Amikor Jahja Szinvár, a Gázai övezetet uraló Hamász-vezető Izraelben raboskodott, állítólag mezítláb járt a börtön udvarán, hogy talpával végre a szerinte Izrael által megszállt Palesztina földjét érinthesse. Soha nem is adta fel Izrael megsemmisítéséről szőtt álmát, még akkor sem, amikor a többi Hamász-irányító – követve az ellenlábas Fatah szervezetét – hajlandó lett volna bizonyos mértékű kompromisszumot kötni az izraeliekkel a palesztin államiságért cserébe. Ő mindig hajthatatlan maradt, bármiféle tartós megegyezést a „megszállóknak” való behódolásként utasított el. Miután 2017-ben átvette a Gázai övezet irányítását, éveken át tervezte az Izraellel szemben végrehajtandó nagyszabású terrorakciót.
Meg volt győződve arról, hogy a Hamász frontális támadása regionális háborút robbant ki, amelyben az iráni rezsim és szövetségeseinek erői és az arab népfelkelés eltörli a zsidó államot a föld felszínéről.
Miközben a gázai Hamász-vezetők legbelsőbb köre a támadást tervezte, Jeruzsálemben a Netanjahu-kormány abban a tudatban élt, hogy a Hamászt sikeresen lekenyerezte, és bár továbbra is számíthatnak kisebb terrortámadásokra, különösen a Ciszjordániából, a Gázai övezetet uraló Hamász nem jelent elsődleges fenyegetést. Az izraeli vezetés a Hamász helyett Iránt és kinyújtott karját, a libanoni Hezbollah terrorszervezetet jelölte meg fő ellenfélként, mint amely együttesen is a zsidó állam megsemmisítésére törekszik. Az izraeli stratégia 2023. október 7-én azonban tragikus kudarcot vallott, miután sem előrejelezni, sem azonnal megállítani nem voltak képesek a több ezer Hamász-terroristát, akik a biztonsági kerítésen áttörve lerohanták a Gázai övezet melletti izraeli településeket, lemészárolva ezerkétszáz izraelit és elhurcolva kétszázötven túszt.
Ahogyan Izrael sem mérte fel helyesen Szinvár valódi szándékait, úgy a Hamász-vezető is súlyosan félrekalkulálta mind a terrortámadására adott izraeli válaszcsapás jellegét, mind az iráni tengely szolidaritásának mértékét. A zsidó állam fél évszázad után először hadiállapotot hirdetett, teljes mozgósítást rendelt el, az Izraeli Védelmi Erők pedig bevonultak a Gázai övezetbe. Az egy éve tartó harcokban romba dőlt az övezet, és több mint negyvenezer palesztin vesztette életét, a Hamász maga mint katonai szervezet megsemmisült, de mint gerilla- és terroristacsoport igyekszik kitartani abban a reményben, hogy ha regionális háború robban ki, Izrael mégis meggyengülhet. Mintegy száz izraeli túsz továbbra is Gázában raboskodik, és kiszivárgott információk szerint akaratuk ellenére élő pajzsként veszik körül és védelmezik a Hamász ostromlott vezetőjét. Az izraeli haderő szinte minden magas rangú társát likvidálta, és a magára maradt Szinvár egy ismeretlen gázai bunker mélyén, csapataitól biztonsági okokból elválasztva várja, hogy az őt fő célként, élve vagy (lehetőleg) halva elfogni kívánó izraeliek rátaláljanak.
Ahogy a Hamász-vezér félreismerte ősellenségét, Izraelt, úgy tévesen ítélte meg szövetségeseinek megbízhatóságát és eltökéltségét is.
Miután október 7-én a Hamász végrehajtotta terrortámadását, a Hezbollah szórványos támadásokba kezdett észak-izraeli települések ellen, de a mintegy kétszázezres rakétaarzenáljának csupán a töredékét vetette be, szárazföldi akciót pedig nem indított a szorongatott Hamász felmentésére. A Hasszán Naszrallah vezette libanoni terrorszervezet egyetlen eredménye, hogy több tízezer izraelinek kellett elhagynia otthonát a rakétatámadások fenyegetése miatt. Irán, amely az ellenállás tengelyének vezetőjeként többször is Izrael pusztulását vizionálta, egészen 2024 áprilisáig nem avatkozott be közvetlenül a konfliktusba, akkor is csak szimbolikus eredményeket elérő rakéta- és dróntámadásra szánta el magát. Összességében azonban az ellenállás tengelyének nem állt szándékában döntő támadást indítani Izraellel szemben, gyakorlatilag magára hagyva a Hamászt az általa indított kilátástalan küzdelmében.
Az izraeli politikai és katonai elit hónapokon át figyelmeztette a Hezbollahot, hogy hagyjon fel az északi települések ellen végrehajtott támadásokkal, különben az izraeli haderő átfogó katonai műveletet indít Libanonban a fenyegetés elhárítása érdekében. Ahogy a Gázai övezetben zajló küzdelmek intenzitása 2024 nyarára lecsökkent, úgy fordult az Izraeli Védelmi Erők figyelme észak felé. Miközben Naszrallah elhíresült beszédeiben továbbra is a zsidó állam pusztulását és gyengeségét hirdette, addig az izraeli vezetés szeptember 16-án a hivatalos háborús célok közé emelte a Hezbollah rakétatámadásai nyomán kitelepített több tízezer észak-izraeli civil hazatérésének biztosítását. Az események a zsidó újév előtt két héttel, amely idén október 2-ra esett, a Hezbollahnak adott ultimátum végső dátumához közeledve felgyorsultak, és a háború fókusza északra, Libanonra helyeződött át.
Az új háborús cél kitűzését követő napon, szeptember 17-én több ezer Hezbollah-tag személyhívója (csipogója) robbant fel, amit valószínűsíthetően az izraeli Moszad hajtott végre. Az akcióban közel háromezer, többségében Hezbollah-militáns sebesült meg, jelentősen gyengítve a terrorszervezet harci és koordinációs képességeit. Másnap a Hezbollahnak ismét több száz, ezúttal kézi adó-vevője robbant fel, közel ezer főt megsebesítve, hozzájárulva a terrorszervezet további szétzilálásához és a Libanonban terjedő félelem elmélyítéséhez. Szeptember 19-én Izrael átfogó légioffenzívát indított a Hezbollah libanoni állásai ellen, a terrorszervezet vezetőit sorban likvidálta. Szeptember 27-én a világ közvéleményét sokkolta Hasszán Naszrallah, a Hezbollah fejének megölése a libanoni fővárosban, Bejrútban végrehajtott nagyszabású, célzott légitámadás során. A katonai akciónak Izrael az „Új Rend” elnevezést adta, kétségtelen jelét adva, hogy a zsidó állam beváltja ígéretét, hogy a háború célja immár a közel-keleti rend alapvető átalakítása. Ennek keretében az izraeli haderő október első hetében az átfogó légi hadjárat folytatása mellett szárazföldi offenzívába kezdett Dél-Libanonban, hogy a Hezbollah jelentette fenyegetést felszámolja, Észak-Izrael védelmét biztosítsa, illetve a közel-keleti hatalmi viszonyokat radikálisan megváltoztassa Iránnal és tengelyével szemben.
Miután legfontosabb szövetségese két hét alatt szétzilálódott, regionális pozícióját súlyos csapás érte, válaszul Irán presztízsének megmentése érdekében október elsején ballisztikus rakéták tömegét lőtte ki Izraelre. A mintegy száznyolcvan rakéta döntő részét az izraeli–amerikai–jordán koalíció sikeresen megsemmisítette, kevés sebesülés, illetve anyagi kár következett be Izraelben.
A jeruzsálemi vezetés azonban, ellentétben az áprilisi iráni támadásra adott visszafogott válasszal, kemény ellencsapást helyezett kilátásba.
Izrael a következő napokban iráni katonai létesítményeket, az olajipari infrastruktúrát, de akár nukleáris központokat is támadhat. Irán egy éven át igyekezett kimaradni a konfliktusból, annak érdekében, hogy megőrizhesse a regionális befolyásának döntő részét biztosító milíciahálózatot, de most harapófogóba került. Választhat, hogy tétlenül szemléli, ahogy Izrael szinte büntetlenül felmorzsolja évtizedek alatt felépített libanoni kliensét, és szétzilálja tengelyét, vagy beavatkozik, és ezzel megkockáztatja az izraeli–amerikai koalíció összehangolt támadását, ami pedig hazai katonai és gazdasági bázisát gyengítené meg, ezzel akár a rezsim bukását kiváltva.
Jahja Szinvár mindeközben Gázában várja, hogy miután egy évvel ezelőtt meghozta a terrortámadásról a békés palesztinok és terrorista harcosok tízezreinek pusztulását előidéző döntését, az eszkaláció mégis valamiféle győzelmet eredményez a Hamász számára. Izrael megsemmisítéséről szőtt álma az ellenkezőjébe fordult át, támadása nyomán kiszámíthatatlan folyamatok indultak be, amelyek felőrlik szervezetét, és megroppantják az iráni tengelyt. Az utolsó reményt Szinvár számára az jelenti, ha Irán mégis elszánja magát a regionális háborúra, mert úgy érzékeli, hogy meg kell állítania az egyre intenzívebbé váló izraeli katonai akciókat, amelyek már szétverték a Hamászt, éppen felmorzsolják a Hezbollahot, sorra likvidálják tábornokait Szíriában és Libanonban, és pusztító csapásokat mérnek a jemeni szövetségeseire, a húszikra is.
Ami Szinvárnak a felmentő erőket jelentheti, az a régió és a világ számára a legnagyobb veszélyforrás. Ha kitör a regionális háború, az beláthatatlan következményekkel járna, rettentő pusztítást okozva minden harctérré váló országban. Izrael és Irán nem határos, de az utóbbihoz hű szíriai milíciák harcba lépése nyomán a jelenleg Gázára és Libanonra korlátozódó szárazföldi háború is kiterjedne. A helyzetet kiélezi, hogy Izrael és Irán között nulla összegű játszma folyik: amennyit nyer Izrael, annyit gyengül Irán és megfordítva. Rendkívül aggasztó, hogy a felek, akár ellenségek, akár partnerek, teljesen félreismerték egymás motivációit, eltökéltségét és képességeit. Ez felveti annak lehetőségét, hogy újabb téves számítások nyomán sodródik bele a régió a nyílt nagyhatalmi háborúba. Bárhogyan végződjék is az egy éve tartó háborús konfliktus, az biztos, hogy az izraelieknek igazuk lesz, új rend alakul ki; ami eddig volt, megszűnik. Hogy kinek kedvez majd az új rend, hogy lehet-e ebből a konfliktusból győztesen kikerülni, nagy kérdés.
A szerző Közel-Kelet-szakértő, biztonsági elemző
Nyitókép: „A világ megérett az újabb világháborúra” – Izrael-ellenes tömeggyűlés Iránban 2023-ban (Sabina Ahmed/Facebook)
