovinizmus és a jobboldali szélsőség uralja. Azt mutatja, hogy Ukrajnát nem osztják meg a nyelvi határok. Többnyelvű ország, ahol a nyelvválasztás összetett és képlékeny kérdés a maga személyes, társadalmi, kulturális és történeti dimenzióival. A Kreml azt hiszi, hogy az orosz nyelv használata a geopolitikai irányultságot tükrözi, illetve az akarja, hogy tükrözze. Nem tükrözi.
Nyitókép: Ukránok zászlókkal vonulnak Kijevben 2022. február 12-én. Fotó: MTI/AP/Efrem Lukackij
