Augusztus 29-én az ukrán haderő ellentámadásba kezdett Herszonban. Az időpontválasztás aligha volt véletlen, az oroszokhoz hasonlóan az ukránok is kedvelik a szimbólumokat. A két szakadár „népköztársaság” február 21-ei, a háború előtt három nappal történt elismerése egybeesett Janukovics elnök hatalomból való elmozdításának évfordulójával. Augusztus 29-e egy másik esemény évfordulója. Nyolc évvel ezelőtt, a Donbászban zajló háborúban

legalább háromszázhatvan, Ilovajszknál katlanba zárt ukrán katona lelte halálát ezen a napon, amikor a szabad elvonulást ígérő orosz és szeparatista erők halomra mészárolták őket a humanitárius folyosó mentén.

Az esemény beleégett az ukrán hadsereg történelmi emlékezetébe, egyben megmagyarázza azt is, a mostani háború során miért viseltetett kevés bizalommal az ukrán fél minden olyan orosz ajánlattal szemben, mely katonáiknak szabad elvonulást kínált.

A szimbolikus dátum ellenére a herszoni offenzíva korántsem bosszúhadjárat, hanem nagyon is hideg fejjel végiggondolt katonai művelet.  Olyannyira jól átgondolt, hogy az aligha érhette váratlanul az oroszokat. Nem elég ugyanis, hogy az ukrán politikai vezetés hónapok óta erről beszélt, de a művelet ráadásul tűpontossággal azt a forgatókönyvet követi, melyet a katonai szakértők előrejeleztek. A magam részéről többek között éppen emiatt voltam szkeptikus az ukrán ellentámadást illetően. Vajon miért áldozná fel a meglepetés erejét az ukrán hadvezetés, ha csak azért nem, hogy utána ne ott és akkor támadjon, ahol és amikor azt az ellenség várja? Ráadásul az oroszok az utóbbi hónapokban jelentős erőket csoportosítottak át a déli frontra: a Dnyepertől nyugatra lévő területeken állomásozó körülbelül hét zászlóalj-harccsoport helyett immáron huszonöt várta az ukrán támadást. Vagyis úgy tűnt, az ukránok addig lebegtették az ellentámadás tervét, míg az erőviszonyok a déli fronton kiegyenlítődtek, a kínálkozó momentum pedig ezzel elillant. Az elmúlt napok történései nyomán azonban összeállni látszanak a kirakós darabkái. Ami egy elszalasztott lehetőségnek tűnt, az valójában a terv része volt.

Az offenzíva nyílt kommunikálása éppen azt a célt szolgálta, hogy az oroszok jelentős erőket csoportosítsanak át a herszoni hídfőbe (a Dnyeper nyugati oldalára).

Amikor az ukránok megindították a várt ellentámadást Herszonnál, egyes becslések szerint az Ukrajnában lévő orosz erők mintegy ötöde már itt, a Dnyeper folyón túli területen összpontosult. A hidak járhatatlanná tétele miatt ezek gyors átcsoportosítására jelenleg esély sincs.

Mióta április elejétől a háború a Donbászra korlátozódott, egyértelművé vált, hogy az oroszok legfeljebb két, de inkább csak egy hadműveleti irányban képesek egyidőben támadni, a front többi szakaszán kénytelenek védekezni. Szjevjerodoneck és Liszicsanszk elfoglalása után az orosz offenzíva még tovább lassult, a műveletben részt vett középső hadseregcsoport katonáinak maga Putyin rendelt el pihenőt július legelején. Azóta azonban a keleti fronton aktív másik két katonai körzet erői, a nyugati és a Keleti csoportosítások is mintha „megpihentek” volna. Ebben minden bizonnyal komoly szerepe volt az ukrán mélységi csapásméréseknek is: orosz lőszerraktárak tucatjainak levegőbe repülése jelezte, hogy a HIMARS rakéta-sorozatvetők megjelenése olyan adaptációs kényszer elé állította az orosz hadsereg logisztikusait, melyre azóta is keresik a megoldást. Az elmúlt egy hónapban az orosz offenzíva legkomolyabb eredménye az ukránok által megerősített Piszki, Doneck egyik apró külvárosának elfoglalása volt. Olyan fontos eredmény volt ez, hogy Sojgu védelmi miniszter néhány héten belül kétszer is beszámolt róla. A kifáradó orosz előrenyomulással párhuzamosan az ukránok megkezdték a herszoni művelet szisztematikus előkészítését. A fő cél az orosz hídfő utánpótlását biztosító hidak pusztítása, a lőszer- és üzemanyagraktárak megsemmisítése, valamint az orosz légvédelem és légierő tevékenységének korlátozása volt. Ez utóbbit szolgálta a szaki légibázis elleni csapásmérés a Krímben, mely a közvetlen (és jelentős) károkozáson túl megpróbálta (egyébként sikertelenül) rákényszeríteni az oroszokat arra, hogy a Krímtől távolabb lévő területekre vonják vissza repülőerőiket. A támadás veszélyét érzékelve az oroszok a keleti hadseregcsoport erőiből csoportosítottak át alakulatokat a harkivi területről. Az élőerő megfogyatkozását Harkivban az orosz tüzérség aktivitásának növekedése is jelezte, mintegy tűzzel kompenzálva a meggyengült védelmet, biztosítva ezzel a pozíció megtartását.

Az ukránok egy héttel a herszoni támadás kezdete után éppen itt, a harkivi fronton nyitottak újabb offenzívát, három nap alatt mintegy ötven kilométert haladva előre, és húsz-harminc települést felszabadítva.

A hadműveleti cél Kupjanszk városának elfoglalása volt, mely fontos közlekedési csomópont. Innen ágazik le egy-egy vasúti útvonal Szlovjanszk, illetve Liszicsanszk felé, illetve egy-egy közútvonal Izjumba. Miután a város sikeres visszafoglalásáról szóltak a hírek, és az orosz erőket a bekerítés fenyegette, egyáltalán nem meglepő, hogy az oroszok úgy döntöttek, kivonják erőiket Izjumból. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy annak perspektívája, hogy az oroszok Izjum, illetve Liman felől vegyék be Szlovjanszkot, Kramatorszkot, illetve Doneck megye még ukrán ellenőrzés alatt álló körülbelül 40%-át, belátható időre szertefoszlott. Ez hadműveleti szempontból komoly veszteség az oroszok számára, és jelentős győzelem Kijevnek. A gyors összeomlást az orosz védelmi minisztérium úgy kommunikálja, mint az erők átcsoportosítását a donecki hadműveleti irány erősítésére.

 

Ukrán területek becsült ellenőrzése és az orosz hadmozdulatok irányai szeptember 10-én, a washingtoni Institute for the Study of War térképe

A zöld kör heves harcokat jelöl az utóbbi 24 órában, a fehér-piros terület a február 24-e előtti orosz megszállást, a rózsaszín a mostani megszállást, a szaggatott piros szélű rózsaszín terület orosz előrenyomulást, a szaggatott kék szélű kék terület ukrán ellentámadást, a ferde kék sávos terület ukrán partizánharcokat, a sárga terület nem megerősített orosz területszerzést jelöl.
Keretes feliratok: Támogató erőkifejtés Harkivnál; Alárendelt erőkifejtés – Doneck megyék; Fő erőkifejtés – Kelet-Ukrajna; Támogató erőkifejtés, déli irány

  

A fentiek fényében akkor a herszoni offenzíva valójában mindvégig azt a célt szolgálta, hogy elterelje a figyelmet az ukránok keleti ellentámadásáról? Vagy éppen ellenkezőleg, a harkivi ellentámadás a déli offenzíva kudarcáról hivatott elterelni az ukrán és a nyugati közvélemény figyelmét? Valószínűleg egyik sem. A kétfrontos támadás sokkal inkább beleillik abba a stratégiába, amelyet Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter vázolt még júniusi cikkében: „Ha délen és keleten is előrenyomulunk, rákényszeríthetjük Putyint arra, hogy válasszon a déli városok, beleértve Herszon és Melitopol feladása, illetve a Donbász megtartása között, vagy aközött, hogy feladja az újonnan elfoglalt donecki és luhanszki területeket cserébe a dél megtartásáért.” Ezzel együtt feltűnő, hogy míg az ukrán vezetés korábban teljesen nyíltan beszélt a herszoni támadás lehetőségéről, addig annak alakulásával kapcsolatban teljes a hírzárlat. Mindeközben a néhány nappal ezelőtt megindított harkivi műveletről még maga Zelenszkij is szót ejtett. A kommunikációban megmutatkozó nyilvánvaló ellentmondás kulcsa valószínűleg a két művelet eltérő céljában és a cél elérésének módjában keresendő. A harkivi offenzíva nem más, mint a szórványos orosz védelem gyengeségét kihasználó, gyors manőver azzal a korlátozott céllal, hogy elvágja az Izjumban lévő kis létszámú orosz erőket az utánpótlási vonalaiktól. Az ukránok célja Herszonban pedig annak elérése, hogy a Dnyeper nyugati partján lévő jelentős, mintegy tízezer fős orosz hídfőállás pozíciója tarthatatlanná váljon. Ennek érdekében az ukránok egyrészt igyekeznek elvágni az utánpótlás lehetőségét: az épített hidak mára járhatatlanná váltak, a rögtönzött pontonhidakat és kompokat pedig menetrendszerűen támadják. Másrészt az offenzívával folyamatos nyomás alatt tartják az oroszokat, és igyekeznek három fő irányban támadva kisebb bekerítésekbe zárni őket. Herszon városának frontális támadása és felszabadítása nem lehet opció. Ez a háború (is) jól illusztrálta azt, hogy a városi hadviselés elképesztő tempóban őröli fel mind a támadót, mind pedig magát a várost. Így Herszon visszafoglalásának kulcsa a háború egészét jellemző kifárasztás. Ugyanaz a felőrlő jellegű hadviselés ez, mely az orosz támadást is jellemezte. Szjevjerodoneckkel és Liszicsanszkkal ellentétben a különbség annyi, hogy ezúttal a felállás az ukránoknak kedvez. Az utánpótlási vonalak szűk keresztmetszete miatt (mely ráadásul folyamatosan ki van téve az ukrán csapásméréseknek) az orosz mennyiség nem tud érvényesülni a nyugati tüzérségi fegyverek minőségével szemben. Ez azt jelenti, hogy az orosz veszteség a herszoni hídfőben hosszú távon nagyobb lesz, mint az ukrán, mely logikusan a pozíciójuk feladására kényszeríti majd az oroszokat.

Ez azonban se gyors, se fájdalommentes nem lesz. A cél elérésének kulcsa a stratégiai türelem, melynek nem kedvez a Twitter-fiókok és Telegram-csatornák rezdülései alapján instant győzelmi jelentéseket fabrikáló nyilvánosság árgus figyelme. Ahogy Michael Kofman írja, „a XX. század jobb katonai vezetői aligha tudtak volna lépést tartani a közösségi média elvárásaival, és azzal a médiafigyelemmel, mely gyakran igyekszik parányi harcászati eseményeket döntő stratégiai indikátorokká felnagyítani.”

Annyit már biztosan elértek az ukránok, hogy az idén nem lesz „népszavazás” az Oroszországhoz történő csatlakozásról Herszonban.

Hogy jövőre se legyen, az az ukránok és a nyugati támogatás kitartásán fog múlni. A kétfrontos ukrán ellentámadás valószínűleg az idén az utolsó nagyobb hadművelet. Az ősz beköszöntével ismét a sár lesz az úr, a lombkorona lehullása pedig megnehezíti majd mindkét fél számára, hogy elbújjon a másik mindent látó drónjai elől. Az, hogy jövőre ki ragadja meg újból a kezdeményezést, azon múlik, hogy a hadműveleti szünet melyik félnek kedvez majd. Az oroszok már a jövő évre készülnek Észak-Koreától vásárolt tüzérségi lőszerekkel, iráni drónokkal, és két új harckocsijavító üzemmel – egyikkel az ukrán határ közelében, a sérült technika gyorsabb javítása érdekében. Az ukránok pedig épp most bizonyítják be nyugati támogatóiknak, hogy a siker rajtuk nem múlik...  

 

A szerző biztonságpolitikai szakértő, az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének munkatársa

Nyitókép: Balaklijában katonák leszakítják az „Oroszországgal vagyunk! Egy nép vagyunk!” feliratú plakátot. Alatta Tarasz Sevcsenko, az ukrán Petőfi verse (nyersfordításban): „Folytassátok a harcot, biztosan győztök! / Isten segít küzdelmetekben. / A dicsőség és a szabadság veletek vonul, / Oldalatokon a jog!” A kép Okszana Zabuzsko FB-oldalán található.